Terhesség

Ultrahangos vizsgálat: perrel fenyegetőzött a cég

Mi történik, ha telefonon foglalsz időpontot ultrahangos vizsgálatra, de lemondod azt? Az elállási jog és egy tanulságos történet. Nem csak kismamáknak.
2016. Március 07.

A szerződéskötés útvesztőjében?

Történetünk szereplője egy 37 hetes kismama, aki telefonon érdeklődött egy magánrendelésen 2D-s ultrahangos vizsgálat után. Mivel a rendelő már igen kedvező, 5000 Ft alatti áron is hirdetett 2D-s ultrahangot, így erre esett a választása. A lakcím majd telefonszám elkérését követően 9000 Ft-os vizsgálati árat állapítottak meg, amit a hölgy rövid gondolkodást követően, szóban lemondott.

A reakció azonban több, mint meglepő volt. Egy rövid sms-ben, cseppet sem barátságos hangnemben közölte a rendelőt működtető kft (pontos cégnevet jogi okokból nem írhatunk), hogy üzletszabályzatuk szerint, a vizsgálati díjat akkor is be kell fizetni, ha a páciens nem érkezik meg a vizsgálatra. Továbbá kilátásba helyezte, hogy amennyiben a kismama nem utalja át a megadott számlaszámra a pénzt, akkor bírósághoz fognak fordulni, és a perköltséget természetesen szintén a mulasztást elkövető kismamának kell kifizetnie.

A hölgy ismét jelezte a cégnek, hogy nem óhajtja igénybe venni a szolgáltatást.

Úgy tűnik azonban, hogy a cég nem ereszti az ügyfelet. Újabb telefonos felkeresés, újabb fenyegető hangvételű sms érkezett. Itt azonban már elfogyott a kismama türelme is: kilátásba helyezte, hogy a fogyasztóvédelemhez fordul.

A másik oldal

A cég álláspontja az, hogy az egész beszélgetést rögzítették telefonon, amiből világosan kiderül, hogy a hölgy önként jelentkezett be hozzájuk, ez pedig szerződéskötésnek minősül. Az eredetinél drágább vizsgálatnak pedig az az oka, hogy a kismama 37 hetes terhes, így egy összetettebb vizsgálatra van szükség.

Az ultrahangos vizsgálatot végző kft honlapja valóban tartalmaz egy üzletszabályzatot, amely szerint a telefonos időpontfoglalás szóbeli szerződéskötésnek minősül. Ezek szerint a foglalás nem mondható le, csak abban az esetben, ha egy másik időpontra bejelentkezik a páciens. Ha a foglalót időpontra nem utalja el, attól a foglalás még él, hiszen az a bejelentkezéskor létrejött.

Vagyis álláspontjuk szerint, ha időpontot foglaltál, mindenképpen fizetned kell. Akkor is, ha nem veszed igénybe a szolgáltatást.

Rövid kutatás után kiderült, hogy a cég más jellegű egészségügyi szolgáltatást is nyújt, és ezen szolgáltatás esetében is hasonlóan vélekedik a foglalásról. Ezek szerint a foglalás szóbeli szerződésnek minősül, amit 24 órán belül már nem lehet lemondani.

Egy viszonylag új, 2014-es kormányrendelet azonban mást mond.

Fogyasztóvédelmi reakció

A hölgy és párja felvették a kapcsolatot a fogyasztóvédelemmel, mert álláspontjuk szerint igenis van lehetőségük a szerződéstől való elálláshoz. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság nekik adott igazat. Egyúttal azt tanácsolták, hogy tegyenek panaszt a Fogyasztói Központnál.

De nézzük meg, miről is van szó pontosan!

Mit kell tudnod a telefonon kötött szerződésről?

A telefonos szerződéskötéskor a szolgáltatónak közölni kell legalább saját cégnevét, székhelyét és telefonszámát, valamint kifejezetten fel kell hívnia a figyelmedet arra, hogy – jelen esetben az időpont foglalás – szándéka szerződéskötést jelent.

