A család feladatai
A család szó hallatán szinte mindannyiunk lelki szemei előtt ugyanaz a kép dereng fel, egy szülőkből és gyerekekből álló közösség, akiknek tagjai közt vérségi kötelék van.
Ez a kép, bár alapvetően helyes, mégsem tükrözi jól a család lényegét. Sajnos mindnyájan ismerünk egyszülős vagy rosszul működő családokat, ahol bár a vérségi kötelék adott, mégsem mondjuk azt, hogy ők egy igazi család. Ehhez szükség van arra is, hogy a családtagok közt erős érzelmi kötődés legyen, megmutathassák valódi énjüket, vagyis a család biztos kapaszkodó legyen tagjai számára. Mindebből nyilvánvaló, hogy a család biológiai és gazdasági feladatain túl pszichológiai feladattal is rendelkezik. Ezért különösen lényeges a kisgyermek számára.
Szerepek a családban
Minden családot egymástól sok tekintetben eltérő emberek köteléke alkotja. Emiatt lehetséges az, hogy a családon belül eltérő szerepek alakuljanak ki. A szerepek révén általában előre tudhatjuk, hogy kitől mit vár a többi családtag, ám ezek sokszor nehézséget is okoznak, ahogy a család és annak tagjai változnak. Egy első babáját nevelő párnak meg kell tanulnia, hogy immár nem csupán egymásra, hanem gyermekükre is tekintettel kell lenniük, vagyis anyává és apává is kell válniuk.
Sajnos előfordul azonban, hogy ezek az új szerepek kizárólagossá válnak. A pár tagjai ilyenkor lassan már nem tekintenek egymásra férfiként és nőként, holott ennek az időszaknak a leghangsúlyosabb feladata, hogy a szülői szerepet az élettársi vagy házastársi szereppel összhangba rendezzék. Ehhez az szükséges, hogy képesek legyenek ne csak az új jövevényre, de egymásra is ugyanúgy figyelni, ugyanazt a gondoskodást megadni a másiknak, mint korábban.
A pici baba növekedésével párhuzamosan igényei is megváltoznak. Egyre aktívabb lesz, és ilyenkor az apuka is egyre inkább be tud vonódni a gyereknevelésbe. Ez konfliktus forrása lehet akkor, ha a szülők versengeni kezdenek a kisgyermek figyelméért, vagy ha épp ellenkezőleg, az apuka, fáradtságára hivatkozva kivonja magát a játék alól. Ilyenkor érdemes változtatni a hozzáállásunkon, és megbeszélni párunkkal azt, hogy a kicsinek anyukájára és apukájára egyaránt szükség van, így az a legjobb, ha mindketten foglalkoznak vele.
Ugyanebben az időszakban, a gyermek két-három éves korában leggyakoribb, hogy a szülők egy kistestvérről is elkezdenek gondolkodni. A két-három éves korkülönbséget sokan tartják ideálisnak, mondván, hogy se nem túl nagy, se nem túl pici, de ez pszichológiai szempontból nem tűnik igazolhatónak.
A három év körüli gyermekek az új testvért gyakran trónkövetelőnek érzik, aki elvonja szüleik figyelmét, míg egy egy-másfél éves apróság ezt még meg sem értené, egy öt-hat éves pedig úgy tekintene rá, mint kisbabára, akire ő is kell vigyázzon.
Így vagy úgy, előbb vagy utóbb sok család kibővül, ami a szerepek újbóli átalakítását igényli. Az elsőszülöttnek meg kell tanulnia, hogy nem ő az egyetlen, a szülőknek pedig azt, hogy úgy osszák be erőiket, hogy mindkét csemetéjükre tudjanak eleget figyelni. Ez egy átmeneti időszakban okozhat gondokat, de ha az első gyermekkel megértetik, hogy ő nem lett kevésbé fontos, mint eddig volt, és a szülők egymás közt újra felosztják a teendőket, akkor a család ezt a változást is a harmónia megszűnése nélkül élheti át.
A család hatása a gyermekre
A család a kisgyermek számára az elsődleges tere az új ismeretek elsajátításának, a fejlődésnek, a más emberekkel történő interakciónak és együttlétnek. Ezen okok miatt napjainkban is ugyanolyan kiemelt szerepe van, mint az ezt megelőző korokban.
A gyermek számára a családban átélt események, az ott látott viselkedések példaértékűek, hisz ezek adják a mintát a későbbi személyiségéréséhez is arról, hogy mi a jó és mi a rossz. Ezért lényeges, hogy a családban felmerülő konfliktusokat a szülők egymással, de szükség esetén gyermekükkel, gyermekeikkel is megbeszéljék, hogy az a csodálatos család mindig harmóniában maradjon.
Forrás: HáziPatika.com
Kapcsolódó cikkek
