Baba

Így segítheted a gátseb gyógyulását

Mivel gátmetszés az egyik leggyakoribb szülés alatt alkalmazott sebészeti beavatkozás, ezért fontos, hogy a szülésre készülő nők a gátseb ellátásával és a regenerációval kapcsolatos tudnivalókat is megismerjék.
2018. Szeptember 18.

A WHO ajánlásával szemben, – amely 2-20% közé teszi a szülésnél végzett gátmetszés elfogadható arányát – Magyarországon 70% feletti a szülésnél végzett gátmetszések aránya, és az első szülés esetén ez a szám elérheti a 90%-ot is. Bár a gátmetszés végrehajtása olyan esetekben lehet indokolt, amikor az anya vagy a magzat állapota miatt fontos lenne a szülés mielőbbi befejezése, hazánkban – ahogy a statisztika is mutatja – még mindig sok helyen szinte rutinszerűen alkalmazzák.

De mit is jelent ez a beavatkozás?

A gátmetszés során az utolsó 1-2 fájásnál – helyi fájdalomcsillapítást követően – egy 2-4 cm-es metszést ejt az orvos a gáttájékon, hogy megkönnyítse a magzat világra jövetelét, és csökkentse a gátsérülés kialakulását. A szülést követően az orvos helyi érzéstelenítésben varrja össze a gátat. A szülés után a gátmetszés miatt számtalan kellemetlen tünet jelentkezhet. A gáttájék megduzzad, emiatt a mozgás és az ülés is nehezebbé válik, és a varratok miatt húzódik, fáj ez a terület, ami jócskán megnehezíti a kismama hétköznapjait. A gátmetszés miatt keletkezett seb gyógyulása elsősorban a seb hosszán és mélységén múlik, de te magad is sokat tehetsz a gyorsabb regenerációért.

Mivel segítheted elő a regenerációdat?

A legfontosabb, hogy fordíts nagy gondot a gáttájék tisztán tartására. Ehhez a gyakori langyos zuhannyal történő öblítés a legjobb. Ügyelj arra is, hogy a gátseb környéke mindig száraz legyen, így segítve elő a gyorsabb gyógyulást. A gyermekágyi folyás miatti nagyon fontos a gyakori betétcsere, melyet minden esetben alapos kézmosás előzzön meg. Ügyelj nagyon a körmök tisztán tartására is! A wc-használatot követőn válassz puha, de nem illatosított WC-papírt, amivel óvatosan itasd fel a nedvességet. Kezdetben nagy segítség lehet, ha zuhanyzás közben próbálsz pisilni, hiszen a langyos víz enyhíti a fájdalmat.A gátseb gyógyulásáig kerüld az irritáló készítményeket, illatos tusfürdőket és szappanokat. A sebet óvni kell a fertőzéstől!  Ennek érdekében válassz olyan sebfertőtlenítő készítményt, amely a sebgyógyulást is elősegíti. Fontos, hogy színtelen legyen (ne hagyjon foltot), és ne okozzon kellemetlen csípő érzést se! Nézz utána annak is, hogy a terméket a gát kezelésére is lehessen használni. A gáton keletkezett seb miatt előfordulhat az is, hogy semmilyen pozícióban nem esik jól az ülés, ezért szerezz be speciális ülőgyűrűt a gyógyászati segédeszköz boltból. Ezen a gyűrűn úgy tudsz majd ülni, hogy tehermentesítheted a gátadat. Ha nincs kéznél ülőgyűrű, helyettesítheted egy úszógumival vagy törölközővel is. Tekerd henger alakúra a törölköződet, a henger két végét illeszd össze, hogy egy gyűrűt formázzon, és erre ülj rá. A gát duzzanatát hideg borogatással enyhítheted. Ehhez tekerj textilpelenkába egy kisebb jégakkut vagy bezacskózott jeget, és ezzel hűtsd a fájó területet. Fontos, hogy minél többet pihenj, feküdj, hiszen a testednek és lelkednek is szüksége lesz erre a szülést követően, és a gátseb gyógyulását is leginkább a pihenés fogja elősegíteni.Kapcsolódó cikkeink: