
Gyerekszoba.hu
Utálja a baba az öltöztetést
Az újszülött természetes védekező ösztöne, hogy ha arca elé kerül valami, vagy fejét beszorítva érzi, akkor ordít, forgatja a fejét, kapálózik, igyekszik kiszabadítani magát.
Hogyan ébresszük fel a babát?
Az első hetekben az újszülöttkori sárgaság miatt előfordulhat, hogy nem ébred fel annyiszor szopni a baba, ahányszor szüksége volna rá. Jellemző, hogy szinte azonnal elalszik, ha mellre kerül. Így nem tud eleget enni, és sárgasága is elhúzódik emiatt.
Bőrbarát mosás
A csecsemő ruházatát nem kell elkülönítve mosnunk, betehetjük a mosógépbe a többi fehér pamutruházattal együtt. De ne használjunk vegyszeres mosószert.
Anya – magzat kapcsolat
Kezdetben érzések formájában létezik számunkra a világ. Megdőlni látszik azonban a régi elképzelés, hogy az újszülött "üres lappal"jön a világra, amelyet majd a külvilág hatásai írnak tele.
Beszélgetés a magzattal
Számos, kismamáknak kínált program ígéri, hogy közelebbi kapcsolatot alakíthatunk ki a pocakunkban rejtőzködő kis lénnyel. Már akkor párbeszédre ösztönöznek, amikor még jóformán a szavak előtti kapcsolatfelvételnél sem tartunk.
Gátmasszázs
A legtöbb kismamát élénken foglalkoztatja, hogyan kerülhetné el a gát sérülését szülés közben.
Köldökzsinór – az utolsó kötelék
Érdekes, titokzatos szerv, amelyet szinte sosem látunk, de néha annál nagyobb riadalmat okoz.
Hastánc
Olasz, német magazinokat lapozgatva nemegyszer olvashatunk olyan, kismamáknak szervezett tanfolyamokról, amelyek egy kicsit sem hasonlítanak a megszokott terhestornára. Ezek közül az egyik legizgalmasabb minden bizonnyal a kismamahastánc!
Ferde fejtartás
Előfordul, hogy az újszülött ferdén tartja a fejét, mert a méhen belül rossz tartásban helyezkedett el, vagy szülés közben megsérült a fejbiccentő izma.
Aki orvost vált, ezért teszi
Összegyűjtöttük a leggyakoribb indokokat, amiért orvost váltanak a kismamák.
Mire jó a köldökzsinórvér?
Sokat hallani róla, s mind többen fizetnek is azért, hogy újszülöttjük köldökzsinórvérét "őssejtnyerés" céljából tároltassák. Mit lehet gyógyítani ezzel az értékes anyaggal? Megéri a pénzt, amit sokan erejükön felül költenek rá?
Szülésfelkészítés – Alternatal módra
Magam információ után kutatva keveredtem először az Alternatal Alapítvány szülésfelkészítő tanfolyamára, amikor második kisfiammal voltam várandós. Most, hogy ismét növekszik valaki a pocakomban, újra gyakori vendége leszek.
Miért tüsszög az újszülött?
A kisbaba gyakran tüsszent akkor is, ha nincs megfázva. Az orrnyálkahártyát a méhben magzatvíz borította, nem csoda, hogy a levegőben lebegő apró porszemecskék eleinte tüsszögésre ingerlik.
Terepszemle a szülészeten
A szülőszobában vesz először levegőt a gyerekünk. A helyiség berendezési tárgyai, színei sok mindent elárulnak a kultúráról, ahol élünk. Nézzünk hát körül egy hagyományos és egy alternatív szülőszobában. Mi a különbség?
A puha bababőr
Milyen szempontok alapján válasszuk ki a babaápoló termékeket? És mi a legjobb gyermekünk bőrének? Ezek azok a kérdések, amikre elsőre könnyű válaszolni, mégis tapasztalás útján találjuk meg a legmegfelelőbb ápolást.