Amennyiben a telefonon tett ajánlatra nem adsz egyértelmű, kifejezett igenlő, elfogadó nyilatkozatot, a szerződés nem jön létre. A telefonos szerződéskötéskor tudnod kell, hogy a szerződéskötéstől számított 14 munkanapon belül, bármilyen hátrányos jogkövetkezmény nélkül elállhatsz a szerződéstől. A kismama ezt 2 órán belül megtette.

Az elállási jog annyiban korlátozott, hogy azt nem gyakorolhatod, ha a szolgáltató már megkezdte a szolgáltatás nyújtását. Jelen esetben ez nem történt meg, a szolgáltatást nem vette igénybe a kismama.További információ, hogy amennyiben a vállalkozás nem tájékoztat téged az elállási jog gyakorlásának határidejéről és egyéb feltételeiről, akkor az elállási határidő tizenkét hónappal meghosszabbodik.

Elgondolkodtató…

Úgy tűnik, a cég gyakorlata nem illeszkedik a törvényi szabályozáshoz. És ez számtalan kérdést vet fel.

Vajon ez a cég hány várandós kismamát hoz kellemetlen helyzetbe? Mit reagálhatnak más kismamák erre az etikátlannak tűnő viselkedésre? Vajon hányan dönthettek úgy félelmükben, hogy a nagyobb büntetést elkerülendő, inkább kifizetik az igénybe sem vett szolgáltatást?

Egy telefon

Természetesen megkerestem telefonon én is a céget. Elsősorban az érdekelt, hogy mit takar a csalogatóan olcsónak tűnő vizsgálati díj a főoldalon. A hívásomat fogadó úr készségesen elmondta, hogy ez marketing. Hiszen, ha értek ehhez, akkor tudhatom, hogy a csalogató árra kapnak rá a kismamák is. Elég csak a pár cm-rel arrébb lévő menüpontra kattintanom, és máris láthatom, hogy a háromszor annyi vizsgálati díjért mit fogok kapni.

Ezt követően egy nagyon részletes tájékoztatás keretében próbált arról meggyőzni, hogy sokkal jobban járok én is meg a babám is, ha a drágább, garanciális csomagjukat választom. Részletesen elmagyarázta, hogy míg az olcsóbb 4D-s vizsgálaton kevesebb ideig fognak ultrahangozni, addig a drágább csomagban 20-25 perces 4D-s élményben lesz részem, amire garanciát is vállalnak. Ha szükséges, hosszabbítanak a vizsgálat idején, és ha így sem sikerül a felvétel, akkor visszakapom a pénzt.

Kérdésemre, hogy ki végzi a vizsgálatot, nem kaptam választ. Arra viszont igen, hogy 12 hetes kortól érdemes a 4D ultrahangot választanom, tehát a genetikai vizsgálatot követően fáradjak el hozzájuk.

Az időpont foglalással kapcsolatban nem hangzott el plusz információ (igaz, erről valóban tájékoztat a honlap), az viszont igen, hogy a hétvégi vizsgálat feláras.

A vizsgálatot végző cégről (esetleg orvosról) semmilyen információ nem hangzott el.Időpontot nem foglaltam. Nem szerettem volna egy véget nem érő telefonos zaklatásnak kitenni magamat.

S hogy mi a tanulság?

A kismamáknak nyújtott fizetős egészségügyi szolgáltatások esetében is tájékozódj a jogaidról, lehetőségeidről! Ne engedd, hogy határozott, már-már erőszakos stílussal rábeszéljenek valami olyasmire, amit nem szeretnél. Ha bizonytalan vagy, tájékozódj, mielőtt elköteleződnél egy szolgáltatás mellett!

És ne feledd: téged is megillet az elállás joga!

Kapcsolódó cikkeink:

  • Veszélyes-e az ultrahangvizsgálat?
  • Ultrahangvizsgálatok 2, 3 és 4D-ben
  • 4D vagy 5D ultrahangra készülsz? Íme pár hasznos tipp!