Napirend a kisbabás családban

napirend baba életmód

Napirend a kisbabás családban

Anikó születésétől fogva rendre nevelte Zsoltit: azt olvasta, hogy a “jól tartott csecsemővel” csupa öröm az élet. Zsolti tehát négyóránként eszik, éjjel csak teáztatják, nappal a járókában “játszik”. A menetrendet nem boríthatja fel sem vendégeskedés, sem nagyobb kirándulás. Etetésre haza kell érni, ha törik, ha szakad. Anikó retteg, nehogy elrontsa valahol, és kikészül, ha a kicsi mégis megzavarja a házimunkában. Zsolti eleinte lilára üvöltötte a fejét éjjel és nappal is, ha éhes volt, vagy egy kis dajkálásra vágyott. Ma, félévesen már ritkábban követelőzik. Nem vár segítséget, tudja, hogy úgyse kapna. A szoptatásnak pedig régen vége.

Kármen a szabad nevelés híve. Számára a “napirend” szó egyenlő a szülői zsarnoksággal. A másfél éves Jázmin akkor alszik, akkor eszik, amikor akar, vagy amikor “úgy alakul”. Ha a szülők sokáig fent vannak, csak éjfélkor kerül ágyba a kicsi is, máskor – ha dolguk van – ágyba dugják nyolckor. Vannak ugyan étkezések, de a falatozás egész nap tart. Nincs különbség a hétvége és a hétköznap között sem, mivel otthon dolgoznak. Kármen egyre kimerültebb, a gyerek sem tűnik túl boldognak.

Vajon meg kell keresnünk a középutat, és egy harmadik szabályrendszert felállítva élni az életünket? Úgy tűnik, ez sem lehetséges. Inkább ismerjük meg a gyereket, és a saját elvárásainkkal, indítékainkkal is jöjjünk tisztába.

Az igények egyeztethetők

Martinovichné Debulay Bianca szoptatási szaktanácsadó, négy gyerek édesanyja.

– Tévhit, hogy maga az igény szerinti szoptatás eredményezi a káoszt, és emiatt “romlanak el” gyerekek, hullanak szét családok. Az igény szerinti szoptatás lényege nem a teljes zűrzavar, hanem a kisbaba igényeinek kiszolgálása, ami fontos a baba fejlődése, egészsége szempontjából, hiszen ez biztosítja a megfelelő tejtermelést.

Bár az első hónapok többnyire nagyon nehezek, nem kell azt gondolni, hogy mindig ilyen összevisszaság fogja jellemezni a család életét. A babának van saját menetrendje, a legjobb az lenne, ha azt megismernénk, ahhoz alkalmazkodnánk. Ez nem könnyű, mert a csecsemő életritmusa nagyon eltér a felnőttekétől.

Sokat segít, ha belegondolunk, hogy a felnőttek sem esznek mindennap, ugyanazokban az időpontokban ugyanannyit. A menedzser sem fakad sírva, ha éhesen kell ülnie egy véget nem érő értekezleten, hanem enged a külső nyomásnak. Aztán amikor hazaér, persze képes egy ültő helyében fölfalni az egész napra elegendő bőségtálat. A kisbaba szerencsére még nem így működik.

– Hogy lehet átvészelni a kezdeti nehéz heteket?

– A legjobb, ha átmenetinek tekintjük ezt az időszakot. Bizonyos életszakaszok komoly alkalmazkodást és rugalmasságot követelnek meg a hozzátartozóktól. Ha beteg vagy idős rokonunkat kell ápolnunk, természetesnek vesszük, hogy egészen lehetetlen időpontokban állunk rendelkezésére, akár hónapokig, évekig is. A csecsemőkor is ilyen különleges életszakasz, amely néhány hónap alatt biztosan elmúlik.

– Mit tegyünk, ha nehezen tűri ezt a helyzetet a többi családtag?

– Ahogy telnek a hónapok, a babát is terelgethetjük afelé, hogy alkalmazkodjon a család napirendjéhez. Amikor felmerül, hogy a család vagy a párkapcsolat az igény szerinti szoptatás miatt megy tönkre, mindig kiderül, hogy valami más probléma is feszül a családtagok között. Az igény szerinti szoptatás nem feltételezi azt, hogy – eltekintve az első hónapoktól – teljesen lemondunk az irányításról, mindent megengedünk a gyereknek, nem állítunk korlátokat, és nem tartjuk keretek között a család életét.

Szülő rendje – gyerek rendje

Vajon miként érinti ez a kérdés a saját időbeosztással rendelkező házaspárból hirtelen szülővé váló felnőtteket?

Molnár Judit pszichológust nemritkán keresik fel olyan szülők, akik nehezen tűrik ezt a változást.

– A mai nők többsége két tűz közé kerül. A kismamának egyrészt úgy kellene beosztania az idejét, mintha a szüléssel semmi sem változott volna meg, el kell látnia a ház körüli teendőket, de közben “nőnek” is kellene maradnia. Másrészt úgy, mintha minden megváltozott volna, hiszen a társadalom elvárja, hogy föláldozza magát a gyerekért. Ezzel együtt fogalma sincs arról, hogyan is kellene “uralnia” a kialakult helyzetet.

Eddig az óvoda, az iskola, a szülők és a munkahely megtették ezt helyette. A szabadság rázuhan, és maga alá temeti. Pedig a babázás éveit valódi szabadságként is meg lehetne élni. Jó példa erre az az anyuka, aki a nagyjából nyolc óra körüli szoptatást kinevezi vacsorának, s egy minden este ismétlődő szertartást szervez köré. A picit “pizsamába” öltözteti, elsötétíti a szobát, halk zenét tesz föl a szoptatáshoz, lezárja a baba napját.

Úgy gondolja, mostantól jön az ő saját ideje. Ha kell, két óra múlva megszoptatja, de ezt már a baba “éjszakájának” tekinti, aki néhány órára mellékszereplője lesz csak az életének.

– Úgy tűnik, elég, ha kapaszkodókat jelölünk ki az életünkben.

– Valóban, belső rend híján ez a dolog lényege. Ha egy teljesen “szétesett” felnőtt betegemnek azt javaslom, hogy mindennap három óra húszkor nyissa ki a konyhaablakot, már sokat segítettem neki, pedig ennek az ablaknyitásnak amúgy semmi, de semmi értelme. Az akarat koncentrálásának énerő-fokozó hatása van, amely segíthet a rend megtalálásában.

Nem szükséges kemény napirendet bevezetni, de néhány dolog emelkedjen ki a napból. Mondjuk, a főétkezések. Ezekkel is lehet igazodni a gyerek igényeihez, de ehhez bizony meg kell ismerni a kicsit. A gyermekágynak és a komatálnak nagyon fontos szerepe volt ebben. Az anyának és a gyereknek semmi más dolga nem volt, csak az, hogy ismerkedjenek egymással. Hat hét elég lenne nekik arra, hogy kialakítsák kettejük közös ritmusát. Ezután könnyebben igazodnának egymáshoz és a család többi tagjához.

– A ritmus nem egyenlő a napirenddel.

– Nem, de a ritmus megfigyelése és tiszteletben tartása megalapozhatja, hogy a család kialakítson egy viszonylagos napirendet. Persze nem beszélhetünk olyan napirendről, amely minden család számára megfelelő lenne. Ha az apa sokáig dolgozik, és csak este találkozhat a kicsikkel, miért ne maradhatnának fönn mindannyian tízig? Viszont akkor legyen a tízórás takarodó rendszeres, és reggel biztosítsák a szülők az alvás lehetőségét a kicsiknek, és teremtsék meg maguknak is a közös időt!

A teljes ritmustalanság belső bizonytalanságot, káoszt okoz. Tudjuk, hogy már magzati korban van egy bizonyos napi ritmusa a kicsinek, ami ráadásul alkalmazkodik a mamáéhoz. Miért gondolnánk, hogy születés után ez nyomtalanul eltűnik?

