Gyerek

Milyen apára van szüksége a gyerekeknek?

Az apák szerepe sokat változott az elmúlt évtizedekben, és ma már jól tudjuk, hogy nagy szükségük van a gyerekeknek apára is, még akkor is, ha másként, mint az édesanyákra.
2021. Október 12.
Milyen apákra van szüksége a gyerekeknek? (fotó. Getty Images)

Az apák szerepe, ha másként is, mint az anyáké, de fontos a gyerekek életében. Ma már ez alapvetés, de nem volt ez mindig így, például amíg néhány évtizeddel ezelőtt ritkán láttunk apákat a játszótéren, addig ma már teljesen természetes állapot. Az apák nem bébiszitterek, nem segítenek az anyáknak, ha a gyerekeikkel vannak, hanem teljes értékű szülők. Más a szülői szerepük, más mintákat közvetítenek, de jelentőségük óriási. A szülők ideális esetben partnerei egymásnak a gyereknevelésben, nemcsak kiegészítik egymást, hanem ellensúlyozzák is egymás szülői szerepeit.

A huffpost.com cikke arra tett kísérletet, hogy meghatározza azokat az apa szerepeket, amelyek nagyon fontosak a gyerekek életében.

A vezetőedző apa

A vezetőedző nem csak biztat, hanem a gyengeséget erősséggé változtatja, meglátja a lehetőségeket és segíti, hogy önmagunk legjobbját tudjuk kihozni.

Amennyire csak lehetséges, megerősíti a gyerek önbizalmát. Dicséri az erőfeszítést, elismeri a befektetett munkát, bátorítja a kockázatvállalást.

Apa, aki időt szán a gyerekre

A gyerekek semmi másra nem vágynak jobban, minthogy a szüleikkel kettesben legyenek. Nincs az a videójáték, tévéműsor ami felülírja ezt a vágyat. Ha több gyereked van, akkor is szükség van arra, hogy mindegyikre szánj külön-külön is időt, akkor is, ha ezt elég nehéz kivitelezni. Szánj időt, még ha nem is sokat, akár csak napi 15 percet arra, hogy kettesben legyél a gyerekeiddel. A nap végén rájössz, hogy neked legalább annyira szükséged volt erre, mint a gyerekeidnek.

Olyan apa, aki nagyon szereti anyát

Egy kisgyerek talán még nem értékeli, de erős minta és meghatározó lesz a későbbi életében, ha azt látja, hogy az apukája mennyire szereti az anyukáját. A gyereknek nagyon fontos minta, hogy a szüleik szeretik egymást, együtt táncolnak, nevetnek, ölelkeznek, csókolóznak vagy épp viccelődnek. Látják, hogy együtt oldják meg a problémákat, tisztelettudóan vitatkoznak, elismerik a hibáikat, becsülik egymást.Kiállnak egymásért, még akkor is, ha ezzel szembe kerülnek a gyerekükkel: “Szeretlek kisfiam, de ne beszélj így anyáddal.” Mert látniuk kell azt is, hogy apa nemcsak apa, hanem férj is.A kölcsönös szereteten és tiszteleten alapuló kapcsolatnak a mintája sokkal többet tanít a gyerekeinknek a csapatmunkáról és a házasságról, mint bármilyen mesebeli történet. Ez megalapozza, hogy bánnak majd ők felnőttként a szerelmükkel és azt is, velük hogyan bánjon leendő párjuk.

Vicces apa

Ezt a szerepet minden gyerek nagyon szereti (és minden felnőtt is). A vicces apa nemcsak elváltoztatott hangokat ad, nemcsak poénkodik, hanem birkózik, bunyózik, csiklandoz, elveszi az élét egy-egy látszólag komoly helyzetnek. A vicces apa: szórakoztató.

Olyan apa, aki hagyja a gyereket hibázni

Ez az apaszerep a helikopter szülő ellentéte: olyan, mint egy oldalkocsi, ott van, jelen van, ha szükség van rá, de nem akar mindent a gyerek helyett megoldani. Tanácsot ad, ha kérdezik, de hagyja, hogy a gyerek belemenjen helyzetekbe, persze megvédi a nagyobb katasztrófáktól. Tipikus kisgyerekes helyzet, amikor a gyerek elkezd felmászni a csúszda létráján a játszótéren, az apa ott áll mögötte, de nem irányítja, mikor hova lépjen, hagyja, hogy a gyerek egyedül, önállóan birkózzon meg a feladattal, miközben nagyon is résen van, ha leesne, el tudja kapni a gyereket.Azt is hagyja, hogy a gyereke időnként kudarcot valljon, elessen, rosszul adja le a házi feladatot – ezeket persze nehéz végignézni, de szükséges lépések az önállóság útján.Ez persze nem azt jelenti, hogy egyedül hagyja a gyereket, hogy rideg vagy nemtörődő, de nem avatkozik be lépten-nyomon a gyerek próbálkozásaiba.