Terhesség

Mikor lehet először érezni a magzat mozgását?

Minden kismama boldogan tapasztalja meg a baba mozgását. De mikortól számíthatunk rá?
2016. Június 09.

Mikor lehet először érezni a magzat mozgását?

Első terhességnél általában a 18-20. terhességi hét között lehet először érezni a magzatot. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ne lennének olyan kismamák, akik korábban érzékelik a magzat mozgását. Többedik terhességnél általában az anyák már korábban felismerik a magzat mozgásait, ami annak is köszönhető, hogy már pontosan ismerik mire is figyeljenek.

Tévedés azonban azt hinni, hogy a magzat korábban nem mozog: már a koraterhességi ultrahang vizsgálatok is mutatják, hogy a magzat (vagy akkor még embrió) különböző mozgásokat végez. A 8-10. hét környékén már nyújtózkodik, forgolódik, ezt azonban az anya még nem érzi.

A magzat mozgásának észlelését az anya és a magzat közötti kommunikációnak vélik szakemberek. Ezért fordulhat elő az, hogy ha valaki nem tud a terhességéről egészen a szülés beindulásáig, akkor a magzat mozgását sem észlelte a 9 hónap alatt. Nem akart kapcsolatba kerülni a magzattal, hiszen azt sem tudta, hogy létezik. Illetve az is elképzelhető, hogy nem magzati mozgásnak tulajdonította a szokatlan érzéseket.

A magzatmozgások számolásából következtetni lehet a magzat méhen belüli állapotára is. Evés után, fekve, kb. óránként kb. 10 alkalommal mozdul meg a magzat.

A magzat mozgásának észlelését az anyák különbözőképpen írják le: olyan érzés, mintha buborék pukkanna a hasban, mintha egy pillangó szárnyaival belülről simogatna, mintha valaki kaparászna. Mások szerint olyan, mint a tenger hullámzása, mint egy finom rebbenés, vagy mintha bugyborékolna a víz. Abban valószínűleg minden anya egyetért, hogy semmihez sem hasonlítható az érzés, amit a magzat mozgása kivált. Tulajdonképpen a mozgás érzésének megjelenésétől sokkal kézzelfoghatóbbá válik a terhesség.

A 20.hét környékén, amikor a legtöbben már észlelik a magzat mozgását, beindul a ficánkolós időszak, hiszen ilyenkor még bőven van elég helye a magzatnak a mozgásra. Ahogy nő, úgy válik erőteljesebbé a mozgása: rúgások, könyöklések sem ritkák. Ilyenkor már a külső szemlélő számára is egyértelmű a mozgás, ugyanis kívülről is jól látszik, ahogy mozog a magzat odabent.

Mivel folyamatosan kortyolgat a magzatvízből, ezért előfordul, hogy csuklik, ezt bizony a mama is érzékeli.

Az igazi aktivitás a 30. hét környékén van, ilyenkor már igen erőteljesek a mozgások, nyomhatja a baba a húgyhólyagot, belekönyökölhet a bordák közé. Lassan azonban kezdi kinőni a helyét és erőteljes mozgások helyett inkább fészkelődés tapasztalható a szülést megelőző 4-5 hétben.

Kapcsolódó cikkeink: