Baba

Mit jelent az Apgar-érték?

Amellett, hogy mit is jelent pontosan az Apgar-érték, sokakat foglalkoztat a kérdés, hogy meghatározhatja-e a baba későbbi egészségi állapotát, fejlődését?
2025. Február 25.

„Az Apgar-érték egy olyan mérőszám, ami azt jelzi, milyen hatékonysággal alkalmazkodik egy újszülött a külvilághoz a megszületése után” – foglalta össze dr. Terri Major-Kincade neonatológus a Parents.com-nak.

Kisbaba

Mi az az Apgar-érték?

Az Apgar-rendszert az 1950-es években dolgozta ki Virginia Apgar amerikai aneszteziológus, azzal a céllal, hogy gyorsan meg lehessen állapítani, milyen állapotban van érkezését követően egy újszülött.

Az érték leginkább az élet első óráiban számít, hiszen ez alapján viszonylag könnyen el lehet dönteni, szükség van-e orvosi beavatkozásra vagy megfigyelésre.

Az Apgar-érték tehát azt mutatja meg, hogy az újszülött hogyan adaptálódott a külvilághoz élete első perceiben.”

Ebből is jól látszik, hogy az értékből nem lehet hosszú távú következtetéseket levonni, és nem mutatja meg, hogyan fejlődik később a baba. A magasabb Apgar-érték nem jelenti azt, hogy a baba később mindig tökéletesen egészséges lesz, ahogy az alacsonyabb pontszám sem utal arra, hogy a kicsi később beteges lesz vagy lemarad a fejlődésben.

Miből tevődik össze az Apgar-érték?

Bár az Apgar-érték a kidolgozójáról kapta a nevét, rövidítésnek is tekinthető, hiszen a vizsgált jellegzetességek elnevezését is takarja. Ez az 5 fontos jellegzetesség: a bőrszín, a szívverés, a reflexek, az izomtónus és a légzés.

A vizsgálat során ezeket a szempontokat pontozzák: 0, 1 vagy 2 pontot kaphat a baba a megszületése utáni első és az ötödik percben, azaz maximum 10/10-es Apgar-értékek lehetnek.

  • A: Appearance vagyis bőrszín. Ha a bőr színe rózsaszín az 2 pont, 1 pont, ha a végtagok kékek, teste rózsaszín, 0 pont, ha az egész újszülött kék, sápadt.
  • P: Pulse vagyis pulzus, szívverés. Az egészséges újszülöttnek percenként 100 fölött ver a szíve, ez a 2 pont. 1 pont, ha 100 alatt van, 0 pedig akkor, ha nem érzékelhető.
  • G: Grimace vagyis reflexek. A reflexek működését általában az orrgaratba vezetett puha szondával ellenőrzik. Jó, ha erre tüsszent vagy köhög az újszülött (2 pont), de legalább egy fintor, grimasz megjelenik az arcán (1 pont). 0 pont, ha a babából nem váltható ki a reflex.
  • A: Activity vagyis izomtónus. Az aktív mozgás 2 pont, a végtagoknál flexiók, beszűkült mozgás 1 pont, míg az ernyedt, petyhüdt izomtónus 0 pont.
  • R: Respiration vagyis légzés. A születés után a tüdőbe áramló levegővel indul meg a légzés. Ennek jele a sírás, ez 2 pontot jelent, a lassú, szabálytalan 1-et, míg ha nincs légzés, akkor 0-t.

Fotó: Getty Images