Csak szoros közelségében kell lenni, oda kell figyelni rá. Sokan úgy gondolják, nem jó szülők, ha a csecsemőtől szemernyi alkalmazkodást is elvárnak. Valahogy nem bíznak a babában sem, hogy képes lenne rá. Aztán amikor megszületik a harmadik, negyedik gyerek, csodálkoznak, hogy milyen jól bírja a kicsi a kényszerű alkalmazkodást. “Míg megvalósul gyönyörű képességünk, a rend…”, addig eltelik némi idő – de megvalósul.

Diktatúra és nevelés

Érdekes és főként elgondolkodtató, hogy éppen a diktatúrákban tulajdonítottak olyan fontos szerepet a napirend pontos megvalósításának, ebben ugyanis a pontosságra és alkalmazkodásra nevelés legfontosabb eszközét látták. A náci Németországban plakátokon hirdették a minden gyerekre érvényes rendet: napi öt szoptatás négyóránkénti időközökben, éjszaka nyolc óra szünet. Alatta nagy betűkkel: Ne hagyd, hogy gyereked sírása eltérítsen a napirend pontos betartásától!

Hasonló törekvést a szocialista Magyarországon is megfigyelhettünk. Kötött napirendre azért volt szükség az ötvenes-hatvanas években, mert a nők szülés után nem sokkal munkába álltak, a pár hónapos csecsemőnek pedig bölcsődében volt a helye. Egyszerűbb volt az élet, ha a csecsemőt nem kellett a bölcsi rendjéhez szoktatni.

Ennek ma is élvezhetjük gyümölcseit! Hányszor halljuk, hogy a csecsemőnek minél előbb át kell aludnia az éjszakát, hogy az etetések közt legalább három órának el kell telnie, és nagyon fontos, hogy az étkezés, a fürdetés mindig ugyanakkor, ugyanúgy történjék. Ezért feltételezik sokan, hogy a csecsemő sírása mögött az a szándék áll, hogy uralkodjék a felnőtteken.

Megfigyeljük a babánkat

Első fiunkat vártuk. Egy este, mint rendesen, a konyhában ücsörögtünk, és próbáltuk elképzelni, hogy telnek majd a napjaink, ha végre köztünk lesz Matyi. Hagy-e majd bennünket esténként így “ellenni”? Szüleink történetei és a babás könyvek meghökkentő gyereknevelési tanácsai ismeretében elhatároztuk, hogy inkább nem határozunk el semmit. Majd figyelgetjük a gyereket, és szépen kialakul valami közös ritmus.

Aztán egyszer csak ott feküdt a franciaágy közepén egy mózeskosár. Füzetet vezettem kicsi babám minden nagy tettéről: szopi, böfi, kaki, alvás, sírás. Egy hónap múlva mindketten a végkimerülés határán álltunk: másfél óránként szopi, sok sírás fürdetéskor, rövid alvások, persze az is csak köztünk a nagy ágyon.

Végül egyik éjjel kétszemélyes válságstábot hívtunk össze, és arra jutottunk, hogy rosszul figyeltünk. Felnőtt szemmel.

Ezután valahogy már nem bosszantott annyira, hogy megint a fiam mellett alszom a férjem helyett – két hónappal később magától “kiszokott” közülünk. Az éjszakai szoptatás is sokkal egyszerűbb lett így, szinte félálomban húztam magamhoz. A fürdésnél nem erőltettük az addigi hét órát. A konyhában ücsörgést estéről áttettük reggelre, amikor még aludt, vagy akkor ültünk le, amikor lehetett. Megtaláltuk a ritmust!

Három évvel később, Ábellel a pocakomban már nagyon előrelátóak voltunk. Beszerveztük a nagymamákat, a barátokat, a szomszédokat, hogy mindig legyen valaki kéznél, ha a kicsi sír.

Hamarosan ismét ott álltunk a mózeskosár mellett, és vártuk, hogy felébredjen a benne alvó aprócskánk. Órákon át vártunk. Végül kinyitotta a szemét, és cuppogott egy kicsit, hogy éhes. Megszoptattam, tíz perc múlva már aludt is tovább. Akkor is, amikor az ácsok kalapáltak a szomszédban. Evett, aludt, mosolygott, nézelődött.

Azóta is nagyon nyugodt, mindig derűs kisfiú. Mosolyogva mászik fel a polc tetejére, szép csöndben beássa a kisautókat a szobanövények földjébe, megissza a kutya vizét, amíg a bátyja szélvész módjára, nagy hanggal nyargal az udvaron.

Kállai Cili

Alkalmazkodnak egymáshoz

Anna gyógypedagógus, férje, Tamás konduktor. Náluk “szakmai ártalom”, hogy fontosnak tartják a napirendet. Az élet – és az öt gyerek – persze nem engedi a percre pontos időbeosztást.

– Nincs mindenkinek olyan szerencséje, hogy a “nevelési elveihez” teljesen illő gyereket kapjon rögtön az első szülésnél. Ferkó (12 éves) ilyen. Azonnal átaludta az éjszakát, békés, nyugodt baba volt, ritkán, de sokat szopott. Kezdettől arra szoktattuk, hogy későn feküdjön, későn keljen, mert mi éjjeli baglyok vagyunk. Az este tizenegy órai fürdés bevált, reggel nyolcig aludt, így mi is kipihenhettük magunkat.

Andrist (9 éves) már nehezebb volt erre rábírni, mert alapvetően izgága kölök. Az este még rendben volt, de reggel nem aludt sokáig. Átvészeltük.

A napirendnek mindig voltak alapjai – nyolckor keltünk, egy óra körül ebéd -, ezek között persze azzal töltöttük ki az időt, ami adódott. Az egyik gyereknél megváltoztattuk a rendszert, mert ő még egyéves kora után is aludt délelőtt és délután is. Amikor ő volt kicsi, mindannyian valamivel később ebédeltünk.

Ahogy ülni tudtak, a családi asztalhoz szoktattuk őket. Ha kért, kapott néhány falatot a mi ételeinkből a babakoszt és az anyatej mellett. Végül szinte észrevétlenül csatlakozott a nagyokhoz a legkisebb, így a közös étkezések köré szervezhettük a napot.

A három kicsinek (Kata hat és fél, Balázs öt-, Cili két és fél éves) már az intézményekhez kellett alkalmazkodni. A szoptatás vagy az alvás gyakran eltolódott az ő egyéni igényeikhez képest, mert az iskolába bizony időre oda kell érni. Ennek ellenére nem úgy néznek ki, mintha nehéz sorsú, lelki sérült gyerekek lennének, mindegyikük totyogókoráig szopott…

Cilinél a legnehezebb megvalósítani a korához illő napirend betartását. Mivel a nagyok este még javában nyüzsögnek, esze ágában sincs lefeküdni. A mentőangyal a nagymama, aki a szomszéd lakásba költözött. Cili aludhat, míg én a négy gyereket szétszórom reggel, még egy kis bevásárlásra is jut időm. A nagyi szeme (füle) persze rajta van, így biztonságban tudom a kis Csipkerózsikát a reggeli órákban is.

Állandó készenlétben

Visszagondolva számomra a legtöbb gondot a kiszámíthatatlanság, az állandó készültség jelentette – vagyis a napirend tökéletes hiánya. És ez így volt mindháromszor… Másodjára mégis könnyebb volt, mert pontosan tudtam, hogy ez azért nem fog örökké tartani, hogy lassan (nagyon lassan) ismét beköltözik közénk a rend.

