Terhesség

Az egészséges babához ezt időben kell kezdeni

Két élet: több oxigén, több vér, amihez sok-sok vas szükséges. Már a terhesség tervezésekor!
2023. November 06.
FOTÓ: GETTY IMAGES
FOTÓ: GETTY IMAGES

Amikor valaki babát vár, szervezete immár két életet szolgál ki. Ezért van az, hogy a kismamák általában több ételt kívánnak (ha nem is dupla annyit), nő a testsúlyuk, és testük kétszer annyi vért keringet, mint alapállapotában. Vérünk egyik fontos összetevője a vas, ez az elem kell ugyanis a vörösvértestek képzéséhez és az oxigén szállításához. Így amikor várandósok vagyunk, közel kétszer annyi vasra van szükségünk, mint azelőtt. Ez sokakat felkészületlenül érhet, így a szervezet vasraktárait sokszor félig-meddig kiürülve találja a babavárás híre.

Nemcsak az számít, hogy mit, de az is, hogy mikor

Nem csoda, hiszen a vashiány lassan alakul ki, és visszapótolni is hónapokba telik a hiányzó vasat. Ezért fontos, hogy időben felkészüljünk a családbővítésre, és lehetőleg már a fogantatás előtti fél évben szedjünk vaspótló készítményt. Ha erről későn szereztünk tudomást, természetesen akkor sincs veszve minden, hiszen minden egyes nap nyereség. Az is rengeteget jelent, ha az első trimesztertől a szülésig, és a szoptatás alatt végig hozzájutunk a szükséges mennyiségű vashoz.

Mivel a vaspótlót ilyen hosszan szedjük, fontos, hogy a nekünk megfelelő terméket, gyógyszert válasszuk. Ezek ugyanis eltérhetnek egymástól nemcsak hatékonyságban vagy kényelmi tulajdonságaikban, hanem az esetleges mellékhatások tekintetében is. Van olyan készítmény, amely mellett sokan panaszkodnak például székrekedésre, hányingerre, hasi fájdalomra, más fajták viszont kíméletesek a gyomorral és a bélrendszerrel.
De miért éri meg ez a sok energia és esetleges kényelmetlenség, amit a vaspótlás okoz?

Amit kivédhetsz a vaspótlással

Ha nem áll rendelkezésre elég vas a szervezetünkben, akkor vérszegénység alakulhat ki, ez pedig nemcsak az anya, hanem a baba egészségét is károsíthatja, például alacsony születési súlyhoz vagy koraszüléshez vezethet. A vashiány növeli a csecsemők első életévében az asztma kialakulásának kockázatát, valamint hatással lehet érzelmi, pszichés és mozgásfejlődésére is.
Érdemes tudni, hogy a vashiány nem csupán a magzati, de az anyai szervezetre is hatással van. Gyakori, hogy az érintett kismamák fáradékonyak, gyengék, romlik a koncentrációs készségük és a stressztűrő képességük. De szapora szívverés, légszomj, szédülés és hajhullás is előfordul.
Ezek után talán meglepő, de az anémia (vérszegénység) kialakulását a várandósok negyede még a fejlett országokban sem tudja elkerülni.

Azért is lehet így, mert sokan azt gondolják, hogy az is elegendő, ha egészségesen táplálkoznak, ám a táplálkozás önmagában képtelen fedezni a várandósság alatti megnövekedett, teljes vasszükségletet, ráadásul a szervezetünk egyáltalán nem képes vasat termelni, és ezzel besegíteni. Az egyetlen megoldás a külső forrás igénybevétele.

A WHO ajánlása szerint a várandós nők számára megelőzésként napi 30-60 mg vas (és 400 mikrogramm folsav) kiegészítő szedése javasolt a kiegyensúlyozott, vegyes étkezésen felül. Amennyiben vérszegénységet diagnosztizáltak nálunk, akkor 60-tól 200-300 mg-ig terjed az ajánlott napi elemivas-bevitel. Ahogy előrehalad a terhesség, fokozatosan egyre több vas vonódik ki az anya szervezetéből, hiszen onnan épül fel a magzat vaskészlete is.

Arra ügyeljünk, hogy vaspótlást csak ellenőrzés mellett szabad végezni, mert a többletbevitel is lehet káros. A vasháztartásunk aktuális állapota már egy egyszerű vérvételből kiderül. Érdemes olyan vaspótló gyógyszert szedni, amelyből a vas felszívódása a szervezet vasszükséglete által szabályozott, a felesleg kiürül.