Baba

Napi egy tojás segíti a babák agyának fejlődését

Naponta egy tojás tartalmazza a kicsik agyfejlődéséhez szükséges alapvető tápanyagokat - olvasható egy friss kutatásban.
2018. Január 28.
A tojásban található tápanyagok jót tesznek az agyfejlődésnek

Azt eddig is tudtuk, hogy a terhesség során rendkívül jó hatással van a tojás a magzat fejlődésére, egy új kutatásból azonban most arra is fény derült, hogy ugyanez igaz a kisgyerekek esetében is.

A Washington Egyetem kutatása szerint “a tojás segíti a gyermekek agyi biomarkereinek fejlődését”. A hozzátáplálás első 6 hónapjában adott napi egy tojás növeli az olyan egészséges agyműködéséhez szükséges alapvető tápanyagok szintjét, mint a kolin, a dokozahexaénsav (DHA) és az omega-3 zsírsavak.

“Ahogyan a tej és az olajos magvak, úgy a tojás is igen gazdag olyan tápanyagokban, melyek segítik a szervezet korai fejlődését” – mondta Lora Iannotti professzor, a kutatás vezetője a thebump.com-nak. “A tojás nagyobb arányban tartalmaz esszenciális zsírsavakat, fehérjét, kolint, A-, B12 vitamint, szelént és más alapvető nyomelemeket, mint más állati eredetű ételek, ráadásul megfizethetőbb is.”

Ianotti és kutatócsapata 163, kilenc- és hathónapos baba fejlődését kísérte figyelemmel Ecuadorban. Az egyik találomra kiválasztott csoport hat hónapig napi egy tojást kapott, míg a másik csoport nem fogyasztott tojást. Fél évvel később vérvétellel ellenőrizték a résztvevő gyerekek vérének vitamin- és ásványi anyag tartalmát.

Az eredmények alapján a tojást fogyasztó kicsik vérének jóval magasabb volt a kolin- és a DHA-szintje. Az American Journal of Clinical Nutrition folyóiratban megjelent tanulmány valójában egy másik, nemrégiben napvilágot látott kutatás folytatása volt, mely arra az eredményre jutott, hogy a hozzátáplálás korai szakaszában bevezetett tojás “jelentős mértékben támogatja az életkor szerinti lineáris növekedést és csökkenti az alultápláltság kialakulásának esélyét”.

Forrás:  TheBump.com

További cikkeink: