Elhagyott terhesen
Sokáig vártam, hogy mégis eljön
Zsófi (32), kislánya, Fanni (5)
A történetem huszonhat éves koromban kezdődött. Akkor váltam el, és kezdtem egy új kapcsolatot. A férfi tizenhat évvel volt idősebb nálam. Hivatalosan nem költöztünk össze, fenntartottuk a lakásunkat, de valójában együtt éltünk. A védekezést én vállaltam magamra, természetes módszerrel. Egy időben nagyon összejöttek a dolgaim, és nem figyeltem a védekezésre. Csak hat hét után kapcsoltam, hogy valami nem stimmel. A teszt pozitív lett. Elmentem nőgyógyászhoz, ott láttam, hogy dobog a baba szíve. Nem volt kérdés, hogy megtartom-e.
Hazafelé végig sírtam, tudtam, hogy a párom nem akar gyereket, neki már van három. Este, amikor elmondtam neki, az ágyban feküdtünk. Nem szólt egy szót sem, csak kiment a teraszra cigizni. Aztán visszajött, közölte, hogy ő már nem akar gyereket. Én pedig mondtam, hogy megtartom, akár mellettem marad, akár nem. Én fogom felnevelni, nem kérem a segítségét. Megértette, hazament. A terhességem alatt végig vártam, hogy felhív vagy becsönget, de ez nem történt meg. Nagyon egyedül éreztem magam. Tudtam, ha ezt végigcsinálom, akkor bármit túlélek.
A szüleim, barátaim mind mellettem álltak. Nagyon sokat segítettek, hálás vagyok nekik. A szülés előtt két hónappal a szüleimhez költöztem, a szülésnél az édesanyám volt velem. Fanni két hónapos korában behívtak a gyámügyre, hogy meg kell adnom az apa nevét. Ott győztek meg arról, hogy keressem meg, és egyeztessünk. Azt mondták, jó, ha a gyerek tudja, ki a biológiai apja, és javasolták, hogy kérjek gyerektartást.
Írtam egy mailt az apjának, eljött hozzánk. Ölbe fogta, lehet, hogy érzett is valamit, hogy három fiú után végre kislánya is született, de nem mutatott semmit. Aláírta az apasági nyilatkozatot, megbeszéltük a gyerektartás kérdését. Akkor és ott jó volt, hogy megbeszéltük, hogy a továbbiakban mailekre korlátozódik a kapcsolatunk, ez megkönnyítette az elválást. Persze ettől még vártam egy darabig, hogy jöjjön, és megnézze a babát, de hiába.
Fanni egyéves korában már elég erősnek éreztem magam, hogy elköltözzem, a saját lábamra álljak. Nem sokkal utána megismerkedtem jelenlegi párommal, és született két kisfiunk. Fanni annyit tud, hogy van apa (a jelenlegi párom), és van egy másik apa, akivel egy-két évente találkozunk. Nem egészen érti, kérdezni sem szokott róla. De ha egyszer megteszi, őszintén el fogom mesélni, hogy mi a helyzet.
Nem vett rólam tudomást
Zsuzsa (34), kislánya, Rita (6 hónapos)
Nem terveztük, “becsúszott”. Amikor kiderült, megbeszéltem a párommal, nem akartam egyedül dönteni. Arra jutottunk, hogy megtartjuk. A tizenkettedik hétig nagyon kedves volt velem, a tenyerén hordott. Aztán amikor már nem lehetett volna elvetetni, azon a napon elkezdett teljesen másképp viselkedni. Közölte, hogy elhagy, aztán mégis maradt. Nem dolgozott, egész nap játszott a számítógépes játékaival, amikor hazaértem, hátra sem fordult, nem válaszolt. Egyre inkább kikúszott a kapcsolatból. El-elvitte a holmijait, de amikor kérdeztem, hogy költözik-e, azt mondta, hogy nem.
