Terhesség

Gyerekszülés gyerekfejjel

Ijesztő, megdöbbentő és megbotránkoztató, ha gyerekkorú lányok szülnek; az elmúlt időben több ilyen hírt is lehetett hallani. A túl fiatalon szülés azonban nemcsak morális kérdéseket vet fel: egészségügyi kockázatai is vannak.
2010. Június 25.

Hatalmas vihart kavart évekkel ezelőtt az a két hír, hogy egy kilenc, illetve egy tizenegy éves kislány szült. Mindkettőjük babája egészséges, ám ez nem jelenti azt, hogy túlságosan fiatalon gyermeket vállalni orvosi szempontból elfogadható lenne. Sőt, a szülész-nőgyógyászok szerint még a tinédzserkorúakra is több komplikáció várhat, mint egy “felnőtt” nőre, ha gyermeket vállal. Az extrém fiatal anyák pedig nemcsak érzelmileg, de fizikailag is éretlenek a szülésre.

A gyerekkorú anyák teste ugyanis nem elég fejlett ahhoz, hogy kihordjanak egy terhességet: túlságosan alacsonyak és a medencéjük is túl szűk. Ráadásul, a hirtelen megnövekedő “hormondózis”, ami a terhességgel együtt jár, könnyen fejlődési rendellenességeket okozhat a még növésben lévő anyai szervezetben.

“Ezeknek a kislányoknak a hüvelye is túl szűk ahhoz, hogy meg tudjanak szülni egy gyereket” – mondta a FoxNews.com internetes oldalnak dr. Abdullah Al-Khan veszélyeztetett terhességek követésére specializálódott nőgyógyász. “Éppen ezért, a túl fiatal anyákon kénytelenek császármetszést végrehajtani.”

Dr. Al-Khan más kockázati tényezőket is felsorolt: gyermek- és tinikorú anyáknál megnő a halvaszületés, illetve a koraszülés veszélye; az újszülött általában kisebb súlyú, mint idősebb anyától született társai, és gyakoribbak a kromoszóma-rendellenességek is. Az anya pedig könnyebben szenved máj- és epekárosodást, vérszegénység és a preeklampszia is jobban veszélyezteti. A gyermekkorú anyák gyakrabban halnak bele a szülésbe, a szülés utáni komplikációkba, mint a 20-24 éves nők; többször fordul elő az esetükben a hüvely vagy a méh visszafordíthatatlan károsodása; gyakrabban és hosszabb ideig szenvednek szülés utáni depressziótól.

Ezek a kislányok pszichésen sincsenek felkészülve a terhességre, a szülésre, illetve az újszülött ellátására: még róluk is gondoskodni kell. A terhesség pedig nagyon sokszor szexuális zaklatás vagy nemi erőszak miatt jön létre, és a gyerekeknek nemcsak a terhességgel, gyermekszüléssel, hanem a bántalmazás okozta lelki problémákkal is szembe kell nézni.

Hogyan eshet teherbe egy kislány?

Biológiailag a nemi érettséget az első menstruáció időpontjához kötik (ez általában 12 éves kor körül következik be), ám előfordulhat, hogy peteérés – ami a fogamzás feltétele – már ez előtt is megtörténik; így a legelső szexuális együttlét alkalmával is teherbe lehet esni.

Ritkán előforduló fejlődési rendellenesség vagy agyi daganattal összefüggő betegség a korai nemi érés, a pubertas praecox. Erről nyolc évesnél fiatalabbak esetében beszélnek a gyermeknőgyógyászok. A hormonális zavar következményei többek között az, hogy a csontok túl korán “érnek”, így a növekedés lelassulhat vagy megállhat, és a gyerek a későbbiekben hajlamosabb lesz a mell- és petefészekrákra. A lányoknál a korai pubertás a másodlagos nemi jellegek idő előtti kifejlődésével, a nagyon korai menstruációval jár együtt.

Így ők jobban ki vannak téve a szexuális bántalmazásnak (hiszen “majdnem” olyanok, mint az idősebb lányok), és nagyobb eséllyel esnek teherbe.

Leányanyák veszélyben

A nőgyógyászok szerint a gyermekvállalás ideális időpontja 22 és 35 éves kor között van, ennél fiatalabb vagy idősebb nők már a veszélyeztetett kategóriába tartoznak.

Az amerikai Guttmacher Institute kutatásaiból kiderül, hogy a tinédzserkorú anyák (éljenek akár az Egyesült Államokban, akár Nigériában) komoly lelki és testi veszélyeknek vannak kitéve. Mivel a legtöbb ilyen terhesség “véletlenül” jön létre, az anya megpróbálja ezt titokban tartani, így terhesgondozásban sem vesz részt, és sokszor nincs tisztában a várandósság fizikai hatásaival.

Érdekesség

A világ legfiatalabb anyája egy mindössze öt és fél éves perui kislány, Lina Medina volt. 1939-ben, császármetszéssel hozta a világra egészséges kisfiát. Medina soha nem beszélt a gyerek apjáról vagy arról, hogyan esett teherbe. Felnőttként férjhez ment, második gyerekét 39 évesen szülte. Jelenleg is Limában él. Az orvosi feljegyzések szerint a kislány a korai pubertás egyik különösen extrém esete.A tinikorú anyák terhességét és a születendő babát emellett veszélyeztetik olyan káros szenvedélyek, mint a rendszeres alkoholfogyasztás, a dohányzás, a drogfogyasztás. Egy idősebb, a várandósságra tudatosan készülő nő általában igyekszik ezeket mellőzni. A gyermeket váró tinédzserek az esetek nagy részében nem táplálkoznak elég egészségesen, és nem szednek magzatvédő vitaminokat sem.

A titkolt terhességből fakadó stressz, a hormonális változásokkal együtt, hatalmas lelki kihívások elé állíthatja az egyébként is bizonytalanabb kamaszokat. A tinédzserkorú anyák közel kilencven százaléka hajadon, és az apák fele már akkor lemond a további kapcsolatról, amikor kiderül a terhesség. Az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában a párok néhány százaléka még a várandósság ideje alatt házasságot köt, ám gyakran még a gyerek első születésnapja előtt elválnak. A tinédzser korú anyák éppen ezért (hacsak nem áll mögötte nagyon erős szülői háttér) az iskolából való kimaradás, a munkanélküliség, az elszegényedés is fenyegeti.

Ezek is érdekelhetnek:

  • Már alsó tagozatban szexel a gyerekek egy része
  • A tinilányok felelőtlenebbek a szexben, mint a fiúk
  • Az idősebb anyák sem depressziósabbak az átlagnál