Majoros István család- és párkapcsolati terapeuta öt gyerek édesapja. Azt mondja, még az ötödik után is nagyon nehéz válaszolni arra a kérdésre, hogy egy férfi mikor és mitől válik jó apává, és mitől lesz jó a kapcsolata a gyerekeivel.
Ugyanakkor elmondható: az, hogy milyen mértékben és miként vesz részt a gyerekgondozásban és -nevelésben, a szándékon múlik. A kérdés ugyanis az, hogy részt akar-e venni mindebben akár azzal is, hogy aktívan kiveszi részét a háztartási és a gyerek körüli munkákból, feladatokból.
A szakértő szerint ha egy párkapcsolatban valódi elköteleződésről van szó – ami alatt nem az esküvőt kell érteni, hanem egy mély és megkérdőjelezhetetlen köteléket, szövetséget –, akkor van mire építeni a családot. Az apának meg kell találnia a helyét, a szerepét, de ha ez megtörténik, akkor a feladatok és ezzel együtt a nehézségek is természetesebbnek tűnnek.
Persze mindez nem jelenti azt, hogy a férfiak maguktól, megérzésre kitalálják a nők gondolatait, de ha jól lefektetett keretek és szabályok vannak, akkor a rájuk eső feladatokat minden különösebb probléma nélkül vállalják.Érdemes sokat beszélgetni ezekről a kérdésekről, és lefektetni az alapokat. Be lehet dobni egy közös kalapba az elvégzendő feladatokat, és felosztani őket egymás közt.
Elképzelhető, hogy a férfinak sikerélményt ad egy jó húsleves elkészítése, és ezzel heti egy alkalommal leveheti az ebédfőzés terhét az édesanya válláról.
Ha egy kapcsolatban az a közös megállapodás, hogy a háztartás a nő feladata, és ez a felosztás mindkét félnek megfelel, akkor sincs semmi gond. Nagyon érzékeny egyéni döntések ezek, és csak az adott párkapcsolat két tagja tudja eldönteni, hogy nekik mi az optimális. De mindenképp érdemes időről időre újratárgyalni ezeket az együttműködési kereteket, és ha szükséges, rugalmasan módosítani rajtuk.
„Ha egy szóval kellene megfogni, hogy mi az apa szerepe a családban, akkor a biztonságot említeném. Olyan apára van szükség, akikhez oda lehet szaladni, aki meg- és eltart. Érzelmi és anyagi szempontból egyaránt, ami a mai gazdasági helyzetben nem egyszerű feladat.”
Megengedő konzervatív vagyok!
Kéthelyi Gergely és Katona Emese
Kislányaik: Lujzi 2,5 éves, Berta 6 hónapos
Gergő több éve otthonról dolgozik, így a kislányok születése óta folyamatosan aktívan részt vállal a házimunkában. Fő terepe a főzés, de saját bevallása szerint ez csak azért alakult így, hogy „ne haljanak éhen”.
– Amikor Emesével összeköltöztünk, egyikünk sem tudott főzni, én pedig elkezdtem kicsit beleásni magam. Inspirált és megnyugtatott a kreatív oldala, a mai napig járatok receptújságokat, de ettől nem érzem, hogy sérülne a férfias oldalam. Így, hogy itthonról dolgozom, ez tevékenység sajnos néha azért mégis átcsap kicsit háziasszonyszerű üzemmódba. Ezt annyira már nem szeretem, de különösebb bajom nincs vele. Kialakult rendszerem van a konyhában, általában előre tervezek a hozzávalókkal, és a beszerzést is én végzem. Bevallom, hogy a két kicsi mellett nem igazán könnyű itthonról dolgozni, és néha kis szigetként „használom” a konyhát, ahova elmenekülhetek, de nincs ebből konfliktus kettőnk között Emesével.
Sok egyéb feladatot is elvégzek itthon, nem azt mondom, hogy dalolva, de egyáltalán nem esik le az aranygyűrű az ujjamról. Szimpatikus a svéd modell, azaz hogy az apák is kipróbálhatják magukat a gyereknevelésben, hiszen úgy van kitalálva a rendszer, hogy az apa is sokat lehessen otthon. Mindennek ellenére azt nem tenném, hogy én maradjak itthon gyesen, mert azt gondolom, hogy a gyerek „életben tartása” az anya dolga, a természet így „találta ki”. Nem merném vállalni ezt a felelősséget.
A lányaimmal, úgy érzem, jó a kapcsolatom. Nem mondom, hogy ez az állapot minden szempontból idilli, nem zavarna, ha irodában kellene dolgoznom, lennének annak is előnyei. Be is adtam már pár helyre az önéletrajzomat. Ugyanakkor a második lányom érkezése körül elgondolkodtam azon, hogy ha most kapnék teljes állást, mennyiben viselné meg a nagyobbik lányomat, hogy a kistestvér érkezésével együtt engem is elveszít egy kicsit, és duplán borul az eddigi családi rendszer.
A szülés óta másképp nézek a nőkre!
Ravadics Péter és Ravadics Katalin
Fiaik: Ákos és Gergő
Ravadics Péterékkel készült interjúm a látogatás végén érdekes fordulatot vett. Hosszan beszélgettünk éjszakázásról, főzésről, mosásról, dackorszakról, majd amikor Peti az interjú végén kikísért a kertkapuig, megosztott velem egy addig bizalmas információt.
– Kata előtt nem mondhattam – fogja a hangját halkra Péter –, de nagy meglepetéssel készülök anyák napjára, négy hónapja szervezem. Délután átjönnek a barátnői, azt hiszik, anyák napja alkalmából ebédelni visszük őket a fiúkkal. De meg fognak lepődni, mert egy limuzin jön majd értük, ami elviszi őket egy szépségszalonba, onnan pedig a kedvenc szórakozóhelyünkre a régi táraságunkkal, ahonnan ketten megyünk tovább egy kis wellness-szállodába, hogy együtt lehessünk egy kicsit a gyerekek nélkül.
Mindezt akkor határoztam még el, amikor Katát láttam szülés közben. Bennem akkor valami „átfordult”. Igaz, csak a vajúdásnál voltam bent, mert a „komolyabb” részt sajnos már nem bírtam, de ettől a pillanattól másképp nézek minden édesanyára és a gyerekekkel kapcsolatos feladatokra, munkákra.
Ez után a vallomás után egyáltalán nem meglepő, hogy az interjú során Peti és Kata teljesen természetesen beszél a családi munkamegosztásról. Az első komolyabb segítséget az jelentette, hogy Peti nagyrészt átvállalta az éjszakákat, ő kelt, hogy áthozza a első, majd a kis korkülönbséggel született második csöppséget is szoptatni – Katának így sokkal több energiája maradt nappalra a két kicsihez.
– Nem mondom, hogy nem voltam fáradt, de azért nem volt vészes. A pici már csak egyszer ébred, ez kibírható – mondja Péter. – A házimunkát rendszerint megosztjuk, míg az egyikünk rendbe teszi az egyik helyiséget, addig a másik vigyáz a fiúkra, vagy fordítva. Nem csinálunk ebből problémát.
Bár abban egyetértenek, hogy Katának mindezt kérnie kell, ez mégsem okoz nehézséget, fennakadást.– A pelenkázás nem ördögi művelet, bár egy keményebb balesetnél jólesik, ha Kata besegít, de ha „helyzet van”, azzal is megbirkózom. Nem érzem, hogy a férfiúi hiúságomat bántaná ez a szerepvállalás – állítja Péter. – Autószerelő vagyok, a nagyobbik fiam már imád velem járni a műhelybe, itthon is hozza a kis szerszámosládáját, letérdel mellém, és lelkesen szerel.
Mikor kiderült, hogy a nagyobbik fiuk nagyon fél az autómosóban, talált egy élethű autómosó játékot. Ezzel sokat játszottak, és azóta már nem sír miatta, meséli büszkén az apuka.
Mit szólnak mindehhez a feleségek?
– Így, hogy az interjú kapcsán beszéltünk róla, most látom csak pontosan, hogy milyen jó is ez nekünk, és mennyi segítséget kapok – meséli Gergő felesége, Emese. – Persze az összezártságból akadnak nehézségek, nálunk mégis bevált ez a rendszer. Én alapvetően hiszek a női és férfiszerepekben, de azt is látom, hogy a mindennapokban ezektől el lehet térni. De az is fontos, hogy az alapok megmaradjanak, hiszen ezek adnak magabiztosságot…
– Nem véletlenül választottam Petit annak idején – szögezi le Kata is. – Nekem hatalmas segítség, hogy ő így áll ezekhez a dolgokhoz.
– A szerepek most mindenképpen eltolódtak, mozgásban vannak – jellemzi a helyzetet Majoros István. Ez nem jó vagy rossz, hanem egyszerűen más, mint eddig volt. A következményeket egyelőre nem láthatjuk előre, ezért azonkívül, hogy – vérmérsékletünk szerint – elfogadjuk a változásokat, formáljuk a kapcsolatot, formálódunk benne, nem igazán tudunk mást tenni.
Ha egy pár jó alapokra épít, és sokat beszélget ezekről a dolgokról – ami nehéz, mert az ember alapvetően szeretné kerülni a konfliktusokat, márpedig ezek a témák magunkban hordozzák a lehetőségét –, biztos, hogy megtalálhatják a számukra optimális megoldásokat.
Mi is az a svéd modell?
1974-ben Svédországban vezették be a világon először azt a szülői támogatási rendszert, amelynek értelmében mindkét szülő azonos feltételekkel maradhatott otthon a gyerekkel. A szabályozás lényege, hogy a szülők megoszthatják egymás között a rendelkezésre álló, fizetett szülői szabadság időtartamát. Ha valamelyikük nem használná ki ezt, úgy a felét „átadhatja” a másik szülőnek. 1995-ig az apák jelentős része így is tett, ekkor azonban további egy hónapos fizetett szabadságot vezettek be, melyet már nem adhattak át az apák. Ennek hatására 1995 után az apák 77 százaléka legalább egy hónapra otthon maradt a gyerek első négy évében.
Kapcsolódó cikkek
