Baba

10 elképesztő tény a kisbabákról

Néhány igazán elképesztő érdekesség a kisbabákról.
2021. Július 18.
10 elképesztő tény a kisbabákról (Fotó: Getty Images)

A baba tudja, ha dühös vagy

Egy tanulmány szerint a 15 hónapos babák emlékeznek arra, ha látták, hogy egy felnőtt dühös lett, sőt, még a viselkedésüket is megváltoztatták, hogy ne ők legyenek ennek a dühnek a célpontjai. Ezért is érdemes kétszer meggondolni, hogy ne a baba előtt veszekedjünk valakivel.

Ezért ennyire aranyosak

Egy tanulmány szerint a baba imádnivaló kis ujjai és lábujjai, az aranyos hangai, és az édes babaillat mind úgy lett kialakítva a természet által, hogy minden érzékszervünkkel felfigyeljünk rá, és kiváltsa belőlünk a gondoskodási ösztönt. Valójában ezek a babák túlélési képességei.

Nagy koponyák

Lehet, hogy a fejecskéjük még nem túl nagy, de a babák agya nagyon fejlett. A kutatások szerint már a 7 hónapos csecsemők is ugyanúgy értik mások viselkedését, mint a felnőttek. Sőt, le is utánozzák mások viselkedését, ezért is figyeljünk, hogy mit lát tőlünk.

Három hónap alatt alkalmazkodnak a méhen kívüli élethez

A kisbabád teste meleg, de az ujjai és a lábujjai hidegek? A keringési rendszere még mindig fejlődik, és a vért nagyobb arányban juttatja a létfontosságú szerveihez, ahol a legnagyobb szükség van rá. A kezei és a lábai az utolsó testrészei, amelyeknek biztosítja a megfelelő vérellátást.

Sokat tüsszentenek

Nem a nátha miatt tüsszögnek annyit a kisbabák, csupán így tisztítják a légutakat, ha orrdugulásuk van, és a levegőből származó apró részecskéktől. Továbbá a tüsszentés segíthet egy ideiglenes zárt orrlyukat újból megnyitni, amit gyakran az okoz, hogy szoptatás közben gyakran az édesanyjuk testéhez nyomják.

A fejük gyorsan növekszik

Egy baba fejkerülete átlagosan 35-36 cm a születéskor, míg egyéves korára ez nagyjából 46 cm-es lesz. Egy felnőtt fejkerülete átlagosan 56 cm. Ez alapján a fej teljes növekedésének fele az első életévben történik, míg a másik fele a következő 17 év során!

Nagyon érdekesen működik a látásuk

Egy tanulmány szerint a 34 hónapos babák olyan különbségeket is észrevesznek hasonló képeken, amiket az idősebb csecsemők és a felnőttek nem vesznek észre. Úgy születünk, hogy kezdetben látunk minden különbséget, de később ezeket megtanuljuk figyelmen kívül hagyni, hogy ugyanazt az objektumot változatlanul ismerhessük fel a különböző forgatókönyvekben – ezt nevezzük perceptuális állandóságnak. Enélkül a nagyon fiatal babák ugyanazt a tárgyat különböző megvilágításban látják, akár teljesen más objektumként is.

A szundikálás fejleszti a memóriájukat

Egy tanulmány szerint azok a babák, akiknek megmutatták, hogyan kell levenni a kesztyűbábokat, nagyobb valószínűséggel emlékeztek erre, ha a tanulás után fél órát aludhattak. Ahogy a nagyobb gyerekeknél és a felnőtteknél is, a napközbeni alvás segíti a babákat az emlékek rögzítésében.

A babák 20 százaléka ütögeti a fejét

A nagyobb babák odaütögethetik valamihez a fejüket, ha nem tud aludni a fogzás miatti fájdalomtól vagy a fülfájástól. A szakértők szerint ez az önmegnyugtatás általában normális. A fiúknál ez nagyobb eséllyel fordul elő, mint a lányoknál, és 3 éves korig csökken a gyakorisága vagy abbahagyják.

Az újszülöttek nem könnyeznek

Az első 1-3 hónapban a babák könnycsatornáiban és mirigyeiben csak annyi folyadék termelődik, ami nedvesíti és védi a szemüket.Forrás: parents.com