A hetedik hónapban már biztosan látszott, hogy nem lehet rá számítani. Elköltözött. Depressziós lettem, folyton sírtam. Anyuhoz költöztem, ő támogatott lelkileg, a barátaim pedig összedobták a kelengyét, sőt befizettek egy babaelsősegély-tanfolyamra is. Aki ilyen helyzetbe kerül, annak azt ajánlom: keressen segítőket, semmiképpen ne őrlődjön egyedül! Pszichológusnál is jártam, de ez a rövid megkönnyebbülésen kívül nem sokat segített. Nem volt már idő rá.
A szülésre anyukámat hívtam be, olyasvalakire volt szükségem, akire számíthatok. Úgy éreztem, a páromnak a szülés legfeljebb egy esti program lenne a sok közül. Abban azért megegyeztünk, hogy szólok neki, ha szülök. Be is jött a kórházba, ült a folyosón, amikor kitoltak a szobámba, föl sem állt, csak odadobott egy hellót. Kikérte a babát a csecsemőosztályról, hogy megnézze. Az egészből az lett, hogy én végigcsinálom, kifizetek mindent (egy fillérrel sem járult hozzá semmihez), megszervezem a dolgokat, ő meg egyszerűen élvezi a gyerekét. Ez a mai napig nagyjából így is van.
Szülés után anyu velem volt egy hétig, aztán mi költöztünk hozzá, majd ő váratlanul beteg lett, kórházba került. Na, akkor éreztem igazán azt, hogy egyedül maradtam. Az segített, hogy egyszerűen beleszerettem a lányomba. Végül egyre jobb kedvem lett, már jól tudom magam érezni. Apuka néha jön, akkor fürdet, pelenkáz, és foglalkozik vele. De néhány óra múlva inkább beleteszi a babakocsiba, és olvas. Nem tud vele mit kezdeni. Ha együtt élnénk, még erre a pár órára sem lenne szuperapa…
Most a babára összpontosítok. Az élet kompenzál, mert Rita nagyon jó kislány. Igény szerint szopik, együtt alszunk, sokat hordozom, egyszerűen nem vagyok fáradt, kialvatlan. Jól vagyok. És az igazi barátaim mind megmaradtak. Nem vagyok egyedül. Remélem, hogy tudok majd társat találni!
A gyerek hosszú távú befektetés
Szendi Gábor pszichológus jegyzete, a történetek margójára:
Ki mondta, hogy az élet könnyű? Minden tiszteletem azoké a nőké, akik evolúciós küldetésüket teljesíteni akarják, és képesek megküzdeni azokkal a nehéz érzelmi helyzetekkel, amelyekkel ennek során szembe kerülnek. A gyerek olyan befektetés, amiért érdemes az elején szenvedni és küzdeni. Hosszú távon nyereséges, mert a kríziseken, magányon általában túljutnak a nők, a terhesség pedig adomány, amit el kell fogadni, mert ki tudja, lesz-e még ilyen kegyelmi pillanat.
A gyerek mindig az életmű része, sokaknál az egyetlen fontos és maradandó “alkotás”, nem jó elszalasztani a lehetőséget pillanatnyi nehézségektől megrettenve. Aki napokban és hónapokban gondolkodik egy élet helyett, az a rövid távú előnyökért feláldozza a hosszú távú nyereségét. De ez nem akar ítélet lenni, fontos felmérni, mennyi lelkierő szorult belénk.
Aki másként dönt, az se szégyellje magát. Élje mindenki a saját életét, és élvezze vagy viselje döntései következményeit. Lehet felelős döntés az abortusz is. Az, hogy az apa a szülés alatt vagy utána beleszeret a babába, és utána elfogadja, hiú ábránd. A férfiak az újszülöttekre általában nem szoktak beindulni.
Olvasd el cikkünk második részét is!
Kapcsolódó cikkeink:
- Kilenc jótanács egyedülálló kismamáknak
- Hét tanács egyedülálló szülőknek
- Az egyedülálló anyák is lehetnek boldogok
Kapcsolódó cikkek
