Terhesség

Magzati alkohol szindróma-jellegzetes arc-deformitás

A magzati alkohol szindrómával született újszülötteknél jellegzetes arcvonások figyelhetők meg. Mire figyelmeztethetnek ezek a jelek?
2017. Szeptember 15.
Magzati alkohol szindróma-jellegzetes arc-deformitás (Fotó: Getty Images)

A nyugati társadalmakban 3 ezrelékre teszik a magzati alkohol szindróma előfordulását. Ez azt jelenti, hogy Magyarországon évi 2-300 újszülött szenved az anyai alkoholfogyasztás következményeitől.

Nagy károkat okozhat

Az elfogyasztott alkohol a bélrendszerben felszívódva az anyai keringésbe, a köldökzsinóron keresztül pedig a magzatba és a magzatvízbe is bejut. Mivel a magzatban még nem állnak készen az alkohol lebontásához szükséges enzimek, így az nagyobb károsító hatást tud kifejteni, mint a felnőtt szervezetben. Egyes kutatások szerint a magzatvízben még lassabban csökken az oda bejutó alkohol koncentrációja, így a hatása elhúzódó.

Öröklődés és külső tényezők

A magzati fejlődés a szülőktől származó DNS állomány alapján valósul meg, nagyrészt ez határozza meg az emberi szervezet milyenségét, de a tényleges adottságok (kinézet, viselkedés, testi-lelki egészség) külső tényezőkön is múlnak.

Ilyen külső, a testi fejlődést károsító tényező lehet a magzati korban elszenvedett alkohol-hatás. A mai napig nem teljesen tisztázott az a molekuláris mechanizmus, ami az egyes szervi elváltozásokat, az arcon látható jellegzetes vonásokat okozza. Az biztos, hogy az alkohol a magzati fehérjék, sejtek felépülésének, szervekké formálódásának, sejtkapcsolatok kialakulásának szintjén képes kárt okozni a fejlődő szervezetben.

Jellegzetes arcvonások

A magzati alkohol szindrómával született újszülötteknél jellegzetes arcvonások figyelhetők meg. Ilyen jellegzetesség, hogy a szemrés a szokványosnál kisebb, a felsőajak keskeny, valamint hogy az orr és a száj közti terült ellapult, azaz nincs a középvonalban barázda. Megfigyelhető még, hogy kisebb az orr és az orcák is laposak. Ezekhez a jellegzetes eltérésekhez társulhat még a szokványostól eltérő fülkagyló, kisebb állkapocs továbbá a lapos orrgyök és a ráhajló belső szemhéj (epicanthus) is.

Szervi károsodás

Ezeknél a külső jegyeknél azonban sokkal fontosabb tudni, hogy nagyrészt szervi károsodással is jár a magzati alkohol szindróma. A méhen belüli növekedés során nem megfelelő a baba fej-körfogatának növekedése, ami nagy valószínűséggel agyi fejlődési elmaradást is jelent ennek számos hosszú távú következményével. Ilyen esetben gyakran látható lassú mozgásfejlődés, tanulási nehezítettség, alacsony IQ, viselkedészavar, mozgáskoordinációs probléma, hallás/látás probléma stb.

Összességében a születési korhoz képest kisebb lehet a születési súly, nehezebben gyarapodhat a csecsemő, valamint számos belszervi fejlődési probléma is felléphet. A szív, a vese, az agy, a szem fejlődési rendellenessége fordulhat elő leggyakrabban. Ezek szintén hosszú távú egészségügyi problémát okozhatnak. Az egyén életminőségét elsősorban az idegrendszeri károsodás következményei határozzák majd meg. A magzati alkohol szindróma egy megelőzhető kórállapot, így a hangsúly a megelőzésen van.

Figyelemmel kell kísérni!

Az arc furcsaságai és az agykárosodás egy tőről fakadnak: az anya által a várandósság alatt rendszerese fogyasztott alkoholból.

A külső eltérések figyelem felhívó jelek az orvosok számára, hogy az újszülöttet a méhen belüli fejlődése során károsodás érhette. További orvosi vizsgálatok (pl. koponya UH), bizonyos esetekben akár koponya MR, fejlődésneurológiai nyomonkövetés szükségesek ahhoz, hogy megállapítható legyen, van-e a babánál agyi károsodás és felmerül-e maradandó idegrendszeri probléma lehetősége. Ezek a vizsgálatok segíthetnek annak eldöntésben is, hogy kell-e a korai időszaktól terápiát, fejlesztő foglalkozást indítani.

Akinél tehát az arcon látható jelek alapján felmerül a magzati alkohol szindróma lehetősége, annak a fejlődési menetére fokozottan kell figyelnie az egészségügyi és szociális ellátó rendszernek.

Szakértő: dr. Telcs Borbála, Svábhegyi Gyermekgyógyintézet csecsemő- és gyermekgyógyász, fejlődés-neurológus.

Kapcsolódó cikkeink: