Terhesség

Baby boom: így nő a születések száma

Továbbra is nő a születések száma, de lassuló ütemben. A természetes fogyás nagyot csökkent a tavalyi év első hónapjaihoz képest.
2020. Május 26.
Baby boom: így nő a születések száma (fotó: Getty Images)

Ez év elején és 2019 végén úgy tűnt, hogy kiugróan növekszik a születések száma. Nagy kérdés volt, hogy ez csupán véletlen vagy tendencia, a kormány gyermekvállalást ösztönző intézkedéseinek tudható be. A Központi Statisztikai Hivatal most tette közzé a márciusi népesedési adatokat, ezekből pedig látszik, hogy a születésszám továbbra is nő, de lassuló ütemben – írja a hvg.hu.

Az adatokból az látszik, hogy ugyan továbbra is nő a születések száma, de szó sincs kiugró adatokról. Januárban hétszázzal, februárban már csak ötszázzal több gyerek született az országban, mint tavaly ilyenkor. Márciusban 7072 gyerek jött világra, ami már csak 129 újszülöttel, 1,9 százalékkal több, mint 2019 márciusában.

Összességében 2020. január és március között 22 210 gyerek született, ami 1349-cel, 6,5 százalékkal több a 2019. január-márciusi születésszámnál. Az látszik, hogy a márciusi születésszám már szinte pontosan ugyanolyan, mint az elmúlt öt év legtöbb hónapjának adatai.

A halálozások száma márciusban 133-mal nőtt, 11 679-re. 2020 első három hónapjában látványosan csökkent a halálozások száma, 8,5 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Ennek az oka az, hogy tavaly sokkal súlyosabb volt az influenzajárvány.

Így a természetes fogyás idén eddig több mint negyedével csökkent a 2019. január- márciusihoz képest. A márciusi adat 0,1 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.

2020. január-márciusban a teljes termékenységi arányszám 1,50 volt. 2019-ben 1,49 volt a mutató, 2019. január-márciusi 1,41.

A házasságkötések száma azonban továbbra is látványosan nő: márciusban 4890 pár lépett frigyre, 77 százalékkal több a 2019. márciusinál. Idén az első három hónapban 12 271 pár kötött házasságot, ez pedig kétszerese az egy évvel korábbinak.

Forrás: HVG.hu