Ami az anyaságban a legnehezebb
Amikor nincs még gyermeked, vannak helyette vadromantikus elméleteid, képeid, amiket rávetítesz a gyermekvállalásra. Cuki ruhák, édesen gagyogó kisded, hasznosan eltöltött gyeses évek. Aztán te magad is anya leszel, és szembesülsz a valósággal, azzal, ami a csilli-villi Instagramos és Facebookos fotók mögött nem sejthető még a barátnőidnél, míg majd magad meg nem tapasztalod. Hogy a várandósság az nem egyenlő a lemenő nap fényében pózoló kismamával, akiből a profi fotós kihozza az igazi Vénuszt. Mert még retusálás előtt talán látszik azon a fotón is, hogy neki is közben dagad a bokája, netán csúnya kiütésekkel küzd, hogy karikás a szeme az éjszakai vádligörcsök okozta inszomnia miatt.
Kár szépíteni, az anyaság nagy kihívása a terhességgel, majd anyasággal járó fizikai fájdalom, a testi panaszok. Kinek kevésbé, kinek intenzívebben jelen levő formában. Nem titok, van olyan, aki az ilyen jellegű, viszonylag hosszan fennálló testi megpróbáltatásokkal ebben a 9 hónapban találkozik először. Azzal, hogy a pocak fizikai teher is lehet. Hogy a rendszeres orvosi vizsgálatok, vérvételek, ellenőrzések miatt kimerítő köröket kell róni az egészségügyben. Hogy a méhszalagok feszülése, a pocakfájás, a hányinger ellehetetlenítheti a munkát, a mindennapos feladatok rutinszerű elvégzését. Hogy a fáradékonyság, a hormonok bénító erővel győzik le a testet.
Aztán megszületik a baba, akivel rádöbbensz, mégsem feltétlenül romantikus a babakocsizás és a hordozókendős séta sem, mert üvölt, feszeng, nem alszik, rajtad lógna és nyakig kakilja magát. Éjjel-nappal leköti a figyelmedet, elveszi álmodat, kitölti a szabadidődet, “leszoktat” a hajmosásról, kisajátítja a melleidet, az ölelő karjaidat. Téged akar, te vagy neki a világ. Három hónap hasfájás jöhet, majd újabb hónapokon át tartó mozgásfejlődési őrület, fogzási gyötrelmek. Te pedig ott vagy neki természetesen, de joggal érezheted úgy, hogy egy óriási mentális prés ez az egész, aminek sosem lesz vége. Örökké tízszer fog ébredni éjszakánként, nem lehet másra hagyni, mert üvölt.
A kialvatlanság miatt lehetsz türelmetlen, kedvtelen, sőt depressziós is. Magaddal és a világgal szemben is. A joghurtos poharat dobod a mosogatóba, a kiskanalat a kukába, annyira nem vagy magadnál. Elfelejtesz fontos dátumokat, fogalmad sincs, mi zajlik körülötted, nem jutsz el a napi sajtóig és híradóig, sokszor a felöltözésig sem. De csinálod, mert a belső programod is azt diktálja.
Ekkor döbbensz rá, talán két kiadós, reménytelen sírás vagy anyukás fórumon való segélykérés között, hogy az anyaság hatalmas lelki megpróbáltatás, főleg az első gyermekkel. Hogy az anyaságról nagyon kevés helyen kap ma egy átlagos fiatal nő valódi, nem vattacukorfelhőbe bugyolált beszámolókat. Rádöbbensz, hogy ráadásul ezen a nehezített pályán – számodra megfelelő – segítség nélkül egyedül rajtad áll, hogy mit hozol ki gyermekeddel az otthon töltött évekből. Hogy neked kell észnél lenni, hogy “az” a köhögés az orvost kíván-e, vagy elég, ha az anyai gyógypuszik és gondoskodás ki lesz pipálva. Hogy a te megérzéseiden múlik, hogy a gyanús csendre végül bemész-e a szobába, és hogy akkor épp időben nyúlj az ágyról lezúgó csemetéért.
Ezekre nem lehet felkészülni, vagy legalábbis nem eléggé. Az élet, a magatok mögött hagyott napok, hónapok, évek, a tapasztalás edz meg annyira, hogy aztán visszatekintve lásd, honnan hova jutottál anyaként. Hova jutott a tested: mert képessé vált arra, hogy akár órákon át korzózz egy lázas gyerekkel a lakásban, fittyet hányva a becsípődött derekadra. Képessé váltál arra, hogy kikapcsold az agyadban, ha pisilni kell, ha a kicsi épp elaludt rajtad a kanapén. Hogy felébredj a legmélyebb álmodból (vagy alvás nélkül tölts 48 órát, ha kell), ha nagy a baj. És óriássá nőtt benned az anyatigris is immár, hiszen tudod, szorongó éneddel nem fogod tudni eléggé képviselni gyermeked.
Csodás út ez, hidd el. Ha olykor menekülnél is, tehetetlenül vagdalkoznál, vagy csak pityeregnél, jusson eszedbe, hogy mindez gyermekedért alakul így, neki köszönheted, hogy rendíthetetlen édesanyává válsz a végére. Az út, ami odáig vezet, az lesz a legnehezebb. Győzd kivárni, megharcolni, megéri.
Kapcsolódó cikkeink:
Kapcsolódó cikkek
