Terhesség

A legnagyobb terhességi félelmek

Orvosok osztják meg tapasztalataikat azokról a terhesség alatti félelmekről, amelyek a legtöbb kismamát gyötrik. És azt is elmondják, hogy miért nem kellene aggódni.
2020. Április 16.
A legnagyobb terhességi félelmek (fotó: Getty Images)

Vetélés

A terhességek 20 százaléka végződik vetéléssel. Ez a szám magasnak tűnik, de a legtöbb esetben a vetélés a terhesség korai szakaszában következik be, akkor, amikor a kismama még nem is tudja, hogy várandós. Miután az orvos megállapítja a terhességet és észleli a magzat szívverését, a vetélés kockázata 5 százalékra csökken. Második vetélés a terhességek 3 százalékánál következik be.Mi okozhat vetélést? Gyakran olyan kromoszóma rendellenesség, amellyel a magzat nem lenne képes a kinti életre. Sokkal inkább ez az ok, mintsem valami olyasmi, amit a kismama tett vagy éppen nem tett meg. A kockázat csökkenthető a dohányzás abbahagyásával, azzal, ha nem fogyaszt alkoholt a kismama és ha a koffein napi bevitele nem haladja meg a 200 milligrammot (egy csésze kávét).

A reggeli rosszullétek miatt a magzat nem fejlődik rendesen

Csúnyán megfogalmazva a magzat nagyon jó parazita – mondja Dr. Karyn Morse. Felszívja az össze táplálékot, amire csak szüksége van, még akkor is, ha csak kekszet vagy gyümölcslevet fogyaszt a kismama. Ha csak nem fenyegeti kiszáradás a kismamát, akkor nincs miért aggódni. Egyszerre egyél keveset és naponta többször, ez hatásos szokott lenni az émelygés ellen. A reggeli rosszullét a terhesség maximum 16. hetéig szokott tartani, éppen addig, amikor a babának el kell kezdenie a nagyobb súlygyarapodást.

Tiltott dolgokat ettem, ittam és ezzel kárt tettem a magzatban

A nőkön manapság nagy a nyomás, hogy tökéletesen egészségesen táplálkozzanak, de senki sem képes minden létező szabályt betartani. Törekedni kell az egészséges táplálkozásra, jó, ha már a terhesség előtt vitaminokat szed a kismama, de nem kell minden apróságon rágódni.A tiltólistás ételek (pl. a lágy sajtok kerülése az első trimeszterben) fogyasztása is csak nagyon alacsony kockázatú a magzat számára, egyszerűen csak nagyon óvatosak vagyunk –  fogalmaz Dr. Ashton. Szóval nem kell túlaggódni a dolgokat, valószínűleg a te édesanyád sem tette, mégis milyen jól sikerültél.

Az állandó stressz árt a magzatnak

Minden kismama stresszel valamennyire, de a stresszre rástresszelésnek nincs semmi értelme. A legtöbb kutatás szerint az időszakos, időnként jelentkező stressz, minimális hatással van a magzatra. Ha tudod magadról, hogy hajlamos vagy túlaggódni a dolgokat, akkor tudatos próbálj meg megoldást keresni: feküdj le egy órával korábban, vezess naplót, füstölögd ki magad a férjednek.

A babám születési rendellenességgel fog születni

Minden anya tart ettől, reménykedve és lélegzetvisszafojtva várja a prenatális tesztek eredményét, ami igazolja, hogy kisbabája egészséges. És az esetek jelentős részében ez így is lesz. Csupán 4 százalék a valószínűsége az ellenkezőjének. Még akkor sem kell kétségbe esni, ha az ultrahangon észrevesznek valamit, Dr. Morse szerint későbbi tesztek sokszor megerősítik, hogy minden rendben van. A legtöbb, amit megtehetünk, hogy szedjük a magzatvédő vitaminokat és beszéljük meg orvosunkkal a félelmeinket.

Túl korán érkezik a baba

Valóban nő a koraszülések száma, de azt tudni kell, hogy többségében ezek a korababák a terhesség 34-36. hete között születnek meg, amikor a komplikációk kockázata már sokkal alacsonyabb.Sok mindent tehet a kismama, hogy csökkentse a koraszülés rizikóját: dohányzás, alkoholfogyasztás kerülése, rendszeres megjelenés a várandósgondozáson, folsav szedése. Egy reprezentatív kutatás, amely 40 ezer nő adatait vizsgálta arra jutott, hogy azoknál a nőknél, akik már a teherbeesés előtt hosszasabban szedtek terhesvitamint, kevesebb koraszülés volt, mint azoknál a nőknél, akik nem szedtek.

