Baba

Lehet, az utcalámpák miatt nem alszol jól

Egy nagyszabású kutatás kimutatta, hogy a közvilágítás sok millió ember alvásminőségét ronthatja a városias területeken.
2016. Március 08.

Azokban a városokban, ahol több mint fél millióan laknak, a fényszennyezettség olyan mértékű, ami már hatással van a pihenés minőségére: kevesebbet alszanak és kimerültebbek a nagyvárosok lakói mint azok, akik vidéken élnek – legalábbis ez derül ki a kutatás eredményeiből.

A kaliforniai Stanford Egyetem kutatói nyolc éven át 15 863 személyt kérdeztek meg telefonon. A résztvevőket alvási szokásaikról, alvásminőségükről, egészségügyi vagy pszichiátriai rendellenességeikről kérdezték. Ezt követően a kérdőív eredményeit műholdas adatokkal kombinálták, hogy meghatározzák, mennyi fénynek voltak kitéve az emberek alvás közben a különböző területeken.

Az egyetem kutatói azt állapították meg, hogy a nagyvárosokban élők három-hatszor magasabb fényszint behatásának voltak kitéve, mint a kisebb városokban és vidéken élők. Az intenzívebb fénybehatással rendelkező területeken élő személyek hat százalékkal nagyobb valószínűséggel aludtak hat óránál kevesebbet éjszakánként, mint a kevésbé intenzív fényhatásnak kitett területeken élő emberek. A nagyobb fényhatás miatt összezavarodva ébrednek fel éjszakánként és kimerültek lesznek másnap.

Ezen kívül a világosabb területeken élők nagyobb valószínűséggel voltak elégedetlenek az alvásminőségükkel és mennyiségükkel, mint a kevésbé fényes területeken élők (29 illetve 16 százalék).

A krónikus alváshiány következtében az agy képtelen regenerálódni, eltávolítani a salakanyagokat és helyreállító mechanizmusra sem lesz képes, ez pedig ahhoz vezethet, hogy az agy megrongálódhat, megváltozhat a kémiája, végül pedig a szerkezete is.

Kapcsolódó cikkeink:

  • Hogyan alszunk, mennyit alszunk?
  • A kialvatlanok jobban híznak!
  • A nők nehezebben alszanak a fokozott terhelés miatt
  • Forrás: Medipress