Baba

Mikor múlik el a baba sárgasága?

Az újszülöttek jelentős részénél a megszületésük utáni harmadik-negyedik napon sárgaság alakul ki. Ez az úgy nevezett élettani sárgaság.
2024. Április 22.
újszülött baba
Kép: Getty Images

Az élettani sárgaság a babák nagyjából 70 százalékánál jelentkezik a megszületést követő napokban. A sárgaság hátterében az áll, hogy az újszülöttek nagy mennyiségű vörösvértesttel születnek, a vörösvértestjeik élettartama rövidebb, szétesésük után belőlük különböző lebontási folyamatok révén epefesték – bilirubin – képződik. Az újszülött éretlen mája nem tudja ezt a viszonylag nagyobb mennyiségű bilrubint feldolgozni, ezért az lerakódik, megfesti a baba bőrét és szemfehérjét. Vérvétel, laboratóriumi vizsgálat segítségével pontosan megállapítható a bilirubinszint.

A sárgaság akkor múlik el, ha a bilirubin kiürül a szervezetből. Ennek egyik leghatékonyabb módja, hogy a baba sokat van mellen, mert így sok folyadékhoz jut. Igen ám, de a sárgaság következtében a kisbaba aluszékonyabb lehet, ez pedig megnehezítheti a szoptatást. Ezért mindent érdemes megtenni azért, hogy a baba kétóránként mellre kerüljön, éjszaka is. De hogyan ébresszünk fel egy aluszékony újszülöttet? Gyengéden, például a mellbimbót a szájához tesszük, pelenkát cserélünk, finoman masszírozzuk, bőrkontaktusba kerülünk vele.

Ha nehezített a baba szoptatása, akkor nagy valószínűséggel infúzióra vagy kékfény kezelésre lesz szükség. Az infúzió cukrot, elektrolitokat tartalmaz. A fényterápia elősegíti, hogy a bilirubin távozzon a baba szervezetéből széklettel és vizelettel. Az élettani sárgaság több hétig is elhúzódhat.

(bethesda.hu)