Baba

5 érdekes dolog, amire a babák képesek

A babák valóban lenyűgözőek! Elsőre talán nem is gondolnánk, hogy mennyi mindenre képesek, már egészen pici koruktól kezdve. Többek között a következők is ilyenek!
2022. Március 14.
5 érdekes dolog, amire a babák képesek (Fotó: Getty Images)

Érzékelik az érzéseket

A csecsemők nagyon érzékenyek az érzelmekre. “Az újszülöttek már csupán néhány hónapos korukban felismerik a különbséget a boldog és a szomorú kifejezése között” – idézi a parents.com Alison Gopnikot, a The Philosophical Baby (A filozofikus baba – a szerk.) című könyv szerzőjét. Egyéves kora körül a gyermek még azt is érzékeli, hogy mit éreznek mások.

A Berkeley Egyetem egy tanulmánya során két zárt dobozt helyeztek 14 hónapos babák elé. A kisgyerekek látták, ahogy egy felnőtt belenéz az egyik dobozba, majd az örömét fejezte ki, ezután pedig belenéz a másikba, és undor látszik rajta. Ezután felajánlották a babáknak, hogy válasszanak a két doboz közül – a legtöbben a “boldog” dobozt választották.

De a babák nemcsak tisztában vannak az érzésekkel, de aktívan is törődnek ezekkel. Egy tanulmány során 18 hónapos babák figyelték, ahogy a kutatók leejtettek egy ruhacsipeszt és megpróbálták visszaszerezni, majd határozottan eldobták, mintha nem lenne rá szükségük. Amikor a csipesz kicsúszott a felnőtt kezéből, a babák kúszni kezdtek utána, hogy felvegyék, ami az empátia korai jele.

Akár jelelni is tudnak

A babák jelbeszédet is eltudnak sajátítani, mielőtt beszélni kezdenek: a babajelbeszéd során a szülők és a baba kézjelekkel kommunikálnak egymással. “A jelelés lehetővé teszi a baba számára, hogy elmondja, mit lát és hall – egy repülőt felette, egy kutyát ugatni” – mondta Linda Acredolo, szülői tanácsadó, a Baby Signs (Baba jelek – a szerk.) társszerzője.

Kis matektudósok

Egy tanulmány szerint a babáknak van egy alapvető érzékük a kivonáshoz. Egy, a Ben-Gurion Egyetemen végzett vizsgálat során 6-9 hónapos gyerekek néztek bábelőadást, amiben két szereplő volt. A kutatók ezután elvitték az egyik bábut, majd behúzták a függönyt, és amikor újra elhúzták, egy báb maradt ott. Ezután megismételték a kísérletet, de megváltoztatták a végét: amikor a függönyt ismét elhúzták, két báb volt ott. A babák hosszan nézték a bábukat, ami azt mutatta, hogy megértették, hogy a kettő mínusz egy nem egyenlő kettővel.

A kutatások alapján a babák a napi felfedezés útján tudják a leginkább megismerni a matematikát és a természettudományokat. Biztosítsunk a babának kreativitásra ösztönző játékokat, mint az építőkockák vagy felfedező játékokat.

Felismerik az arcokat

A születése után egy héten belül a baba felismeri az édesanyja arcát, hamarosan pedig az arcfelismerés szakértője lesz. A Sheffield Egyetem egy kutatása szerint a 6 hónapos babák sokkal tehetségesebbek abban, hogy kiválasszanak egy egyéni arcot egy csoportból, mint a felnőttek.

Reagálnak, felelnek a zenére

Egy, a Science folyóiratban megjelent tanulmány kimutatta, hogy a 3 hónapos babák különbséget tudnak tenni az egyes ritmustípusok között. A legújabb kutatások szerint pedig a csecsemők a karjuk és testük mozgatásával reagálnak a zene ritmusára.

Az anyák ösztönösen ringatják a babákat, miközben énekelnek nekik. A kutatók úgy gondolják, hogy ez egy meghatározó módja annak, hogy a babák megtanulják a ritmust.

Ismertessük meg a babát a zenei műfajok minél szélesebb skálájával. Ha zenét hallgatunk, énekeljünk, és nézzünk a szemébe. “Egy gyermek akkor reagál a leginkább a zenére, ha megosztja a tapasztalatait” – mondta el Miriam Flaherty-Willis, a Wolf Trap Előadóművészeti Alapítvány vezető oktatási igazgatója.

Forrás: parents.com