Terhesség

Megjósolták a koronavírus-járvány végét

Miközben már ezer fölé emelkedett a koronavírus halálos áldozatainak száma Kínában, a SARS járványt megfékező epidemiológus megjósolta mikor ér véget a mostani járvány.
2020. Február 11.
A SARS megfékezője szerint ekkor ér véget a koronavírus-járvány (fotó: Getty Images)

Ebben a hónapban csúcsára érhet a koronavírus-járvány, áprilisra pedig végleg eltűnhet Kínából – mondta a Reuersnek Zhong Nanshan, epidemiológus, aki a SARS-járvány megfékezésében szerzett hírnevet – írja a portfolio.hu.

Az előrejelzés matematikai modellezésen alapul, és remélhetőleg pontosabb lesz, mint az előző, ami jóval optimistább lefutást jósolt a járványnak. Ebben azért lehet bízni, mert azóta több adat áll rendelkezésre, és a lassulás első jelei is megfigyelhetők.

Zhong azt is elmondta, hogy a koronavírus elleni küzdelem legnagyobb nehézsége, hogy egyelőre nem tudni, miért ennyire ragályos. Ezzel arra utalhatott, hogy bár a fertőzések halálozási rátája jóval alacsonyabb, mint a SARS esetében, de már így is több áldozatot szedett, mert sokkal több embert fertőz meg.

Forrás: Portfolio.hu