Kamasz

Így kapcsolódj a kamasz gyerekedhez, ha le akar rázni

A bújós kisgyerekből egykettőre tüskés kamasz lesz, akivel nem mindig könnyű szót érteni. Ha szeretnéd, hogy a tini gyereked megnyíljon feléd, és többet beszélgessetek, olvass tovább.
2025. November 05.
kamaszlány és anyukája, szeretetteli kapcsolódás

Fotó: Getty Images

Mindig is szívesen olvastam, hallgattam nálam okosabb, tapasztaltabb szakértők tanácsait gyereknevelés témában. Még ha nem is vált be minden tanács, azért nagyon sok kapaszkodót kaptam. És most, hogy karnyújtásnyira vannak a kamaszkor kihívásai, még szívesebben olvasok arról, hogyan őrizhetném meg a gyerekemmel a bizalommal és szeretettel teli kapcsolatot.

Tinédzserkor illúziók nélkül

Tudom, és már látom is, hogy nem lesz harcmentes számunkra (sem) ez az időszak. És hogy természetes, hogy megváltozik az, ahogyan a kistinim a világot és minket lát. De annyira szeretném hinni, hogy az önállósodás közben meg lehet őrizni a nyitottságot és a bizalmat. Épp ezért minden tanácsért hálás vagyok, amiről úgy gondolom, segíthet abban, hogy merjen, tudjon hozzám fordulni később is az örömeivel és a bánataival.

Én nagyon leszakadtam ezt illetően a szüleimről kamaszkoromban, és egészen bezárkóztam. Nem azért, mert ők rosszul csinálták volna. Inkább nem tudtam, hogyan nyíljak meg, zavarban voltam, ha az érzéseimről kellett volna beszélni. Nagyon szeretném megtalálni annak a titkát, hogy ez nálunk máshogy alakuljon. És ehhez ad egyik kedvenc gyereknevelési szakértőm, dr. Siggie Cohen egy egyszerű, könnyen befogadható, de erős tanácsot.

„Nekem bármit elmondhatsz”

Mondtam már én is ezt a gyerekemnek, de pontosan tudom, hogy néha ez nagyon nehéz neki. És természetes, ha nem mindent velem akar megbeszélni. De olyan jó lenne, ha sok mindent akarna velem megbeszélni majd a tinédzserkor közepén is. Dr Siggie szerint ez a kamaszunkkal való sikeres kapcsolódás titka.

„Mindenki nyílt, őszinte kommunikációra vágyik, ha a kamasz gyerekéről van szó. De mit is jelent ez tulajdonképpen? És hogyan lehet elérni? Legtöbbször nem elég annyit mondani a kamasznak, hogy »Nekem mindent elmondhatsz.« Akkor fogja mindezt valóban elhinni, átérezni, ha a tetteiddel is ezt sugallod.

Mondd el neki, és viselkedj is úgy, hogy érezze: figyelsz rá. Érdekel, amit mond. Vagy mondana. És meg akarod érteni őt.

Még akkor is, ha esetleg nem értesz egyet vele. És akkor is, ha közben határokat kell szabnod. Itt vagy, hallgatod őt, figyelsz rá. Mert tiszteled őt magát, és azt az embert, akivé válik.

Mire van szüksége a kamasznak?

Szóval a lényeg: ha valóban figyelsz rá, akkor szívesen beszél majd veled. Ha érzi a figyelmet és az érdeklődést, könnyebb lesz megnyílnia. Ez azért nem tűnik teljesíthetetlennek. De nem is mindig könnyű. Mert zsigerből jön, hogy tanácsit adjunk, kioktassunk, megoldjunk… És ez az, amin dr. Siggie szerint el lehet bukni.

„Az aktív figyelem, amikor az ítélkezést, félelmeinket, aggodalmainkat félretesszük, és nem magunkkal foglalkozunk, hanem az ő nézőpontját akarjuk átérezni, az ő szempontjából akarjuk megérteni a helyzeteket, történéseket hozza magával a kapcsolódás vágyát a gyerek részéről. Erre a fajta nyílt és őszinte kommunikációra érdemes törekedni.”

ÉS ha jobban belegondolunk, nekünk magunknak is gyakran egyáltalán nem arra van szükségünk, hogy megmondják, mit kellene tennünk. Hanem hogy meghallgassanak, figyeljenek ránk. Hogy ezt érezzük meg akarnak érteni minket. Miért lenne ez másképp a kamaszokkal?

Mielőtt kérdőre vonnád

Dr. Siggie ebben a videóban egy másik szakértővel, dr. Ann-Louise Lockhart gyermekpszichológus, szülőcoach-csal működik együtt, akinek szintén van egy egyszerű, de rendkívül hasznos tanácsa.

Ha a kamaszod olyasmit csinál, amit nem értesz, vagy nem értesz vele egyet, ne azt kérdezd rögtön: „Miért csináltad?”. Sokkal többre mész, ha azt mondod: „Segíts megértenem, mi történt”.

A kíváncsiság és az érdeklődés a kapcsolódás alapja. A kontrollálás, tanácsosztogatás viszont épp hogy megállítja ezt. Ahogy a szakértő mondja: „Amikor a kamaszod távolságtartóvá válik, elhúzódik, ne erőltess semmit. Légy kíváncsi! Kérdezz, érdeklődj, tükrözd vissza az érzéseit ítélkezés nélkül. A kíváncsiság megnyitja a párbeszéd lehetőségét, de ha irányítani akarod, elzárkózik.”

Mi az a tükrözés?

Az aktív figyelem és a kíváncsiság a kapcsolódás alapja, de hogyan néz ki ez a gyakorlatban, amikor a kamasz alig hajlandó beszélni? A pszichológusok által is használt, tükrözés vagy aktív visszajelzés technika segíthet:

Ismételj jól

Ahelyett, hogy tanácsot adnál vagy kérdőre vonnál, ismételd meg röviden a kamasz által elmondottakat – tükrözve a szavait és a mögötte álló érzelmet.

Egy gyakorlati példa: Ahelyett, hogy „Ne is foglalkozz vele, majd megoldódik, ne légy ilyen érzékeny!” – mondd inkább ezt: „Úgy hallom, nagyon dühös vagy emiatt, és igazságtalannak érzed, ami történt.”

A kérdezés művészete

Használj nyitott kérdéseket, amelyek nem várnak egy szavas választ, és nem irányítják a gyereket. Például: 

  • „Mi más van még a fejedben ezzel kapcsolatban?”
  • „Hogyan érzed magad most, hogy ezt elmondtad?”

Ezek segítségével a kamasz azt érezheti, hogy az érzései érvényesek és meghallgatásra találnak, ami ami miatt könnyebben megnyílik akár az adott helyzetben, akár később.