A liberális identitáspolitikai zsongás nem újdonság a kortárs sorozatgyártásban – a Szex és New York sorozat folytatásában azonban mintha egy társadalmi leckefüzet adaptációját látnánk HBO-minőségben, miközben alig maradt hely a finomhangolt karakterdrámáknak. És mégis: a sok didaktikus jelenet között feltűnt egy szál, amely meglepően árnyaltan bontakozott ki – az anyaságé. Azé, aki már benne él, aki nem vágyik rá, aki még csak fontolgatja, vagy aki másokon keresztül tapasztalja meg. A harmadik évad most kevesebb tanulságot, több kérdést ígér – és talán azt is megmutatja, hogy az anyaság nem kiosztott szerep, hanem folyton újraírt történet.
Jobbról-balról kapott pofont az első két évad
Az „És egyszer csak…” első két évada még a legelhivatottabb “Szex és New York”-rajongókat is megosztotta. Nem a liberális hangvétel vagy az LMBTQ-barát tartalom volt a fő probléma, hanem az, ahogyan ezt a narratívát a sorozat sűrűn, szinte lélegzetvétel nélkül adagolta.
Női jogok, genderidentitás, faji kérdések, kulturális kisajátítás, fehér privilégium, könnyed drogozgatás, alternatív életformák, a felső középosztály szociális érzékenységének szükségszerűsége – mind fontos témák, de amikor mindegyik jelen van szinte minden jelenetben, a hatás könnyen válik terhessé.
A nézőt nem empátiával, hanem ellenállással töltheti el.
A társadalmi üzenetek szinte minden szinten jelen voltak: nemcsak a szereplők identitásában, hanem a dialógusokban, a konfliktusokban, sőt még a humorban is. Ez sokaknál nem politikai, hanem esztétikai és dramaturgiai feszültséget okozott: kevés volt a játék, az ambivalencia, mintha a régi karakterek nem belső fejlődésük, hanem egy új társadalmi rendnek való megfelelés miatt változnának. Ha a fikcióból túl egyértelműen kirajzolódik az alkotói szándék, az ritkán hat hitelesnek – még akkor is, ha az ember egyébként egyetért a mondandóval. A „woke fatigue” kifejezés pont ezt a jelenséget írja le, s ebből bizony az „És egyszer csak…” első két évadában bőven volt részünk.
Fotó: HBO
Tanmesék helyett most jöhet a valódi karakterfejlődés?
A jobbról-balról érkező kritikákra a sorozat készítői is reflektáltak. A harmadik évadra Michael Patrick King showrunner ígéretet tett arra, hogy több figyelmet fordítanak a karakterek személyes fejlődésére, visszatérnek a Carrie-féle narrációhoz, és mélyebb, hitelesebb kapcsolatokat mutatnak be, kevésbé tanító jelleget öltve. Mindez azonban most egy merőben új társadalmi közegben történik.
Anyaság – szerep vagy identitás? Ami eddig történt
Noha a Szex és New Yorkban az anyaság sokáig nem volt főtéma, az “És egyszer csak…” eddigi összes évadában hangsúlyos, árnyalt női narratívává vált. Nézzük, mi történt az első két évadban.
Charlotte az egyetlen főszereplő, akinek klasszikus családmodellje van, mégsem mentes az anyaság szerepének frusztrációitól. Amikor lánya, Rock nemet és nevet vált, Charlotte az utolsók között értesül erről – ez mély sebet ejt az anyai kontrollérzetén. A bar micvára készülve végül ő maga ragadja magához az irányítást, és a ceremónia – amelyet Rock már nem akar megtartani – Charlotte saját ünnepévé válik. A jelenet egyszerre szatirikus és szívszorító: egy anya, aki a saját be nem teljesült vágyát vetíti a gyermekére, de végül képes feloldani az ebből adódó frusztrációt.
Charlotte másik gyerekével, Lilyvel is komplex kapcsolatot ápol. A tamponhasználatról szóló jelenetben teljes önfeláldozással próbál segíteni, miközben bevallja: ő maga szexuális tabuk közt nőtt fel. Ez a jelenet sok néző szerint elérte a „túl sok” határát, és parodisztikusba hajlott, mások viszont pont az őszinteségét méltatták. A szülői munkaközösség világában Charlotte láthatóan elveszett, mégis görcsösen próbál megfelelni – ez a fajta maximalizmus jól bemutatja az anyaság pszichés terheit.
Miranda látszatra liberális, laza anya, de fiával, Bradyvel való kapcsolata egyre feszültebb. Brady nyílt szexualitása és önállósodása láthatóan zavarja Mirandát, aki ugyan próbál szabályokat hozni, de ezek gyakran hatástalanok. Szinte minden jelenetük az irányítás elvesztéséről tanúskodik, és Miranda egyre inkább zavarodott kívülállóként viselkedik – valaki, aki nem tudja, hogy a „jó anya” szerepében milyen határokat kéne húzni, ezért néha tekintélyelvűvé válik, máskor pedig teljesen elveszíti az irányítást. Közben ő maga is elindul egy új identitáskeresési úton, Che Diaz oldalán, ahol saját szabadságvágya ütközik a szülői elvárásokkal – miközben fiát próbálja felelősségre vonni, ő maga éli meg a kamaszos lázadás második felvonását.