Soha sem fogom leadni a pluszkilókat

A bolygó valamennyi kismamája ezen aggódik és ennek biztosan nem tesz jót, hogy azt látjuk, a hírességek már a szülőszobáról is tökéletes alakkal távoznak. Kutatások szerint a nők 14-20 százaléka küzd ezzel a problémával szülés után. Mit tehetünk, hogy ne maradjanak meg túl sokáig a feles kilók? Először is ne hízzunk nagyon sokat a terhesség alatt. Másodsorban a szoptatás szinte olvasztja a kilókat azzal, hogy felgyorsítja az anyagcserét. A diétával csak óvatosan: mindenképp szakértőre van szükség.

Terhességi cukorbetegségem vagy preeclampsiám lesz

Súlyos terhességi szövődmények a terhességek 5-8 százalékánál fordulnak elő. A preeclampsia (terhességi magas vérnyomás) gyakoribb a 18 évnél fiatalabbak és a 35 évnél idősebbek valamint azok körében, akik a magas vérnyomás határán mozognak. Általában a terhesség második felében jelentkezik, megelőzni nem lehet. Ha a rizikócsoportba tartozik egy kismama, akkor komolyabb ellenőrzés alatt tartja a kezelőorvosa. Figyeljünk az arc, a kéz duzzanatra, homályos látásra és a fejfájásra – ezek tünetei lehetnek.

A terhességi cukorbetegségnek több olyan tünete is van, ami nem ad okot gyanakvásra, mert a terhesség velejárója is lehet, pl. bőrviszketés, gyakoribb vizeletürítés. A terhesség 24-28. hetében történik meg a terheléses vércukorvizsgálat, amely fényt deríthet a terhességi cukorbetegségre. ha a kismamát terhességi cukorbetegséggel diagnosztizálják, akkor kötött szénhidráttartalmú étrendet kell tartania.

A szexuális élet már soha nem lesz olyan, mint azelőtt

Időt kell adni a testnek ahhoz, hogy regenerálódjon, gyógyuljon, és újra készen álljon az együttlétre. Amikor késznek érezzük magunkat (és orvosunk is zöld utat adott), meglehet, hogy az első alkalmak fájdalmasak lesznek. De türelemmel és megértéssel lassan minden rendeződni fog. Egy az Obstetrics & Gynecology folyóiratban megjelent tanulmány szerint a nők 70 százaléka azt állítja, hogy a szülés után 6 hónappal minden visszatért az eredeti kerékvágásba. Sőt, sokan arról számolnak be, hogy jobb lett a szexuális életük a szülés után, mint előtte volt.

A vajúdás iszonyú kemény és fájdalmas lesz

A legfontosabb, hogy olyan orvost válasszunk, akiben megbízunk, akivel nyíltan meg lehet beszélni a félelmeket és a kívánságainkat is.

A félelmeinket az információk oldhatják, beszélgessünk másokkal, olvassunk sokat, legyünk tájékozottak.

A kitolás kínos lesz

Mindannyian hallottunk már olyan helyzetről, ami kínosra sikeredett, de higgyük el, hogy nem volt az az orvosnak, a szülésznőnek vagy a bábának. Ők már valószínűleg mindent láttak és már semmi nem okoz meglepetést számukra.

Sürgősségi császárra kerül sor

A valóságban sokkal ritkábban kerül rá sor, a császármetszések egy része előre eldöntött, azaz tervezett, aminek számtalan oka lehet. A valódi sürgős, azonnali beavatkozást igénylő műtét kevesebb, mint gondolnánk. ha mégis szükség van rá, akkor pedig nagyon gyorsan a műtőbe kerül a kismama.

Nem érek be a kórházba

Főleg első babánál a nők hajlamosak hamarabb elindulni a kórházba, akkor, amikor még a vajúdás az elején jár. Mivel a vajúdás hosszú, hosszú órákig is eltart, ezért nincs nagy valószínűsége annak, hogy a kismama a kocsiban szüljön.

Nem leszek jó anya

“Ha ezen aggódsz, akkor ez már egy jó jel. Azt jelenti, hogy tényleg nagyon érdekel az anyaság. És ha így van, akkor jó anya leszel” – mondja Dr. Steven R. Goldstein, szülész-nőgyógyász professzor.(Cikk forrása: parents.com)