
Gyerekszoba.hu
Együtt nyaral a család
Ha gyerekekkel vágunk neki a várva várt kikapcsolódásnak, másfajta pihenésre, másfajta bulizásra kell felkészülnünk, mint eddig. Ha viszont otthon hagyjuk őket, vagy ha eleve lemondunk az üdülésről, szegényebbek leszünk egy élménnyel.
Így nyaralj otthon!
Egy kis tervezés és némi elszántság szükséges ahhoz, hogy kiszakítsuk a családot a szürke mindennapokból, és új színben lássuk a világot. Persze számolnunk kell némi költségnövekedéssel is, hiszen a kikapcsolódásnak még otthon is ára van.
Szabadidő-tippek
A tapasztalt szülők jól tudják, hogy a gyerekek többsége nem szeret "csak úgy" eljátszogatni magában a gyerekszobában. Egy idő múlva elkezdődik a nyűglődés, ha testvérek is vannak, egymás bosszantása, csak hogy anya, apa odafigyeljen kicsit.
Utazás gyerekkel
A családi nyaralás olyan élmény gyereknek, felnőttnek egyaránt, amelyből erőt, vidámságot meríthetünk. Nem kis feladat a megszervezése, az igények és a lehetőségek összehangolása. Alábbi összeállításunkkal ehhez szeretnénk némi kapaszkodót nyújtani.
Babás praktikák nyaraláshoz
Ha elhatároztuk, hogy gyerekekkel együtt vágunk neki, alaposan elő kell készítenünk a nyaralást. Ez nem könnyű feladat, hiszen egyszerre kell gyerekszemmel és felnőtt fejjel néznünk a dolgokat. A végső cél persze az, hogy az utazás ne legyen unalmas, de a
Madarász utcai Gyermekkórház
Aligha van a Budapesten és környékén élő családok között olyan, amelyik ne ismerné belülről is a Madarász utcai Gyermekkórházat: évente több mint kétszázezer kis beteg fordul meg itt.
Hogy beszéljünk az orvossal?
Amint nagyobbacska lesz gyerekünk, nehéz a jelenlétében hosszasan társalogni, különösen, ha a helyszín a gyerekorvosi rendelő, ahol ő a beszélgetés idején még játszani sem tud.
Egészséges szobalevegő
A hűvösebb idő beálltával sűrűsödnek a felsőlégúti megbetegedések. A fűtött szoba száraz levegője csökkenti a nyálkahártya ellenálló képességét a kórokozókkal szemben.
Immunrendszerünk
Kórokozók serege vesz körül mindannyiunkat születésünktől kezdve. Védekező rendszerünk azonban egyetlen pillanatig sem tétlenkedik! Az orvosok szerint évi 8-12 "simán gyógyuló" fertőzés elfogadható, sőt hasznos. Mi jó még az immunrendszernek?
Hogyan tanul meg beszélni a kisbaba?
Az újszülött hangképző szervei még nem alkalmasak beszédhangok formálására. A gégének föl kell vennie a megfelelő helyzetet, az ajak- és nyelvizmok mozgásának finomodnia kell, a babának meg kell tanulnia, hogyan bánjon a levegővel.
Nem szeretlek! Csúnya vagy!
A dackorszakban naponta tapasztalhatod, hogy a gyermekednek dühkitörései vannak, sír, kiabál, sőt az sem ritka, hogy a kis méregzsák szülei ellen fordul.
Nem kell egész nap szórakoztatni
Minél kisebb a gyerekünk, annál erősebben igényli állandó jelenlétünket. Ez nem azt jelenti, hogy folyamatosan játszanunk, énekelnünk, sétáltatnunk kellene.
Jó, ha van otthon
Pár apróság, amely megkönnyítheti az életeteket a náthás időszakokban.
Így tanítsuk orrot fújni!
Nemcsak csecsemőkorban tesz jó szolgálatot az orrszívó porszívó - bármely életkorban a legmegfelelőbb módon, szívással távolítja el az orrváladékot, így az csak kifelé halad.
Egyedül, egyedül!
Csemeténk sokszor éppen abban akar önálló lenni, amiben még nem elég ügyes, mégse törjük le lelkesedését! Sokkal gyorsabb bekötni a cipőjét, felakasztani a kabátját, mint kivárni, hogy ezzel egyedül végezzen. Segítsük önállóságra törekvését!