Terhesség

Réz nélkül nem megy!

Szinte minden kismama utánaolvas annak, hogy milyen vitaminokra és ásványi anyagokra, illetve nyomelemekre van nagyobb mennyiségben szüksége a várandóssága során.
2017. Április 13.

A folsav, a magnézium, vagy éppen a B- vitaminok szinte mindenki előtt ismertek, de a réz fontosságát kevés helyen emelik ki.

Erről az ásványi anyagról, és a szervezetre gyakorolt hatásáról dr. Balaicza Erika belgyógyász szakorvost kérdezte a ratkotunde.hu.

Miért fontos a réz?

A réz minden élő szervezet számára elengedhetetlen fontosságú ásványi anyag. Érdekes azonban, hogy magában nem találkozunk vele az emberi testben. Ennek oka, hogy a vérben szabadon keringő réz erősen toxikus, hasznát csak akkor tudjuk venni, ha egy bizonyos fehérjéhez, az úgynevezett cöruplazmionhoz kötődik, melyet az epe termel.

A réz nélkülözhetetlen az oxidatív stressz leküzdésében, így tulajdonképpen a rosszindulatú daganatos megbetegedések és az érelmeszesedés ellen. De a réz emellett rengeteg tétfontosságú enzim alkotóeleme, így részt vesz a szervezete energiatermelő, és raktározó folyamataiban, valamint a méregtelenítésben is. A legfontosabb feladata azonban mindezek mellett, hogy segítse a vas beépülését a hemoglobinba. Ez utóbbi anyag adja a vörösvértestek színét, de nem ezét olyan fontos. A szín mellett a hemoglobin felelős az oxigén megkötéséért is, amihez feltétlenül szüksége van a vasra.

Ha a szervezetben nincs elegendő réz, akkor a vas beépülése az említett anyagba sem kielégítő, így az oxigénszállítás is eltér az optimálistól. Ez többletmunkára kényszeríti a szívet, ráadásul fáradékonnyá, dekoncentráltá teheti az embert, valamint számolni kell a rézhiánnyal sokszor együtt járó depresszióval is.

Réz és a gyerekek

A rézre a várandósság során fokozott mennyiségben van szüksége a kismamának, hiszen a baba igényeit is ő fedezi. Tanulmányok rámutattak arra, hogy azoknál a nőknél, akiknél alacsonyabb volt a cink és a réz szint a vérükben, sajnos nagyobb eséllyel alakul ki spontán vetélés. Természetesen ezt a veszélyt még számos tényező felnagyíthatja, mint a dohányzás, vagy éppen a túlzott alkoholfogyasztás.

A réz az egészséges fejlődéshez is elengedhetetlen, így a magzat számára is nélkülözhetetlen. A réz részt vesz az idegrendszer kifejlődésében is, így váradósok esetében a megfelelő rézmennyiség fogyasztása különösen fontos. Újszülöttek esetében a rézhiány súlyos idegrendszeri betegségek kialakulásához vezet. Ebben a korban a réz az anyatejjel jut a kicsik szervezetébe.

Dr. Balaicza Erika a ratkotunde.hu – nak elmondta, hogy a felnőtteknél a rézhiányt igen nehéz felismerni, mivel jellemző tünetei nem igen vannak. Gondolhatunk erre a problémára a kórosan fehér bőr esetében, mivel a melanin és dopaminszintézishez szintén elengedhetetlen a réz. De erre utalhat a vér magas triglicerid szintje, a depresszió, a csontvelőbetegségek, vagy az idegrendszeri betegségek kialakulása is.

A réz pótlása

Nem is gondolnánk, hogy milyen nagy jelentősége van a réz megfelelő pótlásának. Mivel a hiányát sokszor igen nehezen lehet felismerni, így a kismamák számára nem is derül ki a gond, csak amikor a hiánytünetek már jelentkeznek. Ez a felnőtteknek nem gond, mivel a réz könnyen pótolható megfelelő, szájon át szedhető készítményekkel. Ugyanakkor sajnos a kialakult idegrendszeri károsodások gyógyhajlama rossz, ami érintheti a kicsiket is.

A szakemberek egy jelentős része – többek között éppen a fent említett indokok miatt – egyetért abban, hogy a várandós anyáknak érdemes olyan készítményt szedniük, mely gondoskodik a megfelelő vitamin, nyomelem, és ásványi anyag ellátottságról abban az időszakban, amikor azokra többlet igény jelentkezik a szervezetben. Hiszen a terhesség komoly kihívást jelent a nők testének, ezt pedig érdemes támogatni, segíteni, amennyire lehet.

A várandósvitaminoknál azonban nem csak azt kell szem előtt tartani, hogy réz is legyen az összetevők között. Fontos szempont, hogy a bennük található anyagok olyan kémiai kötésekkel szerepelnek, melyek lehetővé teszik az optimális hasznosulást, valamint érdemes olyan készítmény mellett letenni a voksunkat, mely megfelelő tagolásban adagolja, a terhesség alatt fellépő, ám trimeszterenként eltérő vitamin, ásványi anyag és nyomelem szükségletet.

Kapcsolódó cikkeink:

A 10 leggyakoribb kérdés a terhesvitaminokkal kapcsolatban

Babát akarsz? Előbb töltsd fel a vitaminraktáradat

Forrás: ratkotunde.hu