“Anyámnak se volt teje!”
Széles körben elterjedt vélekedés, hogy a szoptatás sikerét alapvetően az adottságok befolyásolják. Vagyis vannak nők, akik szerencsések, ők a “bőségesen tejelő” típusba tartoznak, a tejük zsíros, tápláló, a kevésbé szerencsések teje vizes, és abból is kevés van.
Valójában:
Meg sem tudom számolni, hányszor hallottam ezeket a mondatokat az elmúlt tíz évben kétségbeesett vagy éppen elégedett anyáktól, pedig hát, ahogy az lenni szokott, a valóság és a tudományos eredmények nem támasztják alá ezeket az elképzeléseket.
Szoptatás – nem minden tanács hasznos mindenkinek
A nők legfeljebb öt százalékánál lehetnek problémák a tejmennyiséggel, mert például kevés a tejet termelő mirigyállomány, vagy olyan betegségben szenved az anya, ami miatt nem vagy alig termelődik tej.
Ennél jóval több édesanya panaszkodik arra, hogy kevés a teje, ám az esetek többségében ezek viszonylag könnyen orvosolható problémák, amelyek abból fakadnak, hogy a csecsemő nem kerül elég gyakran mellre, vagy valamilyen okból nem hatékony a szopása.
Valamennyi emlősfaj – beleértve az embert is – tejének összetételére jellemző a viszonylagos állandóság, vagyis a főbb összetevők aránya nem ingadozik számottevően – ha a napi tejelválasztás átlagát tekintjük. A zsírtartalom kicsit alacsonyabb az alultáplált, tartósan éhező, és ezért zsírraktárakkal nem rendelkező nőknél. Nem tehető a tej még táplálóbbá azzal, ha valaki szükségletén felül rengeteget eszik és vitaminokat vagy vasat szed, mert a szervezetünk maga szabályozza valamennyi összetevő arányát a fajunkra jellemző kívánalmaknak megfelelően, ha kell, az anya készleteinek rovására.
“Tök üres!”
Sokan tekintenek úgy a tejet termelő mellre, akár egy élő cumisüvegre. Vagyis olyan tartályra, amelyben meghatározott mennyiségű folyadék található, majd ha ez elfogy belőle, akkor üres lesz.
Valójában:
Még egészségügyi dolgozók körében is ilyesfajta elképzelések élnek, erre alapozzák az efféle tanácsokat: szoptassa meg a babát, mérje meg, mennyit szopott, majd egészítse ki x grammra. Sajnos ezzel a módszerrel csak annyit érhetünk el, hogy egyre kevesebb tej termelődjék, a tejszaporításhoz másféle modellben kell gondolkodnunk.
Kissé vicces hasonlatnak tűnik, és nem is minden részletében helytálló, a lényeget mégis mindig megértik az édesanyák, amikor a hordó kiürülése helyett a vécétartály működési elvére hivatkozom. Minél többször húzzuk le, annál többször telítődik, annál jobban nő a vízfogyasztás. Bármilyen meglepő, a mellünkkel ugyanez a helyzet. Minél gyakrabban és minél alaposabban üríti ki a baba, annál több tej fog termelődni. Vagyis a tejjel, a közhiedelemmel ellentétben, nem lehet, nem kell takarékoskodni.
“Csak táplálék, semmi más”
A szoptatás csak a baba etetésének egyik lehetséges forrása.
Valójában:
Ebből a félreértésből aztán a későbbiekben jó néhány probléma fakadhat. Rögtön az első: miért akar az újszülöttek többsége körülbelül két-három hónapos koráig akár egy-másfél óra hosszat mellen lenni? Azért, mert a baba egyáltalán nem csak táplálékforrásnak tekinti a mellet, hanem élő cuminak, melegítőnek, vigasznak, a legjobb tartózkodási helynek is.
Röviden: az első hónapokban az anyamell és közvetlen környezete (az anya teste) a kisbaba ideális tartózkodási helye. Ha viszont az édesanyát úgy tájékoztatják, hogy a babát legfeljebb húsz percig szabad mellen tartani, különben feláztatja a mellbimbót és/vagy egy életre el lesz kényeztetve, akkor gyakran azt tapasztalja az anya: kisbabája rögtön sírni kezd, mihelyt leteszi. Hiába mutatja a mérleg, hogy a baba szépen gyarapodik, a téves elképzelésnek megvan a hatása: a baba pótlást és cumit kap. Ha ezzel szemben sikerülne úgy tekinteni a mellre és a szoptatásra, mint a baba szinte valamennyi igényét kielégítő csodára, az anya önbizalma is nőne, az apróság elégedettségéről nem is beszélve.
“Ha fogy, nincs mit tenni!”
Valójában:
A mellünk alkalmazkodik és változik. Ez az, amit aztán végképp nem szoktunk feltételezni róla! Pedig már a terhesség alatt is tapasztalhatjuk, hogy megduzzad, nagyobb és érzékenyebb lesz. Tejbelövelléskor szinte egyik óráról a másikra tejjel telítődik, és további növekedésen megy keresztül. Ez azonban még mindig nem a végleges állapot, ilyen ugyanis nem létezik! Ahogy a szülés utáni hormonális változások lezajlanak, mellünk működése lassacskán “alapjáratba” kapcsol. Ez azt jelenti, hogy megszűnik a tejfelesleg, a duzzadtság, ehelyett puhábbnak, üresebbnek hat.
Ürességről persze szó sincs, csupán a kereslet-kínálat egyensúlya állt be. Annyi tej képződik, amennyire a babának szüksége van. Szervezetünk pedig abból szerez tudomást a kereslet nagyságáról, ahányszor és amennyit a baba szopik. Gyakoribb szoptatással tehát gyorsan növelhető a tejmennyiség, a babának pedig nem árt, ha egy-két napig nem lakik jól tökéletesen. Az ingadozó kínálat elviselésére felkészítette őt a természet. Hasonló ingadozásra számíthatunk lázzal járó betegségek, például influenza, hányás, hasmenés esetén is.
“Minél jobban fáj, annál hatásosabb”
A sikeres anyatejes táplálás érdekében rendkívüli erőfeszítéseket kell tenni. Például fejni, mellet masszírozni, a babát megrendszabályozni, hogy ne akarjon annyiszor és annyi ideig szopni, és így tovább.
Valójában:
Mindez a mell működésének, a szoptatás mikéntjének félreértéséből, az ezzel kapcsolatos dajkamesékből fakad. Pedig az esetek többségében szerencsére nincs szükség emberfeletti produkcióra! Fejni csak akkor kell, ha valamilyen oknál fogva nem tudunk szoptatni, vagy túl gyenge a baba a szopáshoz, vagy annyira feszül a mell, hogy kicsit könnyíteni akarunk rajta. Masszírozni általában nem kell, de nagyon hasznos lehet, ha problémák esetén változtatunk a megszokott testhelyzeten.
Kérj segítséget!
Szoptatni nem mindig olyan könnyű és egyszerű, ahogy itt leírtam, még akkor sem, ha dajkamesék helyett helyes információk alapján fogunk bele. Mindig akadnak kivételek, akiknél mégsem válik be az, ami százból kilencven nőnél igen. Érdemes késlekedés nélkül kérdezni, szoptatási tanácsadóhoz fordulni, mert a kicsi gondokon mindig könnyebb segíteni, mint azokon, amelyek már az elviselhetetlenségig fokozódtak.
Ezt is érdemes elolvasni:
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