Kezdetben ugyanis azt tapasztalhatjuk, hogy picinyke gyerekünk csak eszik és alszik – illetve olykor ordít -, mindezt a legváltozatosabb időpontokban. Az ember hozzákezd valamihez, beleharap egy karéj kenyérbe, aztán félúton kénytelen letenni…

Vigaszt csak az nyújt, hogy az idő telik, és a gyerek nő. S ahogy nő, már nem alszik el a legváratlanabb helyzetekben, nem éhezik meg óránként, le lehet kötni a figyelmét játékokkal, mondókákkal is. Lassan ő is megtanul (kicsit) várni és alkalmazkodni. A helyzet – tapasztalataim szerint – akkor kezd javulni, amikor már csak egy délelőtti és egy délutáni alvásra van szükség. Erre már föl lehet építeni a napot. Nálunk olyan hat-nyolc hónapos korban következett be az áttörés. Másfél évesen pedig, amikor már egyetlen hosszú délutáni alvás is elegendő volt, úgy éreztem, elérkezett a Kánaán. Délelőttre programokat lehetett tervezni, délután pedig volt két szabad órám!

Egészen addig, amíg meg nem született a következő gyerekem. Domi fiam kétéves volt ekkor. Az ő kialakult napirendjébe kellett beleillesztenem egy újszülött kiszámíthatatlanságát. S mindeközben azért gondolni kellett a tízéves nagy igényeire is. Domi többnyire játszani akart – velem -, a kicsi szopni, én meg szerettem volna végre kiteregetni a három napja a mosógépben pálló ruhát…

Ilyenkor kell tökélyre fejleszteni az “anyaságtudományt”, amely olyan tantárgyakból áll, mint rugalmasság, szervezőkészség, különféle igények összehangolása, saját igényeinkről való – átmeneti – lemondás, és sztoikus beletörődés az elintézhetetlen feladatokba.

Aztán eltelik az első év. Marci mostanában már csak egyszer alszik egy nap. Előfordul – olykor -, hogy épp akkor, amikor a nagyobbik… Úgyhogy lassan ismét itt a Kánaán!

-rist-

Mi zavarhatja meg a már kialakult ritmust?

Maga a fejlődés: más az alvás- és táplálékigénye egy újszülöttnek és egy féléves babának.
Különböző készségek megjelenése: ahogy a baba okosodik, ügyesedik, egyre többet akar felfedezni a világból.
Az anya-gyerek kapcsolat természetes változásai: nyolc hónapos és másfél éves kor körül a kicsi különösen igényli édesanyja jelenlétét, retteg az egyedülléttől vagy az idegenektől.
Betegség, oltás, kórházi ápolás, utazás, költözés, testvér születése.
Szoptatási nehézségek (kevés tej, újabb terhesség, növekedési ugrás).
Ha rövid idő alatt, erőszakosan szeretnénk elérni változást (időre etetünk, hagyjuk sírni éjszaka).

Lefektetés

Az első hónapok rendszertelen ébredései, szopásai után megfigyelhetjük, milyen időközönként álmosodik el kisbabánk. A késő délután, kora este rendszerint éberebb időszakát kissé nyújthatjuk fürdéssel, játékkal, sétával, vendégeskedéssel. Ne fárasszuk túl a csecsemőt, mert akkor még nehezebben nyugszik meg.

Az éber szakasz után fokozatosan vezessük le a nap végére felgyülemlett feszültséget. Éjszakára hálózsákra cserélhetjük a rugit. Lassú mozdulatokkal, esetleg egy-egy csepp levendulaolajjal simogassuk meg a végtagjait. Kapcsoljuk le a lámpát a szobájában, csak egy kis éjjeli fényt hagyjunk égve. Bugyoláljuk be takaróba, vegyük a karunkba, és nyissuk ki az ablakot néhány percre. Dúdoljunk, énekeljünk egy kicsit, majd tegyük be az ágyába.

Helyezzünk puha babát, állatkát vagy kendőt a keze ügyébe. Olyan szokásokat alakítsunk ki, amelyek hosszabb távon sem jelentenek megterhelést. Célszerűbb a kiságy mellett egy kényelmes fotelban énekelgetni, a kislámpánál olvasgatva megvárni, míg elalszik a baba, mint fel-alá sétálgatni vele. Ha szopik még, nyugodtan hagyhatjuk, hogy közben aludjon el, és fokozatosan térhetünk át más szertartásokra.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Kismama magazin