Amint a gyerek közösségbe kerül, pillanatok alatt kialakulnak a kis barátságok, amik utána akár évekig is elkísérhetik. Amíg a kiscsoportosok körében még annyira nem, addig az öt-hatéves korosztálynál már egyre népszerűbbek az úgynevezett playdatek, azaz azok a délutáni vendégeskedések, ahol az ovis vagy kisiskolás pajtások a másik otthonában folytathatják a közös játékot.
“Már nem azokat az időket éljük, amikor ilyet gondolkodás nélkül megtehet az ember”
“A cipőt adtam a kislányomra épp, amikor az egyik cuki, copfos kis barátnője odalépett az édesapja kezét szorongatva, és megkérdezte, hogy Sári átmehet-e hozzá játszani. Őszinte leszek, még a kislány nevét sem tudtam kapásból, bár később Sári felvilágosított, hogy ő a “legjobb barátnője”. Nyilván hárítottam, hiszen az aznap amúgy is rövid határidő lett volna nekünk, és azt feleltem, majd egy másik alkalommal. Titokban reméltem, hogy elengedik ezt a dolgot és nem kell majd azon rágódnom, hogyan adagoljam be a szülőknek, hogy Sári csak akkor mehet vendégségbe, ha én is ott vagyok” – meséli Blanka.
“Sárinak több unokatesója is van, akikkel rendszeresen találkozik, sőt már ott is aludt, de ez a család, ez más. Ezen a körön kívül egyelőre nem nagyon akarok nyitni. Szerintem ötévesen az ott alvósdi még amúgy is nagyon korai, de én a szülő nélküli vendégeskedést is felelőtlennek tartom.”
Sokaknak vannak fenntartásaik, amikor gyermeküket először vendégségbe invitálják az ovis vagy kisiskolás barátaik. Vajon biztonságban lenne ott a gyermekem? Milyen elvek, milyen szabályok érvényesek a másik családban? Hogyan engedjem el a gyereket, ha alig ismerem az őt fogadókat? Ennek ellenére mégis sokan rábólintanak a dologra, mert félnek attól, hogy ha visszautasítják a lehetőséget – vagy ragaszkodnak ahhoz, hogy ők is jelen legyenek a látogatás során – akkor az esetleg rosszul veszi ki magát.
Veszélyek egy ismeretlen háztartásban
“Elsős kisfiam már néhány hónap után rágni kezdte a fülemet, hogy szeretne átmenni új kis barátjához játszani. Mondtam neki, hogy ezt azért még meg kell beszélnünk, mert még nem is ismerjük a szülőket. Az édesanyával néhány alkalommal összefutottunk a szülőin, vagy a suli előtt a gyerekeinkre várva, de csak pár mondatot váltottunk, az apát még nem is láttam. Egy alkalommal aztán behúztak a csőbe a fiúk, és a másik anyuka jelenlétében dobták be, hogy ők bizony szeretnének egy játszós délutánt. A potenciális vendéglátó tűzbe jött, felsorolt vagy húszféle aktivitást, hogy mit csinálhatnának, és teljesen magától értetődőnek vette, hogy a gyerekem ott is aludna. Én kínomban csak mosolyogtam, és azt feleltem, persze, majd megbeszéljük. Végül a gyerekek addig nyúztak, amíg igent mondtam egy délutáni playdate-re, de végig igyekeztem többes számban kommunikálni, hogy érezzék, én is a csomaghoz tartozom. Persze volt nagy meglepetés, amikor megérkezve a helyszínre én is levettem a cipőm, és bekísértem a fiam a játszószobába. Miután látták a szülők, hogy nem fogom elhagyni a terepet, természetesen kávéval kínáltak és beszélgetésbe kezdtünk, de egy jó félórán keresztül azért kínos volt a hangulat. Éreztem, hogy azt gondolják, nem bízom meg bennük” – osztja meg élményeit Kriszta, aki saját, gyerekkori negatív tapasztalatai miatt is extrán óvatos.
Természetes, hogy az ember féltve engedi el legnagyobb kincsét számára kevéssé ismert emberek közé. Nem tudhatjuk mik az ottani rendszabályok, mik a határok, mik fordulhatnak elő a másik családnál (rázós témák, alkohol, nem korosztálynak megfelelő filmek…). Ne szégyenlősködjünk! Érdemes beleállnunk a dologba, és felvállalni, hogy tízéves kor előtt eleinte velünk is számolniuk kell. Kételyeinket, bizalmatlanságunkat oldhatja az is, ha a másik gyerek otthona helyett inkább “semleges” terepen (játszótér, közös fagyizás, játszóház) találkozunk szülőkkel, sőt akár a testvérekkel együtt. Így lehetőségünk lesz jobban megismerni a fogadó családot, esetleg megbeszélni, hogy kinél mi fér bele – például édességfogyasztás, képernyőidő, ott alvás…
Statisztikák is bizonyítják, hogy a legtöbb gyermekkori bántalmazás (legyen az fizikai, vagy szexuális) családon belül zajlik, de sajnos szorosan ezt követik a különböző ismerősöknél történt esetek. Éppen ezért feltétlenül érdemes megismernünk, kik élnek az adott vendéglátó gyermekkel egy háztartásban. Van-e nagyobb testvér, esetleg vendégeskedik-e ott a gyerekünk látogatásával egy időben egyéb rokon, ismerős? De nem is feltétlenül csak a szexuális atrocitásokra kell gondolnunk; traumatikus lehet az is a gyermekünk számára, ha egy esetleges nagytesó és kistesó évődésébe, csúfolódásába ő is belekeveredik (bullying). De az is sokkoló lehet egy ovis számára, ha egy kamasz testvér a vendéglátó családnál, mondjuk extrán erőszakos videójátékkal játszik a nappali közepén.
Az “ott alvós” bulik
Azt, hogy gyerekünket egész napra átengedjük valakihez, azt még a szakemberek is csak 7-8 éves kor felett ajánlják. Ennél fiatalabbaknál, a kicsi megszokott rutinjának felborulása és a szülők nyújtotta biztonságos közegből való kiszakadás nagyobb kárt hozhat, mint hasznot.
Az “ott alvás” még a későbbiekben is sok kérdést vet fel. Nem is feltétlenül azt, hogy megbízunk-e saját gyerekünkben, hanem inkább azt, hogy milyen akár addig ismeretlen “veszélyek” leselkedhetnek rá egy másik háztartásban. Arról nem beszélve, hogy kamaszkorban a fiatalok milyen felelőtlen szituációkba húzhatják be egymást.
Kicsiknél nagy lehet a lelkesedés, ám éjszaka mégis előtörhetnek a félelmek – akár a sötét, akár az ismeretlen közeg, akár a szülők hiánya miatt – és jöhet a telefon, hogy menjünk érte. De elég nehézséget okozhat az is, ha a bepörgött apróságok nem tudnak időben aludni menni, és utána egész másnap ennek a levét isszák. Érdemes megvárni azt az életkort, amikor már önállóak annyira, hogy igényeiket és problémáikat merjék mondani, hogy szükség esetén ne okozzon problémát számukra egy telefonhívás megejtése, és persze az, hogy ki tudjanak állni amellett, ha valamiben nem szeretnének részt venni, legyen az olyan tevékenység, ami számukra félelmet okoz, de barátjuk ösztönözné vagy akár olyasmi, ami testüket érintheti és ők nem járulnak hozzá (ilyenkor hasznos például a bugyiszabály).
Az elengedés fontos, hiszen a gyermek megfelelő érzelmi és szociális fejlődéséhez elengedhetetlen, hogy érezze szüleinek bizalmát és saját felelősségét egy-egy helyzetben. Azonban rendkívül fontos, hogy mielőtt “szabadjára engednénk” apróságainkat, mindenképp beszélgessünk velük sokat, és készítsük fel őket sok mindenre. A nem félelemkeltő, de a veszélyeket reálisan ismertető kommunikáció elengedhetetlen ahhoz, hogy gyerekeink biztonságban tapasztalhassák meg ezeket a kulcsfontosságú, és akár életre szóló élményeket.
Kapcsolódó cikkek
