Az első terhességem idején, amikor a nagylányomat vártam, nem foglalkoztam még különösebben a szülés menetével. Rágondolni sem akartam, mi vár majd rám.
Anyám azt mesélte, szörnyű volt, és a barátnők élménybeszámolói sem lelkesítettek. Ha szóba került, csak legyintettem – ez egy nap az életemből, ki fogom bírni. Ezer éve ez a nők munkája, nekem is menni fog. Így amikor császármetszés lett a vége, szabályszerűen sokkot kaptam, amivel azért is nehezen tudtam megbirkózni, mert a környezetemben csakis természetes úton szülő nők voltak. Úgy éreztem, kudarcot vallottam, és ennek az az oka, hogy nem készültem fel rendesen.
Amikor tehát másodszor is várandós lettem, csak egy dolog foglalkoztatott: hogyan kerülhetném el újra a műtétet. Nem érdekelt a medence, a gyertyafény, a misztikus zene, a sámándobok – csak az, hogy ne kelljen császározni. A terv sikerült. De bennem még mindig maradt valami üresség. Az egész valahogy steril és távoli volt. Tettem, amit mondtak, de egy pillanatig sem éreztem, hogy aktív részese lennék a csodának.
Máshogy szeretném!
A harmadiknál új kórházat kerestem, és orvos helyett szülésznőt választottam. Két szülésélménnyel a hátam mögött már nagyon is jól tudtam, hogy a szülés egyáltalán nem csak pár órán át tart. Olyan élmény ez, ami az ember egész nőiségét újrafogalmazza, fontos hát, hogyan éli meg az ember. Minden mondat, legyen rossz vagy jó, ami elhangzik ezalatt, generációkon át fog visszaköszönni. És igenis, lehet rá készülni – noha ennek része az is, hogy elfogadjuk, irányítani nem tudjuk majd az eseményeket.
Nekem a legfontosabb lelki felkészülést az jelentette, hogy rendszeresen leültem beszélgetni a választott szülésznőmmel, és minden alkalommal végigvettük, hogy mit szeretnék, mit nem, mitől félek, milyenek voltak az eddigi élményeim. Ez segített feloldani a bennem lévő görcsöket.
Az én legnagyobb félelmem az volt, hogy nagyon sokáig fog tartani a vajúdás – valószínűleg azért, mert annak idején az én anyám 24 órán át vajúdott velem, és mindig ezt hangsúlyozta, amikor a születésemről mesélt. Az kicsit megnyugtatott, hogy minden szülés rövidebb ideig tart, mint az előző, de az is, hogy most valóban felkészítettem a testem a szülésre.
Herbárium készenlétben
Vettem málnalevélteát, és bár borzalmas íze van, a 36. hét után minden este leerőltettem belőle egy csészényit. Ez lazítja a méh és a gát izmait. Emellett esténként gyógyszertárban kapható gátmasszázs-olajjal igyekeztem felkészíteni a szöveteimet a tágulásra. Ehhez még mindennap szedtem homeopátiás indiángyökeret (Caulophyllum), amelyet homeopátiás oxitocinnak is hívnak, mert könnyíti a tágulást és puhítja a méhszájat.
Amikor pedig elindultam a kórházba, vettem még be egy adag kökörcsint (Pulsatilla), ami hatékonyabbá teszi a fájásokat és gyorsítja a szülést, és persze hegyi árnikát (Arnica Montana), ami csökkenti a fájdalmat, csillapítja a vérzést, és gyorsítja a regenerálódást.
A homeopátiás szereket persze a szülés alatt is végig kaptam, de ezeket már nem én adagoltam magamnak, hanem a szülésznő adogatta, ami nagyon jó volt, mert nem kellett semmi másra figyelnem, csak saját magamra. Minden egyébért ő volt a felelős. Átkerültem egy teljesen más dimenzióba, ahol volt medence, volt derékmasszázs, bordásfal, labda és persze bogyók is. De nem tudom, hogy milyenek.
Arra tisztán emlékszem, hogy kaptam egy olyan homeopátiás szert, amitől szinte teljesen elmúlt minden fájdalmam, noha az összehúzódások továbbra is jöttek. Utólag meg is kérdeztem a szülésznőt, mi volt az a csodaszer, amit adott, de ő sem tudta. Azt mondta, rám nézett akkor, és tudta, hogy ez használni fog. A nevét képtelen volt felidézni. És ezen mindketten jót nevettünk, hiszen ez azt jelenti, hogy őt is beszippantotta a szülés misztikuma, és ő is átkerült velem együtt abba a másik dimenzióba. És ezt nagyon jó volt megtapasztalni – még akkor is, ha csak harmadszorra jött össze.
Kapcsolódó cikkek
