Terhesség
Ha túl hosszú vagy rövid a köldökzsinór
Gyakori jelenség, hogy születéskor a baba nyaka köré csavarodva pillantjuk meg a köldökzsinórt, sőt az sem ritka, hogy egész testére rátekeredik.
Anyaság különböző életkorokban
Biológiai szempontból a húszas évek eleje a legkedvezőbb a gyerekvállaláshoz. Manapság azonban az sem ritka, ha egy nő harmincévesen szüli az első gyerekét, sőt sokkal későbbre is tolódhat ez az időpont.
Fájdalom nélkül – EDA
Sokféle oka lehet annak, ha a szülés annyira elhúzódik és olyan súlyos megpróbáltatást jelent, hogy gyógyszeres segítséget kér a kismama. A magyar kórházakban többféle fájdalomcsillapítási módszer is rendelkezésre áll.
Koraszülés és stressz
A koraszülés kockázata 18 évesnél fiatalabb, illetve 35 évesnél idősebb kismamák, valamint ikerterhesség esetében nagyobb, s hasonló hatású lehet a dohányzás, a fokozott stressz vagy valamilyen krónikus betegség is.
Szülés és félelem
A szüléssel valami végérvényesen megváltozik. Anyák leszünk. Szülünk, és a fájásokban mintha lányságunkat is megsiratnánk. Fáj a búcsúzás. Mert kísért az új. És ahogy minden ismeretlenben, ebben is ott bujkál a félelem.
Faros a baba!
A szülés megindulásának pillanatában a babák többsége fejjel lefelé helyezkedik el az anyaméhben, így testük legszélesebb részével tágíthatják maguknak az utat kifelé. Nehezebb dolguk van azoknak, akik valamilyen oknál fogva fordítva helyezkednek el.
Aki kér, az kap?
Előfordul, hogy természetes, belső fájdalomcsillapító rendszerünk - például az idegen környezet vagy a mozgás hiánya miatt - nem működik kielégítően a vajúdás idején. Vajon mitől függ, hogy ilyen helyzetben kaphatunk-e gyógyszeres fájdalomcsillapítást?
Vetéléshez is vezethet a lepényi elégtelenség
A magzati fejlődés előfeltétele, hogy a méhlepény jól fejlődjön, megfelelően el tudja látni az oxigén- és tápanyagellátását.
Anya – magzat kapcsolat
Kezdetben érzések formájában létezik számunkra a világ. Megdőlni látszik azonban a régi elképzelés, hogy az újszülött "üres lappal"jön a világra, amelyet majd a külvilág hatásai írnak tele.
Beszélgetés a magzattal
Számos, kismamáknak kínált program ígéri, hogy közelebbi kapcsolatot alakíthatunk ki a pocakunkban rejtőzködő kis lénnyel. Már akkor párbeszédre ösztönöznek, amikor még jóformán a szavak előtti kapcsolatfelvételnél sem tartunk.
Néhány egyszerű gyakorlat kismamáknak
A jógát, ezt az ősi, önfejlesztő rendszert egy életen át tökéletesítik, akik elhivatott követőivé válnak. Néhány egyszerű gyakorlat megtanulásával aligha válhatunk e tudás mesterévé.
Gátmasszázs
A legtöbb kismamát élénken foglalkoztatja, hogyan kerülhetné el a gát sérülését szülés közben.
Hastánc
Olasz, német magazinokat lapozgatva nemegyszer olvashatunk olyan, kismamáknak szervezett tanfolyamokról, amelyek egy kicsit sem hasonlítanak a megszokott terhestornára. Ezek közül az egyik legizgalmasabb minden bizonnyal a kismamahastánc!
Aki orvost vált, ezért teszi
Összegyűjtöttük a leggyakoribb indokokat, amiért orvost váltanak a kismamák.
Szemközt a szenvedéssel – meditáció
A meditációt kétezer-ötszáz évvel ezelőtt nem azért találták ki, hogy a nők felkészülhessenek a szülésre. Egyszerűen csak segíti az embereket abban, hogyan bánjanak félelmeikkel, a testi-lelki fájdalommal. Vagyis csupa olyasmivel, amivel szülés közben is.