A nőknél az emlőrák az egyik leggyakoribb rákfajta, és jellegénél fogva együtt jár az élet fenyegetettsége mellett az énkép, az önbecsülés és a nőiesség elvesztésével, a szociális kapcsolatok megváltozásával.
A rosszindulatú daganat diagnosztizálása két okból jelent igen nagy stresszt a beteg számára. Az egyik az, hogy a rák a hozzá tapadó hiedelmek miatt egyet jelent a halállal. Rákbetegnek lenni ma is megbélyegzettséget, kiszolgáltatottságot jelent. A rák diagnózisának hallatán a betegeknek talán az a legelső gondolata, hogy vége az életnek. A mi kultúránkban a rákot a halállal egyenlőnek tekintik, annak ellenére, hogy sok, a rákot túlélő beteg visszatér a produktív életbe, azaz dolgozni kezd, alkot, éli családi életét. A diagnózis időszakának másik jelentős nehézsége, hogy ekkor szembesül a beteg azzal a lehetőséggel, hogy a mellét eltávolítják. Az emlő a női identitástudat domináló része, a test csonkolásán túl a nőiség és a szexuális vonzerő csorbulásával, csökkenésével jár. Annak eldöntése, hogy vállalja-e testképe ilyen változását – és az ennek következtében esetleg kialakuló kapcsolati problémát – gyakran nehezebb, mint magával a daganattal való szembenézés.
Nő és anya
A mell a nőiség-nőiesség, az anyaság, a szexuális vonzerő szimbóluma. Ezért gyakran teljesen meghatározza a nő önértékelését. Napjaink egyre nagyobb számban végzett mellplasztikai műtétei jelzik, hogy sokaknak semmi sem drága – anyagi és egészségkockázati szempontból sem -, ha az uralkodó divatnak megfelelő mellformát kaphatnak cserébe. Hiszen, ahogy a vonzó külsőnek piaci értéke lett, a mell is árucikké vált. A mell ugyanakkor az anyaság szimbóluma is, hiszen az újszülött első pozitív tapasztalata a világból a meleg és tápláló mell, és számára sokáig a biztonságérzetet jelenti a világban.
Ezen okoknál fogva a mell elvesztésétől való félelem rendkívül erős a nőkben. Sajnos ez a félelem néha annyira túlzott, hogy pont ez okozza a bajt. Gyakran ugyanis nem fordulnak a nők időben orvoshoz, mert abban reménykednek, hogy a “kitapintott valami” majd idővel elmúlik. Sokan félnek észrevenni a mellben kialakult elváltozásokat, mert az nagyfokú szorongással jár. Ennek a tagadásnak sajnos gyakran a mell elvesztése az ára.
Kívülről is látszik
Egyes szerzők tapasztalatai alapján az emlőműtéteknek gyakran súlyosabb lelki következményei vannak, mint egy nemi szervi operációnak, mert kifejezett szociális szégyenérzet, esetleg undor alakulhat ki a megoperált testtel kapcsolatban. A radikális műtétek inkább, az emlőmegtartó műtétek kevésbé keltenek szorongást. Fontos tudni, hogy a műtét érzelmi jelentősége elsősorban a beteg személyiségétől, testi önértékelésétől, addigi életútjától függ, s csak másodsorban a metszés mértékétől, láthatóságától. A megváltozott és elutasított testkép miatt gyakran az operált nők azok, akik megelőzve partnerüket, elutasítják őket, s nem fordítva. Pedig a műtét utáni kapcsolati zavarok elrendezése vagy mélyülése nagy befolyással van a beteg fizikai, lelki, szociális állapotára és teljesítő képességére, azaz egész életminőségére.
Sok emlőrákos betegnél a betegségükkel kapcsolatban pszichoszociális problémák jelentkezhetnek. Ilyen probléma a félelem, a szociális elszigetelődés, a képességcsökkenés és a kapcsolatok megszakadása a családdal vagy a barátokkal. Néhány esetben következményes depresszió, rossz közérzet, szexuális zavarok és munkahelyi problémák – vagy akár a munkahely elvesztése – is fellépnek.
A szomorúság és a bánat – a veszteségekre kialakuló – normális reakciók, és szükségszerűen kísérik az emlőrákosok életét. Ha azonban nem dolgozzák fel tudatosan a veszteségeket, és nem végzik el a gyászmunkát, a bánat nem gyógyul. A düh – az élet normális menetét megszakító és fenyegető betegség, a beavatkozások, az érzéketlen barátok és egészségügyi személyzet, a család és a barátok által való elhagyatottság vagy a gondatlan és igazságtalan egészségügyi rendszer ellen – szintén helyénvaló reakció lehet. A düh által keltett energia azonban felhasználható a túlélésért folytatott harcban, támaszt nyújt, és elősegíti a hatásos kezelést.
Testi betegség – lelki fájdalom
A betegség pszichológiai hatásai közül meghatározó a szorongás, amely a folyamat kezdetétől végigkíséri a beteget: fél az előtte álló sok szenvedéstől, a fájdalomtól, s a gyakran még a betegségnél is elviselhetetlenebb kezelésektől, fél az egyedül-maradástól, a család és a barátok elvesztésétől, a fokozódó függőségtől, kiszolgáltatottságtól, fél munkaképességének megváltozásától, attól, hogy a családi szerepet nem képes betölteni. Emlődaganatos betegeknél a mell elvesztése a női identitás és a szexuális magatartás megváltozását jelenti. Csonkolt testüket maguk sem képesek elfogadni, énkép-zavarral és kapcsolati problémákkal küzdenek. A betegséggel való megbirkózás lényegesen befolyásolja mind az életminőséget, mind a folyamat kimenetelét.
Azonos fizikai állapotban lévő emlődaganatos betegeket vizsgálva négy jól elkülöníthető magatartásmintát találtak. A harcos természet aktívan küzd a gyógyulásért, a diagnózist elfogadja, információt szerez róla. A tagadó beteg lekicsinyli, tagadja a diagnózist, figyelmen kívül hagyja mindennapi életében. Van, aki elfogadja ugyan a rák diagnózisát, de pesszimisztikus betegségével. A reménytelen, feladó hozzáállású beteg a diagnózis felismerése után feladja a reményt, és várja az elkerülhetetlennek vélt halált. Nem meglepő, hogy a “harcos” betegek tovább éltek tünetmentesen, áttét nélkül.
Megváltozott testkép
A testkép elképzeléseink összességét jelenti testünk kinézetéről és funkcióiról. A testkép az önértékelés bázisának tekinthető. A nők általában jobban aggodalmaskodnak testi kinézetük és testi integritásuk fenntartása miatt, mint a férfiak. A nőgyógyászati műtétek gyakran befolyásolják a testképet, például csökkenthetik a nőiesség érzetét, ezzel befolyásolhatják az önértékelést és a partnerkapcsolatot egyaránt.
Emlőműtét után gyakran előfordul, hogy a páciens úgy véli, hogy megváltozott külleme miatt már nem felel meg a nőiesség képének. A méh eltávolítása vagy a petevezeték sterilizálása azt a képzetet szülheti, hogy a nőiesség tartalmának már nem felel meg az adott nő többé. A menstruáció szünetelése, illetve a reprodukció képességének végleges elvesztése azt a szorongató érzést alakíthatja ki, hogy a teljes értékűség megszűnt, mely érzelmi állapot az elvesztésre adott gyászreakciónak is tekinthető.
A nőgyógyászati műtétek esetében gyakran zavar keletkezik a partnerkapcsolatban. Mivel az operált nők egy részében kialakulhat az az érzés, hogy a nőiesség képe már nem teljes, akár azonnal, akár később, szexuális nehézségeik támadhatnak. Az ilyen aggodalmakkal küzdő nők, akár indoklás nélkül is, partnerüktől visszahúzódhatnak, elutasítóvá válhatnak, hiszen elfogadhatatlanul csonkának, sérültnek, megbélyegzettnek érzik magukat. Mindezt szavakba foglalni, és kimondani igen nehéz feladat, gyakran csak szakember segítségével történik meg.
Nem annyira köztudott, de a klinikai tapasztalatok alapján kiderült, hogy a férfiak egy része – időlegesen vagy akár hosszabb távon is – szexuális érdeklődését, aktivitását elveszítheti partnere csonkító műtéte után. A szexuális zavarok elleni legbiztosabb védelmet a megalapozott, kiegyensúlyozott, a korábban is jól működő partnerkapcsolat jelenti (Riskó, 1999).
A tabuk feloldása
A nőgyógyászati műtétek lehetséges következménye, hogy az érintett betegeknél az addig rendben működő lelki védekező mechanizmusok összeomlanak, és depresszió, csalódottság, félelmekkel teli lelkiállapot válik uralkodóvá. Normális reakció, ha bármiféle műtéti beavatkozás realitása félelmet, aggályoskodást vált ki az érintettekből. Vannak, akik ezeket az érzéseket lelkileg önállóan, vagy családi segítséggel fel tudják dolgozni. Amennyiben a beteg a félelmeket és az aggodalmakat hárítja (pl. tagadás, elfojtás), akkor a további pszichoszomatikus, illetve lelki tünetek keletkezésének valószínűsége növekszik.
A nőgyógyászati és az emlőműtétek után elsősorban az onkológus az, aki segíthet érzelmileg feldolgozni és elfogadni a történteket. Beszélgetéseikben leggyakrabban a testkép változásainak elfogadásáról, az emberi kapcsolatok rendbe hozásáról vagy szinten tartásáról, és a szexuális problémák megoldásáról eshet szó.
Az orvossal folytatott beszélgetéseknek mindezen túl az adott beteg személyiségének megerősödését is szolgálniuk kell, hogy könnyebbé váljon a páciens számára az esetleges további nehézségekkel való szembenézés. A gyakorlott onkológus – minél korábban, annál kedvezőbb – felfigyelhet a lelkileg már korábban súlyos problémákkal küzdő betegekre, s őket klinikai pszichológussal/pszichiáterrel való együttműködésre késztetheti.
Lelki rehabilitáció
Vannak már tapasztalatok hazánkban is arról, hogy a pszichológiai támogatás milyen segítséget nyújthat a betegséggel való együttműködésben és az életminőségben. A betegséggel való megbirkózás, a pszichés terhek csökkentése érdekben például az Országos Onkológiai Intézet Pszichoonkológiai Osztálya csoport pszichoterápiás foglalkozásokat indított (1989 óta) az Intézet Sebészeti Osztályán operált emlődaganatos betegek részére.
A csoport támogatást kívánt nyújtani a rákhoz kapcsolódó tabuk feloldásában, az érzelmek, félelmek kifejezéséhez, “megoldási modellek” kialakításához. A csoportot pszichiáter, gyógytornász, szociális segítő vezette, sőt emlőműtéten korábban átesett önkéntes segítő is részt vett benne. A betegek elsősorban a műtét traumatizáló hatásáról számoltak be. Testük csonkolását jelentős százalékuk nem tudta elfogadni, nőiségük, egyéniségük elvesztésével tartották egyenértékűnek. Féltek házastársuk, partnerük elvesztésétől. Szorongtak munkaképességük megváltozásától. Dominált a csökkentértékűség a mell elvesztése miatt. Az oldott légkör lehetőséget biztosított számukra érzéseik, szorongásaik, gondolataik kifejezésére. A találkozások során visszajelzést kaphattak pszichés állapotukról, tájékoztatást betegségükről és kezelésükről, támogatást a hiedelmek, tabuk feldolgozásában. Az önkéntes segítő gyakorlati problémák megoldásában is tudott segítséget nyújtani (protézis, öltözködés), másrészt pozitív mintául szolgált.
A pszichológiai rehabilitáció lényege, hogy a beteg érezze saját értékét, törekedjen önmaga beteljesedésére, hogy időre képes legyen megbirkózni a kezelések és a visszaesés hatásával. A megfelelő érzelmi beállítódás, a betegség lelki feldolgozása, aktív megküzdés képességének kialakítása lehetőséget teremt egy átalakított, tartalmas élet megvalósításra.
Hatékony segítség
Mindezek fényében egyértelmű, hogyan segíthetőek a nőiséget érintő beavatkozáson átesettek. Hiszen, ha tudjuk, milyen különleges pszichés teher a rák kizárólag a nőket sújtó vállfaja, és kellő empátiával és odafigyeléssel rendelkezünk, segíthetünk megbirkózni a kemény feladattal, és felvenni a harcot a rákkal szemben. Persze az a legjobb, ha a segítség több helyről érkezik, s a professzionális segítség mellett széleskörű támogató háló veszi körül a beteget, aki immár gyógyuló.
Általánosságban elmondható, hogy a legjobb terápiás hatás úgy érhető el, hogy a betegek érzelmeinek kifejeződését nyugodtan fogadva inkább megerősítjük, mint leértékeljük azokat. Néha jó hallgatóságnak lenni a leghatékonyabb beavatkozás, amit bárki megtehet. De ha az érzelmek túlságosan felfokozottak, vagy túl sokáig tartanak, a félelem szorongásos gondolattá fejlődhet, a szomorúság nem enyhülő depresszióvá válhat. Ezekben az esetekben a beteget hasznos lehet szakemberhez utalni. A pszichológus támogató meghallgatást és tanácsot tud nyújtani, a pszichiáter megfelelő gyógyszereket írhat fel, hogy az érintett is kedvezőbben ítélje meg helyzetét. Legjobb olyan szakembereket választani, akik egyaránt jól ismerik a rákos betegeket és a hozzáférhető gyógymódokat.
Régi tapasztalat, hogy amitől félünk, azt nem széles ívben kell elkerülnünk, hanem épphogy meg kell közelítenünk, jól meg kell ismerjük, mert a dolgok közelről már nem olyan félelmetesek. Ha tudjuk, hogy a mellben a legtöbb csomó jóindulatú, és hogy az idejében felfedezett rosszindulatú daganat maradéktalanul eltávolítható, akkor sokkal inkább azon leszünk, hogy elejét vegyük a dolgoknak, mintsem hogy a szerencsére bízzuk sorsunkat.
Forrás:
Muszbek K.(1993): Emlődaganatos nők pszichológiai rehabilitációja. Lege Artis Medicinae, 3(3): 240-243.
Riskó Á. (1999): A test, a lélek és a daganat. Budapest: Animula Kiadó.
Williams, TR., O’Sullivan, M. et alii (1996): Pszichoszociális kérdések emlőrákban. Orvostovábbképző Szemle III. 2: 35-40.
www.behsci.sote.hu/nok/w_rpszic.htm (Szendi G.: A mell pszichológiája)
Kapcsolódó cikkeink:
Forrás: HáziPatika.com
Kapcsolódó cikkek
