Terhesség
Már a terhesség korai szakaszában szűrhető az autizmus
Összefüggés van az autizmus kialakulása és az anyai vérben mérhető egyik hormon változásai között, ez pedig akár a terhesség második trimeszterében kimutathatóvá teheti az autizmust - állapította meg egy új kutatás.
Az anya és a magzat sejtjei így kommunikálnak egymással
Kutatók szerint ennek a kommunikációs rendszernek a segítségével monitorozni lehetne a magzat méhen belüli állapotát.
30 év börtönre ítélték, mert elvetélt
A 22 éves lány 33 hónapot töltött börtönben, most a bíróság elismerte, hogy nem szándékosan vetélt el, ezért felmentették.
Mozgás a terhesség alatt: a babának is jót tesz
Azt régóta tudjuk, milyen fontos a rendszeres testmozgás a terhesség alatt, ám egy újabb előnyére derült fény: a sportoló kismamának a babája is ügyesebb lesz.
Nem kockázatosabb otthon szülni, mint kórházban
Nem talált nagyobb kockázatot az otthon és a kórházi szülés között az alacsony kockázatú várandós nőknél egy nagy nemzetközi kutatás, amelyet a kanadai McMaster Egyetem kutatói végeztek.
A táppénz miatt akár bukhat a babaváró hitel
A babaváró hitel igénylésénél jellemző, hogy kismamák lesznek az igénylők, akik éppen táppénzen is lehetnek a terhességük alatt. A táppénzt azonban nem számítják be jövedelemként a bankok.
Álmatlanság a terhesség alatt
Rengeteg kismama panaszkodik arra, hogy nem tud aludni, gyakran felébred a terhesség alatt. Hogyan tehetünk az álmatlanság ellen, ha már nem elég a kényelmesebb párna és a lefekvés előtti meleg tej?
A télen születetteknél nagyobb a mentális problémák rizikója
A legújabb kutatás szerint a télen született csecsemőknél nagyobb az esély arra, hogy később mentális probléma alakul ki náluk.
Így lesz kíméletesebb a császármetszés
Kevesebb opioidtartalmú erős fájdalomcsillapítóra van szükség, ha a császármetszésen átesett kismamák támogató környezetben vannak. Ez a módszer a későbbiekben is számos előnnyel jár.
Mire kell figyelni, ha cukorbetegként vársz babát?
A cukorbetegségben szenvedő nőknél fokozott a kockázata a terhességi szövődményeknek. Mit lehet tenni ilyen esetben, hogy egészséges legyen a terhesség és a kisbaba is?
A szülők terhesség alatti hangulata kihat a gyerek fejlődésére
Egyértelműen kiderült, hogy a szülők érzelmi, mentális állapota a terhesség alatt befolyásolja a gyerek későbbi viselkedését.
Beigazolódott egy régi elmélet az autizmusról
Kiderült, hogy a genetikai háttér mellett mi befolyásolja döntően az autizmus spektrumzavar kialakulását. Ezzel egy húszéves elmélet igazolódott be az autizmus kialakulásának egyik okáról.
7 dolog, ami hajlamosít a trombózisra
A mélyvénás trombózisnak léteznek rizikófaktorai, melyekkel nem árt tisztában lenni, hiszen ekkor külön figyelmet kell szentelni a megelőzésnek.
Képek a terhességről, amelyekkel teljesen egyetértünk
Kreatív illusztrációk, melyek viccesen, mégis meghatóan ábrázolják, milyen is az, ha egy kis élet növekszik benned.
Mit tehetsz a terhesség alatti pattanások ellen?
Hirtelen kipattogtál? A terhesség alatt előfordulhat, hogy olyan pattanásaid jelenhetnek meg, amik rosszabbak, mint a kamaszkoriak voltak. Miért pattog ki a bőröd a babavárás idején, és mit tehetsz a gyulladt pöttyök ellen?