Terhesség

Ha gyorsan jön a kistesó, akkor erre is figyelj

Ha a két várandósság gyorsan követi egymást, az anya szervezetének kevesebb ideje van a regenerálódásra, a megcsappant tápanyagraktárak feltöltésére. Márpedig arra az újszülöttnek is szüksége lesz.
2024. Január 03.
FOTÓ: GETTY IMAGES
FOTÓ: GETTY IMAGES

Ha kettőt pislogsz, és már érkezik is a nemrég született gyermeked kistestvére, fokozottan fontos odafigyelni a megfelelő tápanyagbevitelre, hiszen lehetséges, hogy a szervezetednek még nem sikerült az előző várandósság és a szoptatás után feltölteni a raktárakat.

Az egyik fontos ásványi anyag a vas, amely a méhlepény és a magzat egészséges fejlődése, tápanyag- és oxigénellátása számára nélkülözhetetlen, szükséges a hemoglobin előállításához, és segít megelőzni bizonyos egészségi problémákat, amelyek a babára és az anyára is negatív hatással lehetnek.

A terhesség során a szervezet több vért termel, hogy támogassa a baba növekedését. Emiatt ebben az időszakban fokozott a vashiány, illetve a vérszegénység (anémia) kialakulásának a kockázata. Ugyanakkor ez azt is jelenti, hogy várandósság alatt megnövekszik az anya vasszükséglete: az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet (NIH) ajánlása alapján a korábbi napi 18 mg-ról 27 mg-ra. 

A terhesség alatti vashiány kockázatát bizonyos tényezők még tovább növelik

Ilyen például az, ha a kismama:

  • már a várandósság előtt vashiányos volt,
  • egynél több babát vár (ikerterhesség),
  • két várandóssága időben közel esett egymáshoz,
  • a terhességi rosszullétek miatt sokszor tapasztal hányást.

A vasraktárak feltöltéséhez időre van szükség. A várandósság és a szülés miatt megcsappannak a vaskészletek, az anyatejjel táplált babák esetén pedig a szoptatással is – hiszen ehhez ugyancsak nagyobb mennyiségű vasra van szükség –, ezért magas a vashiány kockázata, ha hamar megfogan a kistestvér. Ilyenkor már a terhesség elejétől szükség lehet az extra vasbevitelre.

A szervezet nem tud vasat termelni, de egy egészséges, normál életvitelű felnőtt az étkezéssel be tudja vinni a megfelelő mennyiséget naponta. A terhességben a megnövekedett szükségletnek megfelelő ásványianyag-mennyiséget azonban csupán étkezéssel és étrend-kiegészítővel nem lehet fedezni, mindenképpen magas vastartalmú gyógyszerrel szükséges pótolni. Az első várandósság után, illetve a várandósság alatt ajánlott az orvossal egyeztetni arról, milyen prenatális vitamint és vaspótló gyógyszert célszerű szedni. Az orvos az egyéni állapotot, a vérképet és a terhesség aktuális szakaszát figyelembe véve tud javaslatot adni arra is, hogy milyen dózisban és mennyi ideig kell bevinni a vasat.

Szintén ügyelnie kell a vashiány megelőzése érdekében a vaspótlásra annak a kismamának, aki ikrekkel várandós, hiszen ilyenkor a szervezete több babát lát el tápanyagokkal. Ha pedig a korábbi szülés nagyobb vérveszteséggel járt, illetve az édesanya kevés ideig pótolta a vasat az előző várandósság alatt, és a szülés után sem szedett vaspótló gyógyszert, szintén nagyobb lehet a vashiány és az anémia kockázata.

Mint említettük, a megfelelő vasbevitelt terhesség idején szinte lehetetlen kizárólag az étkezéssel megoldani, azonban még a vaspótló gyógyszerek mellett is fontos a kiegyensúlyozott táplálkozás, a vasban gazdag ételek fogyasztása. Az állati eredetű ételek közül ilyenek a különböző húsfélék, például a marhahús, a sertéshús, a pulyka- és csirkehús, a máj, a tojás. A növényi eredetű élelmiszerek közül pedig a különböző hüvelyesek, mint a lencse, a borsó, a bab, a szójaételek, mint a tofu, továbbá a brokkoli, a zöldbab, a sötétzöld leveles zöldségek. Jó vasforrásnak számítanak a gabonafélék közül a korpás gabonákkal készült ételek, a zab, a rozs, a teljes kiőrlésű gabonából készült ételek, a magvak közül pedig a többi között a tökmag, a szezámmag és a lenmag is.

A vas felszívódását segíti a C-vitamin, ami megtalálható például a citrusfélékben, paradicsomban, spenótban, paprikában, így érdemes ezekkel is kombinálni az elfogyasztott ételeket.