Minden érzés elfogadható, nyugtat meg a pszichológus, azt pedig te döntsd el, kivel vagy egészen nyílt.
Kata és Zsófi a kismamatornán ismerkedtek meg, és kölcsönösen rácsodálkoztak, mennyire másképpen élik meg várandósságukat. “Palotának érzem magam, ahová beköltözött a herceg, akire mindig is vártam, akiért létezik egyáltalán ez a palota, ami eddig üresen állt” – mondja átszellemülten Zsófi gömbölyödő hasát simogatva. “Valahogy értékesebbnek érzem magam most, hogy ketten vagyunk. Élvezem az emberek figyelmességét, kedvességét, amivel körülvesznek. Tudom, hogy ez különleges pár hónapja az életemnek, amiben most részem lehet, és ki tudja, lesz-e még ilyen. Az, hogy ez megtörténik, ajándék az élettől.”
Kata is várt babát hordoz, egészségesek mind a ketten, és nem terhelik anyagi vagy párkapcsolati gondok, mégis hiányzik ez a lebegés. “Laknak bennem – mondja tárgyilagosan, – ezt én is érzem, de ez inkább azt jelenti számomra, hogy a testemet elfoglalta valaki, akire tekintettel kell lennem. Jó néhány dologról le kell mondanom miatta, mindenki csak rá figyel, miatta érdeklődnek irántam, valójában én nem is vagyok érdekes, csak a nagy pocakom. Észre sem vennének, ha az hasam nem szúrná ki az emberek szemét. Nincs semmi bajom, de azért kicsit várom már, hogy visszakapjam a testem, újra én legyek én. Olyan ez, mintha a lakásodba, ahol eddig egyedül éltél, beköltözne melléd valaki.”
Éva némán hallgatta ezt a beszélgetést az öltözőben a torna után. Eszébe sem jutott, hogy bekapcsolódjon, hiszen maga előtt is szégyellte az érzéseit. Ahogy nőtt a pocaklakó a hasában, egyre kifejezettebben érezte, ahogy elszívja előle az életerőt, a kalciumot, a vitaminokat. A kis trónbitorló már most uralni akarja az életét, mi lesz majd később? De mit szólna bárki is, ha elmondaná mindezt? Saját magát sem érti, miért jöttek fel benne ezek az érzések. Bárkinek is elmondaná, biztosan azt hinné, nem akarta ezt a babát, csak becsúszott véletlenül, holott ez nem így van. Milyen anya ő, hogy ilyet érez a gyerekével szemben – bizonytalanodik el Éva saját magában.
Vállalhatatlan érzések?
“Tény, hogy a társadalmi nyomás miatt csak örömteli, pozitív érzésekről illik beszélni a várandóssággal kapcsolatban” – mondja Szénási Kornélia pszichológus, szülő-csecsemő kooperatív tanácsadó. “Ha valaki nem vagy nemcsak így érez, akkor hamar megszületik az elítélő külső véleményformálás. Ezért a kismamák önmagukban is elkezdenek kételkedni, ha más érzéseket fedeznek fel magukban. A várandósságot azonban nagyon sokféleképpen lehet megélni akkor is, ha az tervezett volt, és az anya és a magzat is egészséges, nem kell végigaggódni a terhességet, nem jár szenvedéssel. Széles skálán mozognak ezek az érzések, aminek egyik végpontja lehet az a felülemelkedett, áhítatos érzés, amikor a kismama valóban áldott állapotban érzi magát, a másik pedig az, amikor azt éli meg, hogy egy élősködő bitorolja a testét. Még egy személyen belül is váltakozhatnak az egymásnak ellentmondó érzések akár egy napon belül is, vagy egy időszakot vált egy másik, amikor az egyik érzés felerősödik, a másik elcsendesedik. Kevesen merik felvállalni, ám nem kell bűntudatot éreznie a kismamának, ha negatív érzések (is) hullámoznak benne. Nem mond ez a hullámzás semmit arról, hogy milyen anya lesz majd. Azt viszont érdemes megfontolnia, mit kezdjen ezekkel az érzésekkel. Lelkifurdalás nélkül megélheti, elfogadhatja őket, és ne ijedjen meg tőlük. Olyan bizalmas kapcsolatban érdemes beszélnie róluk, ahonnan elfogadást, megerősítést kaphat az általános társadalmi elvárások helyett. Ha nagyon nyomasztók ezek az érzések, forduljon az édesanya a perinatális időszak történéseit jól ismerő pszichológushoz.”
Szakértő: Szénási Kornélia pszichológus, szülő-csecsemő kooperatív tanácsadó,perinatus.hu
Kapcsolódó cikkek
