Baba

A babák 6 százalékát kamasz anya hozza világra

Az újszülöttek 6 százalékát tinédzser korú anya hozza világra Magyarországon, de vannak olyan régiók is, ahol magasabb ez az arány. Nincsenek könnyű helyzetben sem az anyák, sem pedig a gyerekeik.
2018. Június 28.
A babák 6 százalékát kamasz anya hozza világra

Varró Gabriella összefoglaló cikke az Nlcafe.hu-n jelent meg a tinédzserterhességekről és kamasz anyákról. A cikk főbb állításai:

  • Magyarországon még mindig magas a 18 év alatti teherbeesés aránya, a tinédzserterhességek pedig számos kockázattal járnak. 2016-os adat, hogy több mint 6000 gyerek született kamasz anyától és több mint 4000 abortusz volt ugyanebben a korcsoportban, tehát tízezernél is több kamasz lány lett várandós.
  • Az Eurostat adatai szerint az Európai Unióban ennél csak Romániában és Bulgáriában szülnek nagyobb arányban a serdülők. A tinédzserterhességeknek számos egészségi kockázatuk van az anya és a baba számára is: gyakoribb a koraszülés, az alacsonyabb szülési súly, a toxémia, a különböző egészségi komplikációk és a magzati halálozás.
  • Azok, akik kamaszként szülnek, kimaradnak az iskolából, sőt esetükben magasabb a bántalmazó kapcsolat, az alacsony végzettség, a gyenge kapcsolati háló aránya.
  • A kamasz anyák családja gyakran diszfunkcionális család, kötődési mintájuk sérült, túl hamar kezdenek nemi életet élni, sokszor menekülés a teherbeesés az eredeti családjukból.
  • A kamasz terhesek ritkábban járnak terhesgondozásra, gyakori közöttük az öngyilkosság, a szerhasználat.
  • Az abortusz csak a jobb módúaknak alternatíva: azok döntenek általában a baba mellett, akiknek rosszabbak a szociális körülményeik.
  • Aki kamaszként lesz anya, annak duplájára növekszik a szegénységi kockázata. Kimarad az iskolából, a fiatalkori élményekből, rosszabb helyzetbe kerül a munkaerőpiacon, gyakran a párkapcsolatuk sem stabil, ráadásul ha az apa is kamasz, akkor duplán érvényesek a fenti állítások.
  • A legnagyobb probléma, hogy a kamasz várandósok krízisben vannak, mégis nekik kéne segítséget kérniük, jó eséllyel erre képtelenek. A védőnői rendszernek erősen oda kéne figyelnie a fiatal várandósokra. Ha már ekkor elindulnak a lejtőn, akkor később nagyon nehéz visszafordítani a folyamatot és gyakori, hogy a gyerekeket kiemelik a családból. A legfontosabb a megelőzés lenne: szexuális nevelés, tájékoztatás, szemléletformálás.

A riportban Elek Zsuzsanna Réka, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontja Gyerekesély kutatócsoportjának munkatársa elmondta, hogy a kamasz anyák gyerekei alacsonyabb súllyal születnek, kisebb eséllyel járnak óvodába, gyakoribb az iskolai lemorzsolódásuk, és gyakran ő maguk is korán lesznek szülők.

Az egyre nagyobb számú, kiskorú, hátrányos helyzetű anya és babájuk az ellátórendszernek is új kihívásokat jelentenek, úgy, mint pl. lakhatás. Új társadalompolitikai válaszokra lenne szükség.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: nlcafe.hu