Mit szóltak a nagy hírhez?
Hova-hova?
Bori nevetve emlékszik a játszótéri jelenetre. A homokozó mellett ülve beszélgettek a többi anyukával. Éppen azt újságolta, hogy náluk bizony jön a harmadik baba. Az egyik mama felvont szemöldökkel, csodálkozva kérdezte: – És hova fogjátok tenni abban a piciny lakásban? – Hova-hova?! Hát a másik kettő mellé a gardróbba! – szólt a magabiztos válasz.
Szűcs Édua illusztrációja
Rögtön elhagyott
Timi története nem ilyen vidám. A férfi, akivel már jó ideje együtt is élt, még aznap este csomagolt, amikor kiderült, hogy Timi terhes. Ugyanis azt is rögtön hozzátette, hogy mindenképpen meg szeretné tartani a gyereket.
– Többször is beszéltünk erről, és ő mindig azt mondta, nem akar gyereket. Bíztam abban, hogy változik majd a véleménye, mert bennem egyre erősebb lett a vágy az anyaságra. Most ugyan egyedül maradtam, de örömmel várom a kisbabámat, a szüleim mellém álltak, és még bizakodom.
Itthon és külföldön
Ibolyának volt része elég kalandban. Lacival munkájuk miatt több országban is megfordultak, így mindhárom gyerekük máshol született.
Harmadéves egyetemista volt, amikor az elsőt tervezték, még munkába állás előtt. A fiatal egyetemi orvos, akihez vizsgálatra ment, főleg “balesetekkel” találkozott: sokan mentek akkoriban abortuszra. Amikor Ibolya mosolyogva jött vissza a pozitív eredménnyel az ultrahangról, meglepetten kérdezte tőle:
– Ezek szerint ez jó hírnek számít?
Az igenlő válaszra aztán megkönnyebbülésében összevissza puszilta a kismamát.
Hollandiában ugyancsak meglepődött a főnöke, mikor kiderült, hogy újabb babát vállalnak. Végül olyan lelkesen támogatta a fiatalokat, hogy biztosította az újdonsült édesanyát, a gyerekkel együtt is folytathatja a korábbi kísérletét. Így is lett. Miután letelt a három hónap gyermeknevelési szabadság, Ibolya a laborban ringathatta a babahordozót, s mivel a magzati szívhang vizsgálatára alkalmas műszert fejlesztettek, a kisfia lett az egészséges minta. Így igazoltan feküdhettek be kettesben a mágnesesen szigetelt kamrába “szívet hallgatni”.
A harmadik gyerek érkezésének bejelentését egy konferenciára időzítette. Az esti fogadáson, amikor már mindenki jó hangulatban társalgott, közölte a főnöknőjével, hogy egy kis gond van. Persze az rögtön a laborra gondolt, s ijedten kérdezett vissza, hogy leégett-e valami. Mikor kiderült, hogy ennél jóval örömtelibb az újság, megnyugodott. Nagylelkűen támogatta, hogy állásában maradhasson, sőt lehetővé tette, hogy internetes távmunkakapcsolat segítségével a szülést követő időszakban se kelljen teljesen elszakadnia a munkájától.
Tisztázzuk a tisztázandókat!
Juli a tizenöt éves érettségi találkozón mesélte egykori barátnőinek, hogy ötödik babáját várja éppen, és a családon kívül ők az elsők, akik a friss hírről értesülnek. Mindenre számított, csak erre a kérdésre nem:
– És hányadik apától?
Fura nagyi
Zsóka anyósa, aki gyakran kapott pánikrohamokat, nem nagyon vett részt a fiatal pár készülődésében. Halogatták is, hogy közöljék vele, hamarosan unokája lesz. Mikor meghallotta, hogy bővül a család, csak ennyit mondott:
– Nem vagyok abban az állapotban, hogy nagymamásdit játsszak, rám ne számítsatok!
Szegény fiatalok ekkora örömujjongásra azért nem voltak felkészülve.
Szűcs Édua illusztrációja
Majdnem szívrohamot kapott
Editék sokévi albérlet után költöztek első saját lakásukba két gyerekükkel. A saját fészek nem volt túl nagy, épp csak másfél szobányi panel, de boldogok voltak vele. Mindkettejük családja megkönnyebbült, végre biztonságban tudta a fiatalokat. Ekkor érte a nagyszülőket a váratlan hír: harmadik baba érkezik. A nagyapa a kanapén ezt hallván hirtelen elsápadt, levegő után kapkodott, a fia segített neki felállni, majd kikísérte a friss levegőre. Persze ugyanez a nagypapa faragja azóta is a nyílvesszőket, készíti a lándzsát, fakardot a kis unokáknak.
Attól függ!
Zita és Feri már negyven felett jártak, amikor két nagyobb gyerekük mellé egy harmadikat is beterveztek, és ő jött is. Ám a leggyakoribb első reakció a hír bejelentésére ez volt:
– Véletlen vagy terveztétek?!
Mintha csak tesztelni akarták volna a szülők elmeállapotát.
Tovább aludt
Köztudott, hogy egy férfi, ha alszik, akár ágyút is sütögethetnek a füle mellett, arra sem ébred fel. Sőt ha felébred, akkor sem biztos, hogy tényleg magánál van. Judit izgatottan kelt kora hajnalban, miután jóformán végigvirrasztotta a fél éjszakát, s rögtön a fürdőszobába sietett. Rémülten állapította meg, hogy bizony hat hónapos, buzgón szopó kisfia és még vissza sem tért vérzése ellenére pozitív a terhességi teszt. Keltegette a férjét, mert egy kis vigaszra, megnyugtatásra vágyott, de ő csak rábólintott a hírre: “Jól van!” Átölelte a feleségét, majd tovább aludt. Persze később, reggeli közben váltig állította, hogy semmire sem emlékszik. Reakciója azonban ugyanaz volt: “Jól van, rendben lesz minden, meglátod.”
Borúra derű
Áginál és Gábornál gyors egymásutánban született a három gyerkőc. Nem is terveztek többet, öt évvel később mégis kopogtatott egy kisbaba, nem kis fejtörést okozva ezzel a szülőknek. Sokat tanakodtak, vállalják-e, mert a legidősebb gyerek serdülőkora legnehezebb éveiben járt, és munkájuk mellett a kisebbekre is bőven kellett időt szánniuk. Aggódtak, vajon nem vonja-e el majd túlságosan a figyelmüket a kis jövevény a másik háromtól. Végül döntöttek, s mikor összebújva, lassan adagolva anyjuk a testvérekre bízta a titkot, ők ujjongva, ugrálva kiabáltak elragadtatásukban, a középső pedig még sírva is fakadt örömében.
Mindent a kismamáért
Erika anyósa már nagyon rég vágyott unokára, dédelgette magában a gondolatot, milyen lesz majd újra kisbabát tartani a kezében. Így aztán, amikor megtörtént a várva várt bejelentés, nagy volt az öröme. Könnyes szemmel fogadta meg, mindennap gyalog viszi menyének a savanyú káposztát, ha éppen arra vágyna a kívánós kismama. A munkahelyén is volt mulatság. A közvetlen kolléganője nagyon irigyelte. Hosszú évek óta dolgozott ugyanabban a munkakörben, és már nagyon belefáradt. Amikor Erika elmesélte az irodában, hogy terhes, bágyadt pillantással csak ennyit mondott:
– Na látod, így kell ügyesen disszidálni, ahogy te csinálod!
Az első harmadban gyakran kellett orvoshoz, vizsgálatokra mennie. A főnöke még nem tudta, hogy babát vár. Egy idő után tapintatosan érdeklődött a kollégáktól, hogy súlyos-e Erika betegsége. A többiek pedig ugratták, hogy igen, úgy tűnik, mert kilenc hónap múlva már végső stádiumba ér.
Hiszem, ha látom!
A terhességi tesztek néha megtréfálják az embert. Eszter a már kidobott negatív tesztet halászta ki a szemetesből valami halvány sugallatra. Amikor meglátta a párja, hogy mégiscsak ott a második csík is, meg sem álltak a legközelebbi klinikáig, pedig messzire kellett menni. Ott aztán láthatta az ultrahangképernyőn a lüktető kis foltot, akire már oly régóta vágytak mindketten.
Kapcsolódó cikkeink:
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