Az egyik legemberibb jelenetben Miranda épp Nyának mesél az anyaság paradoxonáról. Elmondja, hogyan néha irigyli a gyermektelen bírónőt, aki hazamehet egy csendes, rendezett lakásba – ugyanakkor hányszor vágyott már arra, hogy otthon valaki várja. De mikor a fia otthon boldogan fogadja, az jó érzés, míg amikor a szennyes gatyáját a földre hajítva látja, legszívesebben elmenekülne. Ez a pillanat ritka őszinteséggel mutatja meg az anyaság kettősségét: nincs tökéletes választás, és ha valaki mindent akar – hivatást, szerelmet, családot, szabadságot –, az elképesztő munkát igényel. Miranda ebben a jelenetben nem kioktat, nem szenvedélyeskedik, csak emberként beszél. És épp ettől hat erősebben, mint bármelyik társadalmi tanmese.
Nya Wallace szerepe az anyaság elhalasztásának és elbizonytalanodásának története. Harmincas évei közepén, sikeres jogászként nem biztos benne, hogy szeretne gyereket – de partnere és a társadalmi nyomás hatására mégis belemegy a megterhelő lombikprogramokba. Ezek a folyamatok azonban nem közelebb viszik az anyasághoz, hanem eltávolítják: fizikai és lelki szenvedéssé válik, amelyben fokozatosan elveszíti a kapcsolatát partnerével is.
Nya karaktere fontos tabut dönt le: kimondja, hogy az anyaság nem mindenkinek cél vagy vágy, és az, hogy valaki nemet mond erre a szerepre, nem egyenlő a kudarc élményével. A második évad végére már láthatóan megerősödik ebben a döntésben – ám ez az út magányos és tele van kétellyel. A kritikusok szerint az ő történetszála az egyik legérettebb és legkiforrottabb szála a sorozatnak.
Seema, az indiai származású, New York-i ingatlanos ötvennégy évesen egyedülálló, gyermektelen, és nem is vágyik ezekre a szerepekre. Ez önmagában is ritka tévébeli ábrázolás: egy karakter, aki nem magyarázkodik a gyermektelenség miatt, és nem is tragédiaként éli meg azt. Seema sikeres, önazonos, és a saját életének főszereplője.
Mégis, időről időre megjelennek társadalmi visszajelzések, amelyek azt sugallják: „valami hiányzik” belőle. Ezeket a sorozat ironikusan kezeli – például amikor egy családi ünnepen újra és újra a „mikor mész férjhez?” kérdés kerül elő (és egy ideig el is játssza, hogy van egy párja, aki soha nem ér rá…). Seema karaktere azt a kérdést feszegeti: mitől teljes egy nő élete – vajon tényleg az anyaság ennek a mércéje?
Carrie karaktere különösen érdekes, hiszen ő az egyetlen a Szex és New York eredeti főszereplői közül, aki soha nem lett anya – és a sorozat ezt se nem dramatizálja, se nem idealizálja. A gyermektelenség az ő életében nem hiányként, hanem természetes állapotként jelenik meg. Mégis, Lilyvel való szoros kapcsolata jól mutatja: Carrie is képes anyai gondoskodásra, érzelmi jelenlétre.
A második évadban több jelenet is utal erre az oldalára – például amikor Carrie segít Lilynek eligazodni a párkapcsolati kérdésekben, vagy amikor mentorálja a fiatalabb nőket. Ezek a pillanatok azt mutatják: az anyaság attribútumai – odafigyelés, törődés, bölcsesség – nem kizárólag a biológiai szülőségen keresztül jelennek meg.
Mi várható a harmadik évadban?
A főszereplők gyerekei közben felnőttek, érdekes lesz megfigyelni, hogyan változik szerepük mindezzel gyerekeik életében, és vajon mivel töltik be a hiányt, amit az üres fészek okoz.
A harmadik évad tizenkét részes lesz, az epizódok hetente kerülnek adásba. Kiemelt szerepet kap ismét Carrie, aki újra írni kezd, ezúttal egy romantikus regényt. Beszédes, hogy néhány karakter – például Che Diaz – nem tér vissza az új évadra, Miranda karakterének új ívet ígérnek, miközben a készítők új, frissebb nézőpontokat hozó mellékszereplőket vezetnek be. Ez is jelzi: a sorozat próbál tanulni a saját hibáiból. Az új szereplők között olyan nevek tűnnek fel, mint Rosie O’Donnell és Patti LuPone. A készítők szerint a hangsúly a karakterek belső ívére, emberi konfliktusokra és az időskori önazonosság keresésére kerül.
Az “És egyszer csak…” harmadik évada talán nem váltja meg a világot – de ha tényleg mélyebb emberi történeteket akar mesélni, esélyt adhat arra, hogy újragondoljuk, mit is jelent nőnek, anyának vagy épp egyiknek sem lenni egy ennyire gyorsan változó világban.
Kapcsolódó cikkek
