
B.G.
85 százalékkal drágult a fűszer, ami nélkül nem lehet főzni
Sokszorosában kerülnek a fűszerek, mint egy éve, van, ami három év alatt 122 százalékkal emelkedett.
Tévedés, hogy minden közös lesz öt év házasság után
Sokan nincsenek tisztában azzal, milyen vagyonjogi szabályok vonatkoznak a házaspárokra és az élettársakra. Van, ami sosem lesz közös.
Felmondott az összes a védőnő Pétfürdőn
A falu mindhárom védőnője felmondott, nem tudni ki látja el a gyerekeket hétfőtől.
A dengue-lázat okozó szúnyogok elérték Európát, ezek a betegség tünetei
A szúnyogok által terjesztett trópusi jellegű betegségek már Európát is elérték, ezekre a tünetekre hívják fel a figyelmet a kutatók.
A kerekesszék nem akadályozta abban, hogy lányával táncoljon az iskolai rendezvényen
A kerekesszékes édesapa és kislánya közös tánca felrobbantotta a közösségi médiát. Az apa elmondta, hogy nem habozott egy percig sem, amikor lánya megkérte, táncoljon vele az iskolai eseményen.
A menyét segítette világra a szülésznő
Amikor a szülésznő megismerte fia választottját még nem tudta, hogy ők már találkoztak: húsz évvel korábban ugyanis ő segítette világra.
Egy anya szerint ezzel a trükkel könnyedén vége a cumizásnak
Ha a te gyereked is cumizik, eljön a pillanat, amikor ő még ragaszkodik hozzá, te azonban már úgy érzed fel kéne hagyni vele. Egy anya megmutatta, náluk mi vált be.
Melegben sütni? Ehhez a meggyes sütihez nem kell bekapcsolni a sütőt
Annyira egyszerű, hogy a gyerekkel is nyugodtan nekiállhattok. Ráadásul még a sütőt sem kell bekapcsolni hozzá.
Egyszerűsödik az ügyintézés a GYES-nél
Változik az ügyintézés a családtámogatásoknál, egyszerűbb adminisztrációt ígér az új törvény.
Akár nyolc millió forint is lehet egy esküvő, sokan elhalasztják a nagy napot
Tavaly fele ennyiből is ki lehetett hozni egy lakodalmat.
Talált egy kisbabát az inkubátorban, örökbe fogadta
A tűzoltó egy rózsaszín takaróba csomagolt kislányt talált a babamentő inkubátorban. Feleségével már egy évtizede szerettek volna kisbabát, úgy döntöttek örökbe fogadják.
A császármetszéssel született babák is megkaphatják az anya hasznos baktériumait
Szülés során a baba találkozik az anya hüvelyflórájának baktériumaival, ezzel bélrendszerük mikrobiomja támogatást kap. A császármetszéssel született babák esetében ez azonban nem történik meg, így mikrobiomjuk fejlődése késleltetett lesz. A jó hír az, hogy egyszerű eljárással ők is megkaphatják a hasznos baktériumokat.
Tízen vannak testvérek, de többségük nem vágyik sok gyerekre
Persze kivétel is akad az amerikai nagycsaládban, van, aki 98 gyerekben gondolkodik. Igaz, ő még csak óvodás.
Ha nem akarod, hogy csámpás legyen, ne engedd, hogy így üljön a gyerek
Tudod, mi az a W-ülés? Szinte minden kisgyerek szokott így ülni, de bármennyire is ártatlannak tűnik, gyógytornászok, gyermekorvosok nem ajánlják. Megmutatjuk, miért.
Varázsolj, ha nem szeret fürdeni a gyereked
Egy anya olyan varázslatossá alakítja a fürdőszobát, hogy még azok a kicsik is boldogan ülnek be a kádba, akik egyébként tiltakoznak az esti fürdés ellen.