Terhesség

Túlélőkalauz leendő apák számára

Együtt tervezgettétek a közös családot, együtt izgultatok a terhességi teszt felett, talán még a szívhangot is együtt hallottátok először. De ez még csak a kezdet! Hogyan készülhet fel egy férfi a terhesség hónapjaira?
2019. Március 02.
Mire készüljön a leendő apuka?

Természetesen, az édes terhet nem lehet átvállalni az anyukától, és minden lehetséges forgatókönyvre sem lehet felkészülni, ugyanakkor nem árt néhány dologgal tisztában lenni. Kezdésnek például azzal, hogy ilyenkor minden figyelmet a várandós kismama és a születendő baba kap – ez pedig gyakran feszültséget okoz a párkapcsolatban, hiszen az apukák egy része feleslegesnek és elhanyagoltnak érzi magát. A szakemberek szerint minél korábban és minél teljesebb mértékben bevonódnak az apák is a babavárásba, annál könnyebb lesz az egész családnak. Következzen ehhez néhány tipp!

Fészekrakás “apamadaraknak”

Előbb-utóbb eljön az a pillanat, hogy a közös otthont is fel kell készíteni a kisbaba érkezésére: bútorokat beszerezni, összeszerelni, esetleg kifesteni, lomtalanítani, biztonságosabbá tenni a szobákat. Azonban már korábban is sok változás következhet be a háztartás ritmusában. Például, a leendő anyuka nehezebben, lassabban végez el bizonyos feladatokat, lehet, hogy gyengébb, fáradékonyabb. Vagyis, az apára hárulhat néhány házimunka! Érdemes megtanulni a mosógép, mosogatógép kezelését, néhány egyszerűbb étel elkészítését is.

Jó néhány olyan dolog van, melyet a várandós kismamának kerülnie kell: a vegyszerek, festékek használatát (melyek belélegezve is veszélyesek lehetnek), a dohányfüstöt. Ha dohányzik is az apuka, igyekezzen ezt úgy tenni, hogy a füst ne érhesse a kismamát, ne ivódhasson be a bútorokba, textíliákba.

Változások a hálószobában

Könyvek sokasága foglalkozik azzal, mennyire megváltozik a szex a terhesség alatt: van, aki a szokásosnál is jobban kívánja az intim együttlétet, mások viszont már a gondolatától is irtóznak…

Mi most inkább azzal foglalkoznánk, milyen nehézkessé is válik az éjszakai pihenés a kismamának! Nehezen találja meg a kényelmes pozíciót, gyakrabben ébred éjszaka, és egy idő után már a legegyszerűbbnek tűnő teendők (mint például a megfordulás) is komoly erőfeszítést igényelhetnek tőle. Legyünk a szokásosnál is toleránsabbak, viseljük el morgás nélkül, ha elorozzák a takarónkat, párnánkat, és akkor se lepődjünk meg, ha a párunk az ágy nagyobbik felét is elfoglalja, vagy éppen horkol! Ezek a kellemetlenségek idővel elmúlnak (igaz, más veszi át a helyüket, például a kisbaba miatti ébredések).

Együtt a vizsgálatokon

Néhány generációval ezelőtt még szinte elképzelhetetlen volt, hogy egy leendő apuka részt vegyen a terhesség alatti vizsgálatokon, ultrahangokon, netán a szülésen, vagy a kórház folyosóján kívül is találkozzon a nőgyógyásszal vagy a szülésznővel. Napjainkban viszont egyre nagyobb szerepet vállalnak az apák, sőt van aki szerint kifejezetten bátorító a jelenlétük! Természetesen, az egyéni preferenciáktól is függ, hogy részt vesz-e az apa a vizsgálatokon (sok kismama például kínosnak érzi ezeket), de az mindenképpen jól eshet a leendő anyukának, ha legalább felajánljuk, hogy elkísérjük. Előfordulhat az is, hogy az apa jelenléte kifejezetten biztonságot ad neki (például, ha rosszul viseli a vérvételt)! Az ultrahangos vizsgálatokról nem érdemes lemaradni, különleges élmény lehet bekukkantani az anyaméhbe. Nem is beszélve arról, hogy a vizsgálatokon az apa is kérdezhet – neki esetleg olyan dolog is eszébe jut, ami az anyukának nem -, és megnyugtathatja, ha látja, hogy a párja és a születendő gyermeke jó kezekben van.

Apa a szülőszobán?

Előbb-utóbb mindenkinél felmerül a kérdés, jelen legyen-e az apuka a szülésnél, vagy, mint a filmeken, kint toporogjon a folyosón, várva a nagy hírt. A várandós kismamának érdemes szülési tervet készítenie, melyben jó előre leírja, mit szeretne és mit lenne jobb elkerülni. Ebbe persze az is beletartozik, hogy apás szülést szeretne-e vagy sem. Ne erőltessünk semmit! Hagyjuk meg az anyának a döntést! A legjobb, ha (legalább valamennyire) nyitva hagyjuk a kérdést, például azt beszéljük meg, hogy bármikor készek vagyunk bemenni hozzá, illetve kijönni a szülőszobából. Ehhez azonban ismerni kell a szüléshez választott kórház protokollját is, érdemes éppen ezért részt venni a szülésfelkészítő tanfolyamon vagy a kórház által szervezett szülőszoba-bejáráson is.

Még akkor sem árt felkészülni a szülésre, ha biztosan nem lesz bent az apa a szülőszobán. “Tartalékoljunk” például néhány szabadnapot, beszéljünk jó előre a munkahelyünkkel, szervezzük meg, hogyan jutunk el a kórházba, tervezzük meg, hogyan hozzuk haza a kisbabát és az anyukát.

A szülés első szakasza, a vajúdás akár 24 órát (vagy annál többet) is tarthat, igyekezzünk ezt az időt együtt tölteni, és a lehetőségeinkhez képest elviselhetőbbé tenni az anyukának. Masszírozzuk, simogassuk, hagyjuk, hogy ránk támaszkodjon, ha szeretné, beszélgessünk vele, de ha arra vágyik, maradjunk csendben. Bármennyire is részt veszünk a folyamatban, bármennyire is támogatóak vagyunk, a szülés az anyáról és a kisbabáról szól – az apa ne most akarjon a középpontba kerülni!

(Forrás: webmd.com)

Ez is érdekelhet: