Galgóczi Edina
Nyolc embrióval a gyomrában született egy baba
Egy 21 napos újszülött baba gyomrából nyolc embriót távolítottak el indiai orvosok.10 dolog, amivel segítesz a totyogódnak a fejlődésben
Játékban, viselkedésben, mozgásban, beszédben jó néhány fontos mérföldkő következik egy- és hároméves kor között. S mi, szülők rengeteget tehetünk azért, hogy a gyermekünk játékosan, észrevétlenül fejlődjön, a korának megfelelően.Mandy Moore színésznő is a méhlepényevésre esküszik
A második gyereknél is bevetette a felépülési időszakban a méhlepénykapszulát Mandy Moore.Így fogzott a babám – 5 anyasztori
Az igazán szerencsés gyerekeknél szinte észrevétlenül bukkanak elő a tejfogak, másoknál a fogzás teljesen felborítja a napokat. Anyák meséltek fogzós tapasztalataikról.5 fogzási mítosz – Mit mond a tudomány?
Fogak jönnek, tünetek mennek, és anya egyre fáradtabb lesz... A fogzás az egyik a legrejtélyesebb fejlődési történéseknek. Sok mindent rákenünk és sok mindennel meg is tud bennünket lepni.6 hónapos korában változtatta meg a baba nevét, mert nem bírta tovább a beszólásokat
A kisfiú eredetileg egy nemsemleges nevet kapott. Végül inkább megváltoztatták a szülők.Mondatok, amiket anyaként a legjobban utálok
Biztos, vannak olyan mondatok, amiktől egyből felmegy a pumpa benned. Hoztunk egy válogatást.Körforgalomban szült egy kismama
Gyorsan jött a baba, már nem értek volna be a kórházba. Körforgalomban állt félre az apa.Embert mentett az önkéntes tűzoltó kismama vajúdás közben
A fájások sem tartották vissza a kismamát attól, hogy egy autóbaleset áldozatán segítsen.Ne használj fejformáló párnát a babánál! – figyelmeztet a hatóság
Jelenleg laposfejűség ellen, a szebb fejforma érdekében használják a szülők a fejformáló párnát. A hatóságok szerint azonban életveszélyes és nem is hatékony.Tettlegességig fajult egy balhé a Heim Pál Gyermekkórházban
Az orvost leköpték, az ápolót és az apát pedig megütötte a két nő.Így változhatnak a szülői szabadságok és “extra jogok”
A benyújtott törvényjavaslat érinti az "apaszabit", a szülői szabadnapok számát 3 éves korig, valamint extra jogokat a gyerek 8 éves koráig.Egyre rosszabb a gyerekek lelki állapota – figyelmeztetnek az óvoda- és iskolapszichológusok
Az óvodai és iskolai pszichológusok honlapján október 28-án megjelent egy felmérés, ami elég lehangoló képet fest a gyerekek mentális állapotáról.Ebben az 5 megyében egyre nagyobb a gyermekvállalási kedv
Összességében kevesebb gyerek született itthon, mint tavaly, 5 megyében azonban fordított a trend.12 hónapos alvási regresszió – Ezért alszik rosszabbul egyéves kora környékén a baba
Ahogy közeledik a baba az első szülinaphoz, vagy betölti azt, ismét jelentkezhet az alvásminőségromlás. Mi okozhatja?