Terhesség

Ugyanazon a napon, ugyanabban a kórházban lettek édesanyák az egypetéjű ikrek

Az elmúlt 23 évben Rebecca és Christina ugyanazon a napon ünnepelték születésnapjukat. Májustól már a gyerekeik is.
2023. Június 07.
Egypetéjű ikrek babáikkal
Kép: GMA

Egypetéjű ikrek – mindig különlegesség lengi körül őket. Nem ikerként nehéz elképzelni, hogy van belőlünk még egy, aki kiköpött másunk, akivel életünk minden pillanatában, már az anyaméhben is együtt voltunk. Ezt a különlegességet nehéz tetézni, Rebecca Lawrence és Christina Keefernek azonban sikerült: együtt élték meg a várandósságukat, ugyanazon a napon hozták világra első babájukat, ugyanabban a kórházban, egymás melletti szobában. Így már nemcsak nekik, hanem gyerekeiknek is ugyanazon a napon van születésnapjuk. Sőt, a babák, Raylynn és Xavian születési méretei is szinte teljesen megegyeznek.

Ez határozottan ritkaság – mondta Damara Jenkins szülésznő a Good Morning Americának. Több mint 20 éve vagyok szülésznő, de ilyesmit nem tapasztaltam.

Rebecca és Christina mindketten házasok és körülbelül 15 percre laknak egymástól a GMA-nak elmondták, hogy szerencsés véletlen volt, amikor néhány hét különbséggel teherbe estek.

Érdekes volt látni, hogy mennyire másként éltük meg a terhességet, például a testvéremnek voltak reggeli rosszullétei, nekem nem – mesélte Christina. Jó volt, hogy együtt élhettük át a várandósságainkat, és ha bármi problémánk volt, azt meg tudtuk beszélni.

Amikor Rebecca kórházba ment tervezett szülésindításra, Christina vele tartott, hogy támogassa. A kórházban Christina-nak fájásai lettek, másnap elfolyt a magzatvize, így ő is kórházba került.

Az, hogy fájásaim voltak, miközben ő szült, nagyon furcsa volt. Olyan volt, mintha szimpátiafájdalmaim lettek volna – mondta Christina. Folyton kérdezősködtem, mert tudni akartam, milyen érzés, például mit kell átélnem a következő néhány órában.

Az ikrek úgy tervezték, hogy támogatják egymást a vajúdás során, a szülőszobán is együtt lesznek, és mivel 13 óra telt el a két szülés között, ezért ez sikerült is nekik.

 

forrás: goodmorningamerica.hu