
Gyerekszoba.hu
Ezek a legjobb ételek a szülés előtt
A szüléshez bizony szüksége van a kismamának az erejére, ezért nem mindegy, mit eszik, ahogy közeledik a nagy nap.
Így lesz együttműködő az erős akaratú gyermek
Erős akaratú a gyereked? Szerencsés vagy! Az erős akaratú gyerekek kihívást jelentenek kiskorban, ám ha szülői támogatást kapnak motivált, belső kontrollal bíró, független tizenévesekké válnak.
7 dolog, amitől már nem fogsz undorodni, ha szülő leszel
Azzal, hogy szülővé válsz, egészen más szemszögből kezdesz látni bizonyos dolgokat. Nem csak az életed változik meg, hanem az első gyermek megszületésével az undorító dolgok természete is.
Tippek, hogy még produktívabb lehess kisgyerekes szülőként is
Számos ötlet és inspiráció olvasható azzal kapcsolatban, hogy lehetünk még produktívabbak. Azonban anyukaként ezek a stratégiák nem tűnnek mindig kivitelezhetőnek.
Ebben az országban a legjobb gyereket nevelni
Az erről szóló tanulmány azt is közzétette, hogy a gyerekek szerint mi tenné őket boldoggá.
A legnépszerűbb elméletek arról, miért indul meg a szülés
Bár számtalan hipotézis létezik, még mindig nincs biztos válasz arra, mi is indítja meg egészen pontosan. Ez talán az élet egyik legnagyobb rejtélye - azonban néhány elmélet van a témában.
Elavult bilizési tippek, amiket jobb figyelmen kívül hagynod
Ha még mindig nem sikerült átszoktatni a kicsit a bilire, a kétségbe esett anyukák hajlamosak tanácsot kérni szinte mindenkitől. Van azonban néhány jó szándékú, azonban elavult javaslat, amit jobb nem megfogadni.
Tippek, ha viccesen jelentenétek be, hogy babát vártok
Ha a humoros oldaláról szeretitek megfogni a dolgokat, akkor a babavárásról is tudósíthatjátok így a rokonokat, barátokat. A következő képek éppen ilyenre sikerültek!
Mondatok, amelyek segíthetnek a gyereknek kifejezni az érzéseit
Sok türelem és mindenekelőtt megfelelő kommunikáció szükséges ahhoz, hogy meg tudjunk nyugtatni egy hisztiző kisgyereket. Ezt sokan ott rontják el, hogy magára a viselkedésre összpontosítanak, nem arra, ami ezt kiváltja.
Teszteltétek a Bepanthen Babyt: “Innentől nem fogjuk lecserélni”
Három édesanya, három pelenkás babával - ők tesztelték a Bepanthen Babyt, s most megosztották tapasztalataikat is velünk.
Megdőlhet minden, amit eddig a tejtermékekről gondoltunk
Mégsem annyira egészséges a tej? Nem is véd a tejben található magas kalciumtartalom a csonttörésektől? Egy új tanulmány választ ad a kérdésekre.
Koronavírus: Bécsben is megjelent a fertőzés
Magyarországon továbbra sincs koronavírus-fertőzés, Bécsben azonban megjelent. Elkészült a koronavírus elleni vakcina tesztverziója.
Érezhetünk fájdalmat peteérésnél?
Az ovulációs fájdalom okai még mindig nem tisztázottak. Mit érdemes erről tudni?
Tilos a fociban a fejelés 12 év alatt
A focistáknál háromszoros az esélye annak, hogy súlyos agyi betegségek érik őket a fejelés miatt. Ezért az Angol, a Skót és az Északír Labdarúgó Szövetség megtiltotta a 12 év alatti futballisták fejelését.
A kisgyerekeknek is adhatunk növényi tejpótlót?
A felnőttek körében egyre népszerűbbek a növényi tejpótló italok, ha ételérzékenység vagy más ok miatt nem fogyasztanának tejterméket. A kisgyerekeknek is adhatjuk ezeket biztonsággal?