Baba

Nem ugyanannyi fok lesz a bölcsikben, mint a gimnáziumokban

Kiderült hány fokban lesznek a bölcsisek és iskolások a fűtésszezonban.
2022. Szeptember 20.
óvodai öltözőben gyerekek

Gulyás Gergely a szombati kormányinfón említést arról a javaslatról, hogy az általános iskolákban legalább 20 fok legyen télen, és a 18 fok csak középiskolára legyen érvényes. Ezt a javaslatot azóta el is fogadták, megjelent a Magyar Közlönyben – írja a Telex.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az állami intézmények helyiségeit és tereit továbbra is legfeljebb 18 fokig lehet majd felfűteni, ez alól az egészségügyi-, a bentlakásos ellátást nyújtó szociális és a gyermekvédelmi, valamint a bölcsődei ellátást nyújtó intézmények képeznek kivételt.

Az sem újdonság, hogy a köznevelési és a szakképző intézményekben a fenntartótól és a tulajdonostól függetlenül legalább 18 foknak kell lennie, az viszont igen, hogy a köznevelési intézményekben, ahol 14 év alattiak gondozása, oktatása zajlik, vagyis az általános iskolákban ott legalább 20 fokot kell biztosítani.

Azaz: a bölcsikben, óvodákban, általános iskolákban minimum 20 foknak kell lennie, a gimnáziumokban, szakképző intézményekben pedig minimum 18 fokra kell fűteni.

Forrás: Telex.hu