Baba

Csodaszép nevet kapott a veszprémi kórház inkubátorába tett kisfiú

A veszprémi kórházban 2000 óta működik babamentő inkubátor, ez volt a negyedik alkalom, hogy újszülött érkezését jelezte az ott dolgozóknak.
2023. Szeptember 27.
Újszülött kisfiú

A kisfiú, aki az első vizsgálatok szerint teljesen egészséges, 3250 grammot nyom, és a Csolnoky Ferenc Kórház Csecsemő-és Gyermekgyógyászati Centrum dolgozóitól az Ábel nevet kapta.

Az egészségügyi intézményeknél kihelyezett babamentő inkubátorok egy újszülöttmentő program részét képezik. A súlyos válsághelyzetbe került anyák és családok esetén előfordulhat, hogy olyan mértékben veszélyeztetve látják saját gyermekük felnevelését, hogy az egyetlen megoldásnak a név nélküli (anonim) magára hagyás tűnhet. 

– adta hírül a veszprémi egészségügyi intézmény az eset kapcsán.

Az inkubátorban szeptember 26-án elhelyezett baba örökbeadásáról ezúttal is a helyi illetékességű Kormányhivatal részeként működő Gyámhivatalok gondoskodnak, írta közleményében a Csolnoky Ferenc kórház.

Nyitókép: Getty Images