Teherbeesés

Új gyógymód a meddőségre

Brit és amerikai tudósoknak most először sikerült emberi petesejtet növeszteni petefészekszövetben laboratóriumi körülmények között, a legkorábbi stádiumtól egészen a teljes érésig. Ezzel a meddőség egy új gyógymódját fejleszthetnek ki.
2018. Február 13.
Új gyógymód a meddőségre

A Molecular Human Reproduction című szaklapban publikált tanulmány szerzői szerint nem csupán a meddőség egy új gyógymódját fejleszthetnék ki, hanem a saját őssejtet felhasználó eljárást is – írja az infostart.hu az MTI nyomán.

Eddig egerek petesejtjeit sikerült csak laboratóriumban addig az érettségig növeszteni, amelyben élő utódot tudtak létrehozni, emberi petesejtet is növesztettek már viszonylag érett állapotig. A New York-i Humán Reprodukciós Központban és az edinburgh-i kutatókórházban végzett kutatás abban az első, hogy emberi testen kívül növeltek petesejtet a legkorábbi fázistól és a teljes érésig.

Szélesedhet a rendelkezésre álló termékenységi kezelések skálája azzal, ha képesek vagyunk érett emberi petesejtet növeszteni. Most a petesejt fejlődését elősegítő feltételeket optimalizáljuk és tanulmányozzuk, mennyire egészségesek a kifejlett sejtek” – mondta el Evelyn Telfer, a kutatás egyik vezetője.

Más szakértők azonban felhívják arra a figyelmet, hogy hosszú az út még addig, amíg a laboratóriumi körülmények között növesztett petesejtet spermiummal megtermékenyítve egészséges embrió fejlődhet ki.

Darren Griffin genetikus, a Kenti Egyetem professzora szerint amennyiben javítják az eljárás biztonságát és sikerességi arányát, akkor rákbetegségben szenvedőknek segíthet megőrizni a termékenységüket a kemoterápia ellenére, javíthat a meddőségi kezeléseken és segíthet a tudósoknak abban is, hogy még pontosabban megértsék az emberi élet legkorábbi szakaszát.

Kapcsolódó cikkeink meddőség témában:

Forrás: Infostart.hu