“Én tényleg mindenre fel voltam készülve, az Armageddonra is, úgyhogy ahhoz képest nem volt akkora esemény a szülés, mint amire testben és lélekben gyúrtam. A fájdalomküszöböm elég magas, nagyon sok fogászati műtétem volt a szülést megelőzően, és azok például sokkal megterhelőbbek voltak” – emlékszik vissza nevetve Reni, aki 2016 őszén természetes úton hozta világra kisfiát egy fővárosi kórházban, gátmetszéssel, szövődmények nélkül. Szülésélményének központi szereplője lett a férje: mint mondja, eredetileg nem apás szülést tervezett, de utólag úgy érzi, nem is érti, hogy tudta egyáltalán elképzelni az egészet nélküle, és nagyon hálás, hogy párja végig jelen volt.
A szülésfelkészítőn túl – ahova férjével mentek – a jóga volt segítségére a babára hangolódásban: öt hónapos várandósan hagyta abba az oktatást, utána pedig kismamajógázott saját örömére. “Nagyon erősen hittem benne, hogy ez segíteni fog, nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is” – mondja.
Gátseb, sírás, kialvatlanság, félelmek
Ahogy a jógaoktató édesanyával beszélgetünk, a hála felidézése után szép lassan rohanja meg a többi érzés és emlékkép is a szülés utáni időkből. “Az elején nagyon fájt a gátsebem, meg sem mertem nézni. Csak álltam a kádban, a férjem segített mosakodni, én meg csak sírtam, hogy milyen kiszolgáltatott vagyok. Aztán a gyerekre gondoltam, hogy ő meg nekem van kiszolgáltatva. Szóval innen kellett összeszednem magam” – idézi fel, és hozzáteszi, mindezen nem segített aztán a brutális kialvatlanság sem, ami olyannyira bénította, hogy sokszor volán mögé sem mert ülni, mert félő volt, hogy elalszik.
Más újdonság is volt számára anyaként, ami nullázta energiáját. “Nekem mintha életfeladatom lenne a megküzdés a veszteségtől való félelemmel. És tényleg nagyon meglepő, hogy egy problémamentes terhesség és szülés után szó szerint rám szakadt a rettegés, hogy mi van, ha elveszítem a kisfiam. Hogy történik vele valami, ha nem vagyok mellette. Az első pár hétben el sem mozdultam mellőle, akkor sem, ha aludt. Éjjel meg pánikoltam a bölcsőhaláltól. Nem tudtam lazítani. Mindent írtam. Füzetbe. Mint egy eszelős. Szoptattam, írtam, mértem, paráztam. Aztán elmúlt. Az agyam valahogy ráállt, hogy nem lehet folyamatosan félelemben élni, mert ez nagyon kimerítő” – emlékszik vissza.
Pszichofitness anyamódra: jóga
Az édesanya abban a szerencsés helyzetben volt, hogy regenerálódásához saját, jól bevált eszközét, a jógát is segítségül tudta hívni már a gyermekágy alatt. “A jóga abban tudott segíteni szülés után, hogy szép lassan megerősödjek, újra megtaláljam magam a testemben. Nemcsak testi szinten, lélekben is! Jógázni az elején csak mentálisan jógáztam (vagyis elképzeltem, hogy gyakorolok), de a guruk szerint ez is számít. A hatodik hét után pedig próbáltam rendszeressé tenni újra. A fiammal 5 hónapos korától rendszeresen jártunk baba-mama jógára, ami már rólam is szólt, nemcsak róla. Ez fizikailag és mentálisan is óriási segítség volt: sorstársakkal voltam körülvéve, akiknek ugyanolyan nehéz volt a visszatérés a mozgáshoz” – meséli.
A segítő család, női szolidaritás, virtuális közösségek
Reni vallja, a család ereje és szerepe is vitathatatlan abban, hogy egy édesanya minél zökkenőmentesebben vehesse a gyermekágy kihívásait, ehhez persze meg kell tanulnia kérni és elfogadni a segítséget. Neki szerencséje volt: nagyon sok támogatást és törődést kapott férjén túl a tágabb rokonságtól is.
Fontos volt az is, hogy mindig tudta, kihez forduljon, ha megzuhan lélekben, vagy bármilyen kérdése merülne fel: nem a Google volt a legjobb barátja a bajban, nem engedte, hogy a világhálón a pro és kontra válaszok az elkeseredésbe taszítsák egy-egy kérdéses, szoptatással vagy gyógyszeres kezeléssel kapcsolatos kérdésben, megválogatta maga körül azokat, akiknek a véleményére, tapasztalatára adott. Rengeteget beszélgetett a világhálón a hasonszőrű anyukatársakkal, a barátnőkkel, akik tartották benne a lelket. “Az asszonyi összetartás, amiben soha nem hittem, a szülés után egyszerűen berobbant az életembe, több fronton is. Nekem ez meglepetés volt. A női közösségben rejlő erőt a modern, nagyvárosi nőnek talán már nehezebb megtapasztalni, de tény, hogy az egységben levő női energia létezik. Hálás vagyok, hogy megtapasztalhattam: nem vagyok egyedül.”
Útravaló
Ha visszatekerhetné az idő kerekét, már másképp csinálná, ám míg ilyen időugrásra nincs lehetőség, addig a tapasztalatokat legalább “ülepíteni” érdemes. “Ha újrakezdhetném, inkább élvezném az első hónapokat: a nagy alvásokat, hogy otthon vagyunk. Másoknak is azt adnám át útravalóul, hogy a legfontosabb a nyitottság, az elfogadás a saját gyerekünkkel kapcsolatban. Bízni kell abban, hogy tudjuk, mi kell a babának, és engedni abban az ütemben fejlődni, ahogyan ő szeretne. Ahogy nőnek, amúgy is minden egyre jobb lesz. Egyrészt, mert mi is adaptálódunk, másrészt ők is folyamatosan változnak, sokszor egy problémának vélt valami egyik napról a másikra oldódik meg? Így lett vége a gyermekágynak is.
És most mire eszmélek? Szoktatom be a bölcsődébe, és elmélkedem, mikor lett ekkora, hogyan jutottunk túl a nehezén. Soha nem gondoltam volna, hogy egy gyerek, amellett, hogy rengeteg meló, egyben ennyi szórakozás is. Sokat beszélünk róla, nevetünk a kis vicces, aranyos dolgain, rengeteg beceneve volt már egész pici kora óta, mindig ad témát, amin lehet hülyéskedni, és most már mondja is: anya! Szeret. És átfogja a nyakam, térdem, ahol ér éppen. Ehhez fogható érzés nincs. És azt hiszem, lenyugodtunk, igazi család lettünk, talán kicsit felelősségteljesebben gondolkodunk.?
További cikkek regenerálódás témában:
- Regenerációs időablak a szülés után
- Rossz volt hallani, hogy nagy lehet a baj
- Szülés utáni első év: lelki változások az anya szemszögéből
Kapcsolódó cikkek
