Terhesség

Gyakori bőrproblémák a várandósság alatt

Sok kismama tapasztal a várandósság során bőrtüneteket, van, aki csak néhányat, míg másoknál szinte az összes terhességi bőrprobléma megjelenhet. Ez ugyanúgy egyénfüggő, mint az is, hogy mikor lehet először tapasztalni a bőrtüneteket.
2021. Április 13.
Gyakori bőrproblémák a várandósság alatt (Fotó: Getty Images)

Sokan már az első trimeszterben tapasztalják a bőrtüneteket, beleértve a kiütéseket, a bőr kipirosodását, a pattanásokat, a bőr elszíneződését, míg másoknál csak a második vagy a harmadik harmadban jelentkezhetnek. Azonban a Whattoexpect.com szerint szülés után néhány héttel szinte minden bőrprobléma megszűnik, amit a várandós anyuka a kilenc hónap során tapasztal.

Mi okozza a bőrelváltozásokat a terhesség alatt?

Nagyrészt a terhességi hormonok, amelyek hatására a pórusok több olajat választanak ki, ezzel jobban kitéve a bőrt a kiütéseknek és elszíneződésnek az arcon, a lábakon, a tenyereken és a talpakon is. Mivel a baba védelme érdekében csökken a kismama immunitása, továbbá hogy kitágulnak az erek, könnyebben alakul ki bőrgyulladás.

Néhány gyakoribb terhesség alatti bőrprobléma:

  • Aknék, pattanások
  • PUPPP – halványpiros bőrkiütéseket okoz, melyek viszkethetnek, éghetnek vagy csíphetnek. Ezek megjelenhetnek a hason, a lábakon, a karokon és a fenéken.
  • Bőrkiütések a világos rózsaszínű árnyalatoktól a sötét dudorokig
  • Szemölcsök
  • Bőrszárazság
  • Zsíros bőr
  • A tenyerek vörössége
  • Visszerek
  • A bőr elszíneződése, hiperpigmentáció – hiperpigmentáció esetén a bőr sötétebb lesz, melyet a melanin nevű pigmentanyag mennyiségének növekedése okoz.
  • Melasma (májfolt) – ez a hiperpigemntáció egy formája, mely barnás foltokat okoz, általában az arcon.
  • Striák – a bőr megnyúlása miatt alakulhatnak ki, megjelenésükkor általában vöröses vagy lilás színűek, majd fényes ezüst vagy fehér színűre halványodhatnak.
  • Atópiás dermatitisz (atópiás ekcéma)
  • Pikkelysömör

Mit lehet tenni a terhességi bőrtünetek ellen?

Tarts egészséges étrendet, ami a megfelelő arányban tartalmazza a tápanyagokat, hogy a bőröd az adott körülmények között a lehető legjobban nézzen ki.Figyelj a megfelelő folyadékbevitelre, hogy bőröd hidratált és egészséges maradjon.Ha pattanásaid vannak, naponta két-három alkalommal mosd meg az arcod kíméletes arctisztítóval, óvatosan, csak hetente egyszer használj bőrhámlasztót, és használj utána olajmentes hidratálót. Csak olyan termékeket válassz, amelyeket használhatsz a várandósság idején.Ha bőrgyógyászhoz fordulsz, feltétlenül mondd el neki, hogy várandós vagy, mert bizonyos szerek, amelyeket a pattanások kezelésére lehet használni, nem ajánlottak a terhesség idején. Ekcéma esetén szintén kérd ki az orvos tanácsát arról, hogy milyen krémet használhatsz.A hosszú, forró fürdőzés helyett javasolt inkább a gyors zuhany, meleg, de nem forró vízzel, hogy kevésbé száradjon ki a bőröd. Nagyon száraz bőr esetén használj hidratáló krémet, és akár egy párásítót is érdemes lehet kipróbálnod a szobában.

A tenyerek kivörösödése általában megszűnik szülés után. De érdemes ezt is megnézetned az orvosoddal, hogy megbizonyosodhass róla, hogy semmiféle kóros állapotot nem jelez.A terhesség alatt megjelenő szemölcsök általában eltűnnek a szülés után, de amennyiben mégsem, a bőrgyógyász egyszerűen el tudja ezeket távolítani.Melegkiütés esetén érdemes kerülni a túl szoros vagy túl meleg ruhákat, helyette válassz puha, lenge, bő darabokat. Öltözz inkább rétegesen a túl vastag darabok helyett, hogy ha meleged lesz, tudj levenni néhány réteget.A PUPPP nevő bőrbetegség esetén a bőrtüneteket, kiütéseket célszerű megmutatni az orvosodnak. Ezek általában eltűnnek a szülés után, de lehetséges, hogy az orvos felír rá valamit.Források: Whattoexpect.comWebmd.com