
Gyerekszoba.hu
Az állatvilág is nagy tanítómester – különleges kép készült egy hattyúapáról
Sokszor az állatvilág is jelenthet motivációt és inspirációt egy nehéz helyzetben. Erre jó példa egy Atticus nevű hattyúról készült, szomorú történetű fotó.
Veszélyes lehet, ha letakarod a babakocsit a napon!
Veszélyes is lehet, ha úgy takarod be a kisbabádat, hogy nem tud szellőzni a babakocsi.
Póta György: a nyár végéig minél több gyereket be kellene oltani
Póta György házi gyermekorvos szerint fontos lenne augusztus végére a 12-15 éves korosztály minél nagyobb részét beoltani, hogy az iskolakezdés ne jelentsen majd újabb járványhullámot.
Segítsd a gyereket, hogy ne legyen érzelmi evő
Az, hogy miként élhetjük meg az érzéseinket, gyerekkorban tanuljuk meg. Ha a szülő a saját érzelmeivel nem tud mit kezdeni, akkor a gyerekének sem tud segíteni ebben, noha szeretne. Ilyenkor lép be a segítség édességgel.
Egészséges szokások, amelyeket érdemes felvenni a terhesség alatt
Néhány egészséges szokás a jól ismerteken kívül, amelyeket érdemes beépítened az életmódodba, ha éppen babát vársz. Sőt, akár hosszú távon is jó, ha megtartod ezeket!
Miért rándul össze a baba alvás közben?
A baba rángó mozdulatai alvás közben akár ijesztők is lehetnek, és az is megfordulhat a fejedben, hogy lehetséges, hogy valamilyen rohama van a kicsinek. De valóban kell emiatt aggódni? Miért rándul össze a pici álmában?
Az idősebbek érzékenyebbek, mint a fiatalok – állítják a kutatók
Érzékenység szempontjából nem mindegy, mikor születtél - állítják a tudósok.
Mit üzennek a tinik az emojikkal? Egy orvos figyelmeztetései a szülőknek
Egy gyászoló orvos felvilágosítja a kamaszok szüleit a tizenévesek nyelvéről.
Idén a nagyszülőkkel nyaraltok!
Az elmúlt hónapokban a pandémiás helyzet több nehézséget okozott a családokban.
Jelek a nőnél, hogy túl kevés vagy túl magas a tesztoszteronszint
A tesztoszteron leginkább a férfiak kapcsán kerül szóba, mint férfi nemi hormon. Pedig a nőknél is jelentős szerepet tölt be, és legyen szó túl alacsony vagy túl magas szintjéről, ezek náluk is problémákat okozhatnak.
Csökkentheti a terhességi szövődmények kockázatát az egészséges táplálkozás
Az amerikai Országos Egészségügyi Intézetek (NIH) szerint a várandósság előtti és alatti egészséges táplálkozás összefügg a terhességi szövődmények alacsonyabb kockázatával.
Különleges nevek nyári születésű babáknak
Júniustól Augusztusig várható a szülés? Még nem késő különleges nevet választani!
A mentőktől tudta meg, hogy mindjárt szülni fog
Erős hasi görcsök miatt kérte a mentők segítségét egy 35 év körüli nő. A mentőktől tudta meg, hogy rögtön szülni fog.
A magzat fejlődése a második trimeszterben
Hagyományosan a terhesség legnyugodtabb időszakának tartják a második trimesztert, hiszen ha voltak is, abbamaradnak a rosszullétek, egyfajta nyugalom, eufória jellemzi a kismamákat.
Újszülöttet találtak a Heim Pál babamentő inkubátorában
Újszülött elhelyezését jelezte a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet babamentő inkubátora szombat hajnalban - tájékoztatott a kórház.