Terhesség

Ezért láthatnak gyakrabban arcokat a hétköznapi tárgyakban az újdonsült anyák

Egy új kutatás szerint a frissen édesanyává lett nők sokkal nagyobb valószínűséggel látnak arcokat a hétköznapi tárgyakban.
2023. Szeptember 16.
kávé
(Kép forrása: Getty Images)

A Queenslandi Egyetem Pszichológiai Iskolájának munkatársa, Dr. Jessica Taubert vezetett egy új kutatást, amiben azt vizsgálták, hogy az arc-pareidolia – amikor arcokat vélünk felfedezni az élettelen tárgyakon, dolgokon – gyakoribb-e az újdonsült anyáknál, mint más nőknél. „Azt találtuk, hogy a látszólagosan archoz hasonló tárgyakat »arcszerűbbnek« ítélték meg a nők szülés után, mint a várandós nők és azok, akik nem várnak gyermeket” – idézi a kutatót az egyetem közleménye.

Annak hátterében, hogy a frissen édesanyává vált nők gyakrabban véltek arcokat felfedezni a tárgyakban, a kutatók szerint az oxitocin megemelkedett szintje állhat. „Az oxitocinról ismert, hogy csökkenti a stresszt, javítja a hangulatot és elősegíti az anyaság folyamatait, mint például a szoptatás. Így közrejátszhat annak a fokozott érzékenységében, hogy arcokat érzékelnek a tárgyakban” – mondta el Dr. Taubert.

A kutatók a tanulmányuk egy korábbi, 2022-ben publikált változatában azt találták, hogy a hétköznapi tárgyakon észlelt arcokat nagyobb valószínűséggel azonosítjuk férfinak, mint nőnek. Ezt követően olyan nők keresték meg a kutatókat, akik arról számoltak be, hogy szülés után gyakrabban láttak arcokat a tárgyakon – ezért vizsgálták ezt az elméletet az új tanulmányban.

A legutóbbi vizsgálatban 379 nő vett részt, akik közül 79 az elmúlt évben hozta világra gyermekét, 84 éppen várandós volt, 216 nő pedig nem várt gyermeket. A résztvevőknek különböző képeken, köztük valós arcokról, hétköznapi tárgyakon feltűnő, illuzórikus arcokról, és arcvonások nélküli tárgyakról készült képeken kellett értékelnie, melyeken látnak arcokat. Az eredmények alapján úgy találták, hogy azok a nők, akik nemrégiben szültek, hajlamosabbak a pareidoliára.

„Tudjuk, hogy az agyunk fokozottabb érzékenységgel rendelkezik minden arcszerű struktúrára emlékeztető dologra, ami döntő szerepet játszik az emberi arcok jelenlétének észlelésében a környezetünkben. Eddig azzal nem voltunk tisztában, hogy a pareidoliával szembeni érzékenységünk az élet különböző szakaszaiban változhat” – magyarázta Dr. Taubert. A kutató szerint az eredményeik az elsők, amelyek azt mutatják, hogy a hormonszintek hatással lehetnek azokra az alapvető vizuális folyamatokra, amelyek felelősek az arcok észlelésének és rangsorolásának képességéért.

A Biology Letters szakfolyóiratban publikált kutatás új irányokat nyithat meg, ugyanis egyelőre nagyon keveset tudunk arról, hogy az agy hogyan alkalmazkodik az újszülött gondozásával kapcsolatos egyedi kihívásokra.