(Fotónkon: Dr. Lukács Liza)
A testképzavar nemcsak a kórosan sovány embereknél, az anorexiásoknál létező jelenség, hanem tapasztalhatjuk túlsúlyosaknál is. A lényege, hogy a testkép két részből áll: ahogyan érezzük magunkat a bőrünkben (például valaki nagynak érzi a hasát, de a kívülálló nem látja annak), a másik, amit gondolunk önmagunkról. Akinek nem elég fejlett a testképe (testtudatossága) és az énképe (nem ismeri elég jól önmagát), arra jellemző, hogy ez a két aspektus (ahogyan érzem magamat és, amit gondolok magamról) szétválik egymástól.
Ennek az lesz az eredménye, hogy a tükörben (ami szubjektív képet mutat) nem a realitást fogom látni. Ugyanakkor a fényképezőgép (amely viszont objektív képet ad) – gyakran fájdalmasan – szembesít a valósággal.
A bizonytalan testkép és énkép hátterében a szülői (és az egyre jellemzőbb társadalmi)elbizonytalanodás áll. Ha a szülők nincsenek tisztában a saját értékeikkel, képességeikkel,igényeikkel, akkor kicsi a valószínűsége annak, hogy jó önismerettel rendelkező, magabiztos,reális énképpel bíró gyerekeket fognak nevelni.
Nagyon gyakran hallom édesanyáktól azt a mondatot akár az evéssel kapcsolatban, akár más életterületen (konfliktuskezelés, önértékelés stb.), hogy „nekem nem megy, de a gyerekemet úgy nevelem, hogy ő olyanlegyen”. Nagyon gyorsan el kell felejteni, hogy ez így lehetséges! A hitelesség a legfontosabba gyermeknevelésben. Számtalan példát találunk arra mind a szakirodalomban, minda hétköznapi gyakorlatban, hogy ha ellentétes az, amit a szülő mond azzal, amit acselekedeteivel közvetít, akkor a gyermek az utóbbit fogja önmagára érvényes mintánaktekinteni.
Melyik a legjobb időszak a terhesség alatti túlsúly leadására?
– Sok kismamától hallom (az is gyakori, hogy egymásnak mondják), hogy „a testsúlyoddal ráérsz majd a szülés (vagy a szoptatás) után foglalkozni”. Ez nagyjából ugyanaz a halogatás, mint ha valaki mindig újévkor, tavasszal, hétfőn kezdi el az életmódváltást. A legfőbb oka ennek az, hogy úgy képzelik el, hogy akkor majd nem ehetnek ezt vagy azt, ekkor vagy akkor, így vagy úgy. Ezért nem is a kitűzött dátum ilyenkor a lényeges, hanem az addig fennálló idő, vagyis a „most még lehet, de utána már nem”.
Aki így akar hozzákezdeni a testsúlycsökkentéshez, az felejtse el az egészet, ne akarjon még egy kudarccal gazdagabb lenni, mert az csak tovább fogja rombolni az önértékelését, arra pedig senkinek nincs szüksége. Egyrészt: az életmódváltás, ha jó, akkor az azt jelenti, hogy annyit fogunkenni, amennyire biológiailag szükségünk van (nem többet, de nem is kevesebbet!), tehát éhezni nem fogunk! Emellett nem fogunk lelki hiányokat pótolni az evéssel, hanem azokat a megfelelő forrásból fogjuk megszerezni (ez a nagyobb feladat).
Tehát nem kell tartanunk attól, hogy milyen rossz lesz, ha nem ehetünk meg öt szelet süteményt, csak kettőt, mert többre nem is lesz igényünk. De ez a „nem is vágyom rá” csak akkor fog megvalósulni, ha mindazokat a pszichológiai éhségeket, amiket eddig ételekkel elégítettünk ki, mostantól elkezdjük a valós tartalmukkal kitölteni.
Itt is szerepe van annak, hogy mi van a fejünkben erről az egész folyamatról: ha úgy gondolunk rá, mint egy keserves, megvonásokkal teli útra, ahol le kell mondanunk a kedvenceinkről, akkor halogatni fogjuk. De ha kihívásnak tekintem, és vágyom önmagam megtapasztalására, arra, hogy a fejlődésemnek aktív közreműködője legyek, akkor alig várom, hogy elkezdjem, s erre a legalkalmasabb idő: a most.
A pszichológiai éhség hét fajtájáról, az elhízás és az evési problémák lelki hátteréről, a megfelelő motiváció kialakításáról és a párkapcsolat testsúlycsökkentést támogató avagy hátráltató szerepéről bővebben olvashatsz dr. Lukács Liza Ágytól-asztaltól… Evészavarok és párkapcsolati problémák című könyvében.
Ezeket is olvasd el:
Kapcsolódó cikkek
