Baba

Mi játszódik le az anya agyában, amikor sír a baba?

A kisbaba sír, amikor éhes, sír, amikor kényelmetlenül érzi magát, sír, amikor fél. Egy édesanya pedig hamar megtanulja felismerni a saját kisbabája egyedi sírását.
2021. November 10.
Mi játszódik le az anya agyában, amikor sír a baba? (Fotó: Getty Images)

Ahogy a verywellfamily.com is írja, megvan az oka annak, hogy az anyák hamar megtanulják a baba egyéni sírásait – mert az agyuk nagyon alapvető szinten alkalmazkodik a babáikhoz.

Bár egyszerűnek tűnik a folyamat, miszerint a baba sír, az anya pedig erre válaszol, a Journal of Neuroendocrinology című folyóirat egyik tanulmánya szerint valójában elképesztő mennyiségű agyi tevékenység és megfelelő rendszerek működnek, hogy választ adjanak.

Egy 2011-es tanulmány szerint különböző agyterületek érintettek, amikor a baba sír – a tanulmány annak a folyamatát írta le, hogyan kapcsol be az anya agya a babsírásra. A résztvevő kutatók azt feltételezték, hogy a számos változás, ami az anya agyában végbemegy, már a várandósság alatt elkezdődik, és magába foglalja a dopamin hormon jelentős növekedését, ami segíti felkészíteni az agyat a szülővé válásra.

A dopamin mellett az oxitocin hormonnak is óriási szerepe van az anya viselkedésének szabályozásában a sírásra való válaszban. Egyrészt amikor a babát mellre teszi az édesanya, oxitocin szabadul fel, amely elősegíti a kötődést, az empátiát, továbbá más olyan “jó közérzetért” felelős hormonok, amelyek segítenek szoros kapcsolatot kialakítani a babával. A hormonális rendszer több része szerepet játszik a jutalmazó rendszerben is, így a babáról való gondoskodásra való válaszul jó közérzetet biztosító hormonok is felszabadulnak – a természet így biztosítja azt, hogy az anyának örömet okozzon a babáról való gondoskodást.

A portál szerint az anya agya finomhangolja magát, hogy csak a saját babája sírására reagáljon, ami megmagyarázza, hogy miért tudja az édesanya megtanulni a saját babája sírását, de nem minden babáét egy teremben. Ha minden anyának mindenhol fel kellene dolgoznia az összes baba sírását, az mindenképpen érzékszervi túlterhelés lenne az agyukban. Ehelyett az anya agya kiszűri a többi csecsemő sírását, hogy a saját babájára összpontosíthasson.

A mother.ly portál egy, a Nature című folyóiratban megjelent tanulmány eredményét idézi, ami kimutatta, hogy az oxitocin felszabadulása az agyban megváltoztatta a síró baba hangjának feldolgozását, és segített nekik felismerni a hangokat, és reagálni azokra. Úgy tűnik, hogy egy adag ebből az “anyasági hormonból” megnöveli az érzékenységet a bajba jutott gyermeked hangjára.

A tanulmány vezető kutatója, Robert Froemke szerint ez arra utal, hogy az oxitocin felerősíti azt, ahogy a hallókéreg feldolgozza a saját babánk sírását. Elmondása szerint úgy tűnik, hogy ugyanaz igaz a nőstény egerekre és a nőkre: a síró gyerekük hangja sürgető érzést kelt bennük.

Froemke elmondta, hogy ez a fiziológiai reakció lehetővé teszi, hogy gyors, megbízható viselkedést alakítsunk ki a babánk sírására. Idővel pedig segít megtanulni, mit jelentenek az egyes sírások, és azt, hogy hogyan tudunk ezekre hasznosan reagálni.

Ahogy a verywellfamily.com portál írja, egy, a Proceedings of the National Academy of Sciences című folyóiratban megjelent 2017-es tanulmány is megerősítette, hogy az édesanyák agyában végbemenő változások nagyon is valósak, és a világ bármely táján megtörténnek az anyáknál. Az anya agyában a baba sírására adott válaszként történő változások hatással vannak az agy azon részeire, amelyek mozgásra és beszédre, a hangok feldolgozására és a baba gondozására késztetik őt. Tehát segítenek neki mindent megtenni, amire a baba gondozásához szükség van. Megállapították, hogy az agyban végbemenő változások különböznek a gyermeket vállaló nők és azok a nők körében, akiknek nincs gyermekük.

Felhasznált források: verywellfamily.commother